Felénk

Szolnoki évfordulók 2019-ben

2019. január 07.

A Gyermekévre és az annak apropóján 40 éve átadott intézményekre könnyebb lesz emlékezni 2019-ben, mint a Tanácsköztársaság 100. évfordulójára vagy a 75 esztendővel ezelőtti utolsó, szolnoki háborús évre és eseményeire. Viszont büszkélkedhetnénk az ország első '48-as emlékművével.

Ha csak egy olyan 2019-es kerek évfordulót kellene említenem Szolnok múltjából, amelyre joggal lehetünk különösen büszkék, és érdemes lenne az ország figyelmét is felhívni rá, akkor az a Szabadság téri emlékmű felállításának 150. évfordulója lenne. Mert ugyan lehet arról némi vita, hogy az obeliszket már 1868-ban vagy csak 1869-ben, a Szolnoki csata 20. évfordulóján állították-e fel, sőt azon is polemizálhatunk, hogy ami ma ott áll, az mennyiben az eredeti, az azonban elvitathatatlan tény, hogy ez az ország első, az 1848/49-es szabadságharcról szóló emlékműve. Ráadásul felállítása - szerintem 1869 - óta nagyjából ugyanazon a helyen áll, ami az ország viharos történelmének és a szolnoki szobrok sorsának fényében ugyancsak kuriózumnak tekinthető. Mindenesetre büszke vagyok arra, hogy két évvel a Kiegyezés után, abban a birodalomban, amely ellen "lázadtunk", ezen az akkor még csak poros alföldi kisvárosnak számító településen volt annyi - mai szóval - civil vagy polgári kurázsi, aminek köszönhetően elkészülhetett a Szabadság téri emlékmű.

Ami előtt természetesen fejet hajthatunk a Szolnoki csata 170. évfordulóján, és talán végiggondolhatjuk azt is, milyen szerepe volt a városnak a szabadságharcban, 1849-ben hányszor cserélt gazdát Szolnok, és mi is lett az akkor egymással szemben álló katonák sorsa. (Lehetne történelmi párhuzamokat vonni.) Érdemes lenne a szolnoki csata későbbi emlékezetéről is szót ejtenünk, hiszen például a második világháborút követően ezzel a témával foglalkozott a megnyíló Damjanich Múzeum első kiállítása. De megkerülhetetlen a Damjanich uszoda története is, hiszen azt éppen a Szolnoki csata 100. évfordulójára adták át a tábornok nevét viselő utcában, hogy aztán öt évvel később elkészüljön a vízilabda meccsekhez nélkülözhetetlen lelátó, ötven évvel ezelőtt pedig a fedett medencét magában rejtő tribün.

Kis túlzással a Szabadság téri emlékművel is összefüggésbe hozható mindaz, ami Szolnokon a Kiegyezés és az első világháború előtt - értelmezésem szerint a város első aranykorában - épült. Csak a kerekebb évfordulókat citálva: 135 éve (1884-ben) adták át a Városházát, idén 125 éves (1894) a Református Templom és 120 esztendős (1899) a ma már Szolnoki Galériaként funkcionáló Zsinagóga. De említhetjük a tavaly felújított Szegő Gábor Általános Iskolát, ami 1914-re készült el, a ma már csak nyomaiban létező Szolnoki Cukorgyárat, amely ugyancsak 105 évvel ezelőtt kezdte meg működését, vagy éppen Szolnok harmadik, éppen 45 éve felrobbantott Pfaff Ferenc által tervezett vasútállomását, amely 1909-re készült el teljesen. Aminek helyén egyébként éppen ötven évvel ezelőtt fogtak neki másodszor az új, mai Szolnoki Vasútállomás építésének.

És ezzel már meg is érkeztünk a XX. századba, ami több olyan évfordulót is "szült", amelyekről hiba lenne nem beszélni, még akkor is, ha nem tudunk szabadulni a gondolattól: a történelmet a győztesek írják (meg az írástudók).

Nem biztos, hogy objektíven, de biztosan sok szó fog esni az 1919-es Tanácsköztársaságról, annak szolnoki eseményeiről és következményeiről. Volna mit kibeszélni. Már csak azért is, mert Szolnokon nemcsak 134 napig tartott az, ami máshol 133-ig, hanem amiatt is, hogy a város lényegében 75 napon keresztül frontváros volt. Arról nem beszélve, hogy a kommunista diktatúrát követően közel kilenc hónapra román megszállás alá került a város, amit a "győztes" szomszéd oly komolyan - és talán hosszabb távúnak - gondolt, hogy még teret is nevezett el a királynéjáról (mai Tiszai hajósok tere). Van szerencsém emlékezni, miként "ünnepeltük" március 21-ét 35 évvel ezelőtt, több könyvem van, ami a szolnoki proletár "hősökről" szól, de sajnos három évtized sem volt elég annak az időszaknak a reális, objektív, nem a mai haszonszerzést szem előtt tartó feltárására. Miként a Tanácsköztársaság későbbi emlékezetéről is kellene beszélnünk, hiszen például Szolnok új városközpontja alapkövének elhelyezését ötven évvel ezelőtt (1969-ben) éppen a Tanácsköztársaság és az akkori szolnoki csata ötvenedik évfordulójára időzítették.

Bár nagyon kellene, félek, mégsem lesz könnyű a második világháborúról beszélnünk. Nemcsak 80 évvel ezelőtti kitörésére kell emlékeznünk, hanem a 75 évvel ezelőtti, Szolnok történetében meghatározó utolsó előtti évére is. Mert 1944-ben Szolnok már megtapasztalhatta milyen az, ha a szövetséges légierő bombázza. Ugyanakkor pár hónappal később, néhány napra valódi frontváros lett - aminek következtében lakosainak száma tizedére csökkent -, majd november 4-én gazdát cserélt, amivel egy új korszak kezdődött Szolnok életében. És mindeközben nem feledkezhetünk meg arról a szégyenről, amit Szolnok a zsidó lakóival szemben elkövetett: az új városközpont helyén felállított gettóról, és a június végén a Cukorgyár területéről Auschwitz felé is elinduló vonatokról. Ha Szolnoknak 944 éves történetében volt fekete év, akkor az 1944 volt.

Ami épp annyira szövi át a mindennapjainkat, mint az 1989-es esztendő. Bár a rendszerváltást nem lehet egyetlen konkrét dátumhoz kötni, sőt egyetlen évhez sem, mégis ez volt az az esztendő, amikor a legtöbb jelképes esemény történt. Említhetjük az állampárt és az ellenzék átmenetről szóló tárgyalásait, Nagy Imre és mártírtársai újratemetését, a KISZ és az MSZMP felbomlását, a Munkásőrség megszűnését, a Magyar Köztársaság kikiáltását, az első valódi népszavazást. És végre beszélhetnénk mindezek szolnoki vonatkozásairól is. Mert lehet relativizálni, a mából magyarázni, kisebbíteni a 30 évvel ezelőtt történteket, az szerintem elvitathatatlan, hogy a szocializmus után akkor egy másik világba csöppentünk. Az más kérdés, hogy harminc év alatt hová jutottunk, mit tudunk felmutatni. Viszont erről is csak akkor tudnánk normálisan szót váltani, ha 1989-et végre kibeszélnénk. Lassan egy emberöltő telt el, de még mindig nem tudunk objektíven gondolkodni a frissen alakult pártok szolnoki szervezeteiről, a történések helyi szereplőiről vagy mondjuk a spontán privatizációról, netán a "Nálunk a legsötétebb a Hajnal" feliratot is felvonultató jelképes médiafoglalásról.

Hiba vagy magyaros önmarcangolás lenne azonban csak ilyen megosztó dolgokat betenni a 2019-es évfordulók lajstromába. Mert 85 éve (1934) avatták fel a róla elnevezett parkban Verseghy Ferenc szobrát. Hatvanöt éve (1954) nyert először bajnoki címet a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata. Ötven éves a Bartók Béla Kamarakórus és negyven a Szolnoki Főiskola ősének tekinthető kihelyezett kereskedelmi és vendéltáóipari főiskolai képzés, miközben hetven az a Kilián György Repülő-hajózó Tiszti Iskola, amiből aztán 1961-ben ugyancsak felsőoktatási intézmény lett. A Tiszavirág-híd alapköve pedig éppen tíz esztendeje került a földbe.

És, hogy egy számomra kedves évfordulóval zárjam a 2019-es felsorolást: negyven évvel ezelőtt, 1979-ben az ENSZ határozata alapján, "A gyermekek nemzetközi évét", azaz a gyerekeket ünnepelték. Bennem legalábbis így maradt meg az az év a rengeteg programjával és a hozzá kapcsolódó mindenféle kiadványokkal. Viszont, ha nyitott szemmel járunk Szolnokon, több olyan emléktáblát is felfedezhetünk, amelyek ugyancsak a "Nemzetközi Gyermekév" tiszteletére átadott beruházásokról szólnak. Amelyek közül a legnagyobb az akkori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) volt, amelyet 1979 nyarán adtak át, hogy ma már Aba Novák Agóraként működjön.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ugyanaz kétszer
A Kossuth teret ma Nyugat felől lezáró társasház számtalan fotón és képeslapon feltűnik. Természetesen nem szépsége vagy különlegessége, inkább a helye miatt. Nekem is van két olyan lapom, amelyek szinte ugyanabból a szögből ábrázolják, ám különböző időpontban.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnok közepén járok
Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Húsz éve még állt
A Szentháromság téren, körülbelül a Mária utca torkolatával szemben, nagyjából a mai a Cserkészház bejárata előtt húsz évvel ezelőtt még biztosan állt Kamotsay István különleges alkotása. A talán 1974-ben felállított "rozsdaszobor" az elmúlt két évtizedben tűnt el nyomtalanul.

A Szoborpark további képei