Szolnok képes krónikása

(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2015. október 8-án jelent meg először.)

Aki képeken szeretné látni, hogy milyen volt Szolnok az előző századfordulón - nagyjából a város első aranykorában - az óhatatlanul bele fog botlani Szigeti Henrik udvari fényképész munkásságába. A Szolnokot - épületeket, tájat, üzleteket - ábrázoló legjobb képeslapokat ugyanis ő készítette és forgalmazta, minden bizonnyal nagy mennyiségben. Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a sokáig a legdivatosabb portréfotós volt - amikor portrét még csak műtermekben készítettek -, ráadásul eseményeket is megörökített, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy Szigeti Henrik legalább három évtizeden keresztül Szolnok meghatározó (képes) krónikása volt.

De ki volt Szigeti Henrik? Meglepő, de a világhálón alig találni róla valamit a munkáin kívül. Róla készült portrét se találtam eddig, így Tabák Lajos emlékezetére kell hagyatkoznom, miszerint alacsony termetű, erős testalkatú, fekete szemű és hajú férfi volt. Szigetiről és szolnoki működéséről a legtöbbet Berta Ferenc A fényképészipar 150 éve Szolnokon (1852-2002) című könyvéből, illetve a levéltár Zounuk évkönyvének 6. számából lehet megtudni, igaz, például születési évszámára sehol sem bukkantam. Mindenesetre mindaz alapján, ami Berta Ferenc nagyszerű munkáinak köszönhetően elérhető, a maga nemében zseniális, a kor technikai újdonságai iránt érdeklődő és azokat remek üzleti érzékkel hasznosító mesterember képe bontakozik ki előttünk.

Szigeti Henrik 1891-ben került Szolnokra, ahol először Szigeti József és Társa, székesfehérvári fényképész fióküzletét vitte, igaz, csak egyetlen évig, hiszen 1892. március 27-én megnyitotta saját műtermét. Néhány évvel később viszont már neki is volt üzlete Fehérváron, ahol egyébként kilenc Szigeti nevű ember tevékenykedett ebben az iparágban.

Amikor Szigeti Szolnokra került, a megyében talán tíz önálló fényképész működhetett, és évtizeddel később sem érte el a számuk a húszat. Viszont joggal feltételezhetjük, hogy az üzlet reményében a legtöbben Szolnokon próbáltak szerencsét, sőt az itteni fényképészeknek az utazó fotósokkal és a kontárokkal is meg kellett küzdeniük az életben maradásért. Szigeti azonban elképesztően jól használta ki a reklámozás lehetőségét. Mint Berta Ferenc tanulmányában olvasható, minden fejlesztéséről és újdonságáról azonnal hírt adott a helyi lapokban. Amiknek akkoriban éppen azok az egyre tehetősebb polgárok voltak az olvasói, akikből a fényképészek ügyfelei is lettek. Sőt, Szigeti a belváros üzleteinek kirakataiban is helyeket szerzett magának, hogy tevékenységét ott is hirdesse, azaz a pénzét költő, számára is legfontosabb célcsoport szeme előtt volt. Oly annyira, hogy nyolc évvel az önálló üzlet megnyitása után már bejelentkezésre dolgozott és előrendeléseket vett fel. Nem véletlen tehát, hogy viszonylag nagy mennyiségű, Szigeti Henrik műtermében készült portré és családi fotó kering az interneten.

Üzleti érzékét jól mutatja, hogy a XIX. század végén megjelenő amatőr fényképészetben nem a konkurenciát, hanem a potenciális vásárlókat látta. Erre utal, hogy 1903-tól már nemcsak árusít amatőr eszközöket, de mindezt úgy hirdető, hogy ingyenes oktatás is jár a vásárlóknak, akik a borsos áru eszközöket Szigetinél akár részletre is megvásárolhatták. Tabák Lajos is úgy emlékezett rá, mint aki nagyon sokat segített a szolnoki amatőr fotográfusoknak.

Helytörténeti szempontból a legnagyobb kincset természetesen a képeslapjai jelentik. Amelyekre - sokakkal ellentétben - soha nem a hátlapjukra írta fel a nevét, hanem szigorúan pirossal a fekete-fehér fotó mellé. Sőt, olykor egy kis reklám is odafért a kép alá. Számtalan ma már nem létező épületről - például a Kossuth téri Steiner-házról, a Pfaff-féle vasútállomásról - vagy éppen a régi Szapáry útról, a Kossuth térről, a tiszai fahídról vagy a Tisza nagy kanyarulatáról neki köszönhetően vannak 110-120 éves felvételeink. Ezeket a lapokat nézegetve jól látható, hogy Szigeti imádta, amit csinált. Egy jó felvételért felmászott a belvárosi templom tornyába, vagy az ártéren, netán egy hajóban állva fotózott. Tegyük hozzá, hogy a mai masinákhoz képest irtózatos méretű szerkezetekkel. Egyébként kétségem nincs afelől, hogy mindig az elérhető legjobb és legmodernebb technikát használta, így azon sem lepődök meg, hogy 1907-ben már villanyvilágítású műteremben dolgozott.

Berta Ferenc írásaiból tudom, hogy Szigetinek működése alatt négy különböző helyen, a mai Szapáry út három pontján volt műterme. Az első és a harmadik a mai Szapáry és Baross utca kereszteződésében lévő telken, előbb egy régebbi épületben, majd 1905-től a Kereskedelemi Bank szecessziós épületének második emeletén, ahonnan többször megörökítette a Szapáry és a Gorove utcát is. A kettő között, az építkezés idején használt egy bérleményt a közelben, majd 1913-tól a Kádár cukrászda emeletén kialakított, oldalán és tetején is részben üvegfalú műtermet bérelte 1928-ban bekövetkezett haláláig.

Sajnos nem tudom, hogy Szigeti Henrik, Szolnok első jelentős fényképésze hol nyugszik. Nálunk, esetleg Budapesten, ahová halála után örökösei költöztek, netán Székesfehérváron, amihez szintén kötődött? Pedig jó lenne valahol fejet hajtani Szolnok egyik krónikása előtt. Vagy mondjuk egy emléktáblát elhelyezni utolsó műterménél, a Tünde cukrászda falán, netán egy utcanévvel emlékezni arra az emberre, aki nagyon sok emléket hagyott az utókorra a régi Szolnokról.