Album



A Tanácsköztársaság útja 40 éve

2015. január 24.

 

A talán még át sem adott Jubileum téri toronyház tetejéről készült ez a fotó, ami a Szolnok alapításának 900. évfordulójára kiadott könyvben jelent meg 1975-ben. A könyvből kimásolva nem a legjobb minőségű, de annyi érdekességet látni rajta, hogy nem bírtam kihagyni a bemutatását.

A kép bal alsó sarkában például a Kereskedelmi Szakközépiskola látható - még építés közben. Ebből pedig a kép megjelenési helyének ismerete nélkül is tudhatnánk, hogy a fotó 1974 és 1976 között készült. A város újabb középiskoláját ugyanis 74-ben kezdték építeni, de megcsúsztak a kivitelezésével, így a 900 éves évfordulóra nem készült el. Az előtte látható, akkor már közel harminc éves épületet használó Közgéből tehát csak egy évvel később költözhetett át a kereskedelmi tagozat.

A Közgé mellett, a vasútállomás felé, az akkori Tanácsköztársaság útján még álló régi házakat is érdemes észrevenni. Ezeket valamikor a nyolcvanas évek végén bontottak el, hogy oda új, földszintjén üzleteknek helyet adó társasház épülhessen. Ha jól tudom, ezekről a házakról elég kevés ábrázolás maradt fenn, és bevallom, évekig jártam el előttük naponta, semmire sem emlékszem belőlük. Pedig a kép alapján nem lehettek sem kicsi, sem jelentéktelen házak.

Maradva a Tanácsköztársaság - ma Baross - utca páros oldalán, a városközpont felé, a Közgé után a "Bábaképzőt" látjuk, amiben a fotó készültekor még szülészet működött. Ma Árpád-ház néven társasház, alaposan kibővítve az egykori udvar irányában, ahol, ha jól tudom, a kép készültekor még orvosok szolgálati lakásai voltak. Ugyancsak érdemes a következő épületre, az egykori polgári fiúiskolára, a mai megyei rendőrkapitányságra is egy pillantást vetni, hiszen ekkor még nincs mögötte a kapitányság modern irodaháza, tetején a fogdával. Ebből következően ma már a Gépiparit sem láthatnánk így a 24 emeletes tetejéről, aminek főépülete 1975-ben még szintén ne volt összekötve az udvari szárnyakkal.

Ha kicsit távolabb nézünk, felfedezhetünk még egy érdekes eltérést a mai panorámához képest. A Hotel Pelikán sziluettje már kivehető a hajtástól kicsit balra, viszont a Vízügyi székház még magányos mellette. A kőolajos, zöld toronyház ugyanis csak pár évvel később került az új belvárosba, bár tervét a bennfentesek már 1975-ben ismerhették.

Visszatérve kép előteréhez, a jobb alsó sarokban az ÁÉV munkásszállót látjuk előtte a Tisza Antal szoborral. A mai városi kollégium mellett viszont mintha még nem lenne megnyitva az utca, és bódék állnak a mai utcatorkolatban. Az 1969-ben átadott Jólét ABC mögötti négyemeletesek fölött is érdemes elnézni, elsősorban jobb felé, ahol felfedezhetjük az egykori Vasipari szövetkezet egészen különleges főépületét. Ma benzinkút van a helyén. Érdemes a szemünket a Bercsényi úton is kicsit tovább vinni, mert biztos feltűnik, hogy azon a környéken négy évtizede még a földszintes kertes házak voltak az uralkodóak a mai társasházakkal szemben.

De hát változik a világ, változik a város. Viszont néha érdemes visszanézni, hogy milyen is volt egykor. (Fotó: Szabó Mihály)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok főutcája az új műteremből
Azt feltételezem, hogy ez Szigeti Henrik egyik első fotója, amit a Kereskedelmi Bank második emeletére költöztetett műtermének ablakából készített. Igen, Szolnokon járunk, valamikor 1907 táján. A képen az akkori Gorove utca és a Kossuth tér látható. A Városháza tornyai, kupolái a leginkább felismerhetőek.

Az Album további képei
 

AKB

Megbízható (?) hirdető
Tudom, hogy hirdetni (is) nehéz. És drága. Meg mindent meg lehet oldani okosban (is). De szerintem nem éppen a megbízhatóság jele, ha egy "mester" az utcai fákat rakja tele rajzszöggel felerősített hirdetésekkel. Pancser hatása van a dolognak. Én biztos, hogy nem engedném be a lakásomba. Magyarázkodni persze lehet, de szerintem erre nincs mentség. Le kellene szedni ezeket a hirdetéseket, mielőtt utcai a szemét lesz belőlük!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Konstantin püspök a magasban
Szolnok legrégebbi, valós személyről mintázott szobra Schuster Konstantin püspök portréja, amely a róla elnevezett és a Baross utca sarkán álló iskolaépület emeleti fülkéjében látható. A XX. századi magyar történelem ismeretében talán meg se lepődünk azon, hogy körülbelül negyven éven keresztül nem volt a helyén a szobor. Szerencsére Kaposvári Gyula megmentette.

A Szoborpark további képei