Szolnoki házak (50.): Egykori Baross utcai aluljáró

Ha jól számolom, akkor Szolnokon összesen öt aluljáró - tehát olyan műtárgy, aminek két vége között alacsonyabban lévő pontok vannak - épült a hetvenes években. Ezek közül egy közúti, ami a Széchenyi körutat és a Pozsonyi utat köti össze. Egy pedig nyilvános forgalom elől elzárt műszaki alagút, ami a vasútállomás peronjainak az Abonyi úti felüljáró felőli végeinél található, és nem tudom, használják-e még. Van egy hasonló a peronok Rékasi úti felüljáró felőli végénél is, ami bárki előtt nyitott, és tulajdonképpen az összes sín alatt átvezet, ráadásul nem csak gyalog, de bringával is használható. A legismertebb pedig a nagy aluljáró, ami a Jubileum tértől a 16. vágányig vezet. Az utóbbi hármat hivatalosan 1975 júniusában, az akkori vasutas napon adták át, amikor az akkor már majdnem két évtizede tartó szolnoki állomásrekonstrukciót is felavatták.

Abban az évben egy ötödik - a gyalogos aluljárók között harmadik - is elkészült, amit a 4-es főút szolnoki átkelési szakaszának elkészültével együtt avattak fel hivatalosan 1975. november 7-én. Ez az aluljáró a mai Baross utca elején, az utca két oldalát kötötte össze. A kétszer kétsávos út alatt átvezető aluljáró mindkét végén két-két lépcső volt. Az egykor legendás építményt a kétezres évek második felében szüntették meg, majd 2010-ben étterem nyílt benne. Az étterem egy idő után felköltözött a néhai pártház elé, így ma már csak a kiszolgáló helyiségek vannak az út alatt, illetve a Szapáry utca felőli végén egy, a fiatalok körében népszerű büfé. Az egykor sárga drótüveges korlátokkal körbekerített lépcsők nyomai tehát ma is ott vannak a Baross és a Szapáry kereszteződésénél, csak szerintem sokan már nem is tudják, hogyan kerültek oda azok a fura építmények.

A szolnoki, belvárosi, gyalogos aluljáró története az akkor még Szolnokon átvezető 4-es főút hatvanas évek elején elhatározott rekonstrukciójával kezdődött. Ekkor dőlt el, hogy a főútvonal nem a mai Mátyás király út, Szapáry út, Szolnok ispán körút vonalon éri el a belvárosi Tisza-hidat, hanem az akkori Beloiannisz úton és Kossuth téren keresztül. A főút rekonstrukciója az Abonyi úti felüljáró felújításával együtt majdnem egy évtizedig tartott, már ha a megelőző közművek cseréjét, az útban lévő házak szanálását is beleszámoljuk.

A ma már nem létező aluljáró megépítését nem biztos, hogy a várható forgalom indokolta, hisz akkor a Bajcsy út és a Szabadság tér között máshová is kerülhetett volna ilyen műtárgy a főút forgalmát megakasztó lámpás zebrák helyére. Az akkori Beloiannisz úti aluljáró építését inkább az új városközpont, az éppen mellette álló pártház, illetve az a fajta megalománia és megyeszékhelyek közötti verseny generálhatta, ami a toronyház-építési lázat is fűtötte a hetvenes évek első felében. Magyarul, egy szocialista nagyváros nem maradhatott a modern közlekedést jellemző gyalogos aluljáró nélkül. Természetesen nem vitatva, hogy legalább egy kicsit gyorsabban válthattak az itt lévő jelzőlámpák, mintha még az úton átkelni akaró gyalogosokat is meg kellett volna várniuk.

Az aluljáró helyén a 19. század végén, kis túlzással a Hungária kávéház épülete állhatott, majd a huszadik század elejétől a Kereskedelmi Bank és a Dusek-ház előtti kanyar volt, ahol egy időben még "benzinkút" is működött. Az akkori Ságvári és Beloiannisz utak kereszteződésénél lévő első szanálás a hatvanas évek elején megtörtént, amikor a Kossuth út vége és a Beloiannisz út között - nagyjából, ahol a mai Baross utca fut - egy üres terület keletkezett. Ahol aztán majdnem másfél évtizeddel később, a 4-es főút rekonstrukciójának szinte utolsó állomásaként, 1974-ben megkezdődött az aluljáró építése. A zsaluzott beton építmény alig egy év alatt elkészült, így 1975 karácsonyán már a 4-es főút alatt átsétálva lehetett mondjuk, a pártháztól a Szigligeti könyvesboltig (ma pékség) eljutni.

Az aluljáró majdnem három évtizeden keresztül szolgálta Szolnokot. Aztán a Szent István-híd 1992-es átadásától már érződött, hogy a forgalom csökkenése miatt felesleges lesz. Az utolsó szöget pedig talán a Kossuth tér kétezres évek közepén történt átépítése verte be az építmény koporsójába, amikor zebra került fölé. Így a szocialista Szolnok egyik büszkesége lassan elkezdett kikopni a helyiek emlékezetéből. Leginkább talán azért, mert tényleg nem hiányzik.

(Az utolsó kép Bojár Sándor munkája, és a címlapképpel együtt a Fortepanról származik. A harmadik kép Nagy Zsolt fotója.)