Felénk
Ez a hajó (7.): Siker és önreflexió
2024. május 30.
Négy és fél év távlatából nincs már jelentősége a néhai Kádár/Tünde cukrászda korábbi megpróbáltatásainak, hiszen ha nem is a régi, de legalább egy működő és vállalható kávéház nyílt a helyén. Folytassuk önreflexív módon a 2019-es kívánságlista felelevenítését és elemzését!
Az önreflexió fontosságára hívta fel a figyelmet kommentjében a város koszorúzási népbiztosa, megfeledkezve arról a nem elhanyagolható apróságról, hogy ez bizony párt- és egyéb társaira is ráférne. Merthogy Szolnokon az elmúlt négy és fél évben ugyan sok minden történt, de alapvető, talán nem is pénzbe, hanem inkább szándékba kerülő ügyekben nem sikerült előre lépni, és ezt ugyanúgy meg lehetne vallani, mint ahogy beismerhető: a Kádár/Tünde cukrászda tekintetében legalább pozitív a változás. Még, ha ehhez a város vezetésének nem is sok, vagy nem teljesen felfedett köze van. De az ismételt önreflexió előtt nézzük, mit is kívántam négy és fél éve az új képviselő-testülettől az első meghallgatásuk előtt.
"7. Kádár Tünde
Az előzőekkel egy picit összefügg, bár ez is csak egy mánia. Szerintem turisztikailag nem értelmezhető az a város, amelynek a központjában nincs egy országosan jegyzett cukrászda. Esetünkben ennek hagyománya is lenne. De még mindig csak áhítozhatunk a Kádár/Tünde cukrászdára. Szerintem nem igaz, hogy ebben az esetben a városnak csak a bérlőtalálás a dolga és a felelőssége. A Kádár/Tünde Szolnoknak olyan, mint Gyulának a 100 éves. És pontosan annyira a kultúra része, mint a színház vagy a múzeum. Tehát menteni, újra életre kelteni, és működtetni kellene. Mint a szolnoki habos isler szentélyét."
http://www.blogszolnok.hu/naplom_a_kozmeghallgatas_ele
Ma már felesleges azon háborogni, hogy a Kádár/Tünde cukrászda helyén nem valamelyik korábbi, klasszikus hangulatot teremtették meg újra, hiszen az elmúlt három év bebizonyította, a "fekete macska" is életképes. És már annak is örülni kellene, hogy a patinás helyen nem kifőzde, távol-keleti ruhabolt vagy sztriptízbár nyílt, hanem egy nagyon is vállalható kávéház. A Black Cat-be pedig nemcsak helyiként esik jól beülni, de a városba érkező vendégek előtt se vall ott szégyent az ember. Tehát a 2019. novemberi kívánságaimból van legalább egy, amelyik nagyjából megoldódott, még ha ez nem is elsősorban a képviselő-testületnek és a városházának, hanem a befektetőnek és a helyet működtető személyzetnek köszönhető.
Ugyanakkor, ha a szolnoki vendéglátást is mérlegre tesszük ezen apropóból, akkor már korántsem ilyen szép a kép, ami ráadásul önreflexióra is lehetőséget adna. Tudniillik egy város üzletei és vendéglátóhelyei nagyon pontosan visszatükrözik az adott település vásárlóerejét, lakosságszámát, vállalkozásai állapotát. Tegyünk egy rövid emléktúrát csak ezen a környéken! Már nem működik az ipartestület alatt a fiatalok egykor kedvelt szórakozóhelye. A néhai Sütő köz sarkán legalább ketten próbálkoztak vendéglátással, jelenleg éppen zöldséges van ott. Az óvoda melletti kis üzlethelyiségben az elmúlt négy évben legalább négy vendéglátóipari próbálokozás történt - köztük három egészen kiváló -, miközben a Templom utca sarkán sűrűbben cserélődnek a gyomorra fókuszáló üzletek, mint a naptárban az évszámok.
A másik oldalról előbb a vegán dzsúzos tűnt el, hogy aztán senki se tudjon gyökeret verni a helyén. A Bagoly nevű kávézót a mai napig siratom, miként a Szapáryról leszakadva a Pitvart és a Kiflit is a Sütő utcában. De említhetném a városháza alatti Sörárium vendéglőt is, aminek bezárása érthetetlen egy olyan helyen, ahová szinte az utolsó fogpiszkálót is beszerezték uniós forrásból, ráadásul "irodaházak" tucatjai vannak a környéken, miközben az önkormányzat is fontos megrendelő lehetett volna.
Mindez persze eltér az eredeti, és mára részben megvalósult kívánságomtól, aminek önreflexív módon nagyon örülök. És csak abban bízom, hogy lesznek olyan, eredetileg nem hatalmasságnak, hanem városi szolgának szegődők egyszer a mi Kossuth terünkön és utcánkban is, akik önreflexív módon megértik: a legépülő vendéglátás mellett minden öndicséret büdös.
Album

Rendszereken átívelő szolnoki lap
Négy rendszert élt túl ez a szolnoki képeslap, mire a nyomdából postára került. A Tisza szálló "reklámozására" születhetett, de csak közel két évtizeddel később adták fel Szolnokon szilveszterező fővárosi fiatalok. A Horthy Szabolcs tér irányából készült kép a Vöröshadsereg utcába került.
AKB

Az élhetőbb Szolnokért
Követeljük a Kossuth téri szökőkút felszámolását, a szobrok eltávolítását, a virágágyások megszüntetését, a mindenféle zöld növények kiirtását, a díszburkolat leaszfaltozását, hiszen Szolnoknak parkolókra és rakodóterületekre van szüksége minden mennyiségben, mindenütt, mindenkinek az otthona, munkahelye és úti célja közvetlen közelében. Ja, nem is kell követelni. Még pár hét és megoldódik magától. Így lesz még élhetőbb Szolnok.
SzoborPark

Kubista figyelő
Vár? Figyel? Őriz? Mindhárom igaz lehet Czinder Antal egyetlen szolnoki köztéri alkotására, a néhai KISZ-táborban található Ülő fiú című szoborra. Az embernagyságú, körülbelül egy méter magas talapzatra helyezett mészkőalkotás hat év alatt készülhetett el, és 1979 májusában került a helyére.