[1xvolt]

Utcasoroló (117.): Rövid utca, hosszú múlt

2021. július 19.

Szolnok egyik legrövidebb utcája, egyik oldala lényegében a Művésztelep. Azon kevés közterületünk, amelynek azóta nem változott a neve, hogy hivatalosan elkeresztelték. Mivel helyével és nevével is az egykori szolnoki várra utal, a múlt ott rejtőzik a Bástya utcai házak alatt.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. március 24-én jelent meg először.)

Szolnok egykori I. kerületében, a néhai szolnoki vár területén található Bástya utcára mindenütt úgy hivatkoznak, mint a város legrégebbi közterülete. Ami abból a szempontból igaz lehet, hogy ezen a helyen - tehát a mai MÁV kórház parkjának belváros felé eső oldala mellett - a XVI. század közepén már biztosan, de az is lehet, hogy még korábban is álltak lakóházak, azaz éltek szolnokiak. Minden bizonnyal az aktuális várfal mögött, a Zagyva egykori főága - a későbbi Pityó, amiből egy tavacska maradt a kórház parkjában - és a mára azzá lett várok kettéválásánál álló, tehát északi bástya közelében. Ha hinni lehet a régi metszeteknek, akkor akár a több száz éve itt álló házakat is elképzelhetjük.

Kaposvári Gyula már az 1960-as évek elején végzett régészeti ásatásokat a Bástya utcai telkeken, amit fél évszázaddal később Kertész Róbert is folytatott. Annak idején a blogSzolnok is beszámolt az egyik üressé vált telken, Kertész Róbert vezetésével folyó munkákról, amelyek az egykori szolnoki vár falát tárták fel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez Szolnoknak az egyik olyan utcája, ahol kicsit mélyebbre ásva azonnal a múltunk tárgyiasult emlékei bukkanhat elő. (Az más kérdés, hogy a mai beépítettség miatt ilyesmi mikor fordulhat elő ismét.)

Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a Szent István térből nyíló utca hiába a legrégebbi közterületünk, az ott álló lakóházak átlagéletkora alapján a belváros egyik legfiatalabb területéről beszélhetünk. Magyarul, nemhogy évszázados ház nem található az utcában - a Művésztelep műteremházát nem számolva -, de rendszerváltás előtti épület is alig van itt. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a Zagyva-gát miatti zsákutca hiába van a város szívében, mégiscsak egy félreeső, nulla átmenő forgalmú, csendes utcácska, amit modern családi házak foglalnak el. A XX. század első felében még más képet mutatott, hiszen sűrűn egymás mellé épített, polgárházak sorakoztak itt, és minden bizonnyal kevésbé voltak felkapottak, amíg a telkek vége a Pityó parti rendezetlen területig ért.

Mivel a Bástya utca csak háromszög alakú, 1956-os emlékpark végétől indul, különleges vagy érdekes épületei csak a Szolnoki Művésztelep házai. A telep bejárata is innen nyílik ma már, legalábbis erre utal, hogy a szögletes fémbetű felirat a Zagyva-híd közeléből átkerült ide. A művésztelep és a néhai vár területének megújítása alapjaiban változtathatja meg a Bástya utca életét. A híd mellett már álló műtoronytól induló új sétány ugyanis a Bástya utca végét is érinteni fogja, azaz néhány éven belül akár egy felkapott sétáló, "korzózó" hely válhat a környékből. És akkor eltűnhet az utca végéről az a fekete-fehér gátsorompó is, ami jelenleg a legnagyobb kontraszt a jelen és a között, amit egy város egyik legrégebbi közterületéről gondolnánk.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Épül a víztorony
A nyolcvanas évek közepén egy-egy sötétebb őszi reggelen úgy tűnt, hogy Szolnok határában UFO szállt le. Ami naponta emelkedett.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Ifjú párok partnere
A Tisza szálló előtt álló Lány halakkal minden bizonnyal a legtöbb esküvői fotón szereplő szolnoki szobor. Borbereki Kovács Zoltán alkotása nagyjából hatvan éve díszíti a hotel árkádsora előtti kis parkot. Megformálása után majdnem két évtizeddel találta meg Dr. Elek István.

A Szoborpark további képei