Szobor Park Szolnok



Bujdosó Ácslegény

2016. október 20.

A levelek lehullásával ismét előbukkan majd a néhai 605-ös számú szakmunkásképző iskola udvarán immár 45 éve ácsorgó Ácslegény című szobor, így a József Attila útról is látható lesz az alkotó halála után egy évtizeddel Szolnokra került szobor.

Megfáradt? Szomorú? Vagy csak elgondolkodott? Nehéz eldönteni Gyenes Tamás (1920-1963) Munkácsy-díjas szobrászművész Ácslegényéről, hogy a művész éppen melyik pillanatot örökíti meg. Az biztos, hogy e két méternél is magasabb kőszobor robosztus alakja csizmában, feltűrt ingujjban, jobbjában szekercét tartva, baljával valamin támaszkodva, jólfésülten mered maga elé.

A mából nézve akár úgy is értelmezhetem testtartását és arckifejezését, hogy fiatalon elhunyt alkotójára gondol, aki kétszer futott neki a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakának, mivel közben kitört a háború. Tanulmányait már a harcok befejezése után kezdhette el másodjára, amit aztán a Népköztársaságban fejezte be. Nem lehet kétségünk afelől, hogy elkötelezett, de nem tehetségtelen káder volt - 1946-ban elnyerte a Magyar Kommunista Párt nagydíját -, aki Leningrádban - a fiatalabbak kedvéért Szentpétervár - folytathatta tanulmányait, ahol kandidátusi fokozatot is szerzett. Hazatérése után a Képzőművészetin, majd a Műegyetemen is tanított, 1956-ban - még a forradalom előtt - Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát. Egy szakportál a következőket írja róla: "Az oktatást, nevelést, a kultúra terjesztését éppoly fontos feladatának tekintette, mint az alkotó munkát. Meggyőződésből képviselte a közérthető, realista művészetet szobrászatában és írásaiban egyaránt."

A rendszer által elismert alkotóként rendszeresen kapott meghívást a különböző szoborpályázatokra, így feltételezhetjük, hogy a Szolnokon álló egyetlen alkotása is így készülhetett. A Köztérkép.hu oldalon Tóth György Gyigyi bácsi azt írja, hogy az Ácslegény nem Szolnokra készült eredetileg, hanem az 1957-es Budapesti Mezőgazdasági Kiállításra rendelték meg. Ami nem lenne példa nélküli, hiszen az egykori Pártház mögött található Ivó nő is egy ilyen kiállítást követően, bemutatója után jó pár évvel került a mai helyére.

Hogy az Ácslegény miért és hogyan került az 1972-ben felavatott, akkor F. Bede László - a munkásmozgalom helyi mártírja - nevét viselő, a köznyelvben inkább 605-ösként emlegetett intézmény elé, az persze rejtély, vagy legalábbis felvet néhány kérdést. Leginkább azért, mert a megmintázott figurával kapcsolatban hozható szakmákat ekkor már épp egy évtizede, a Petőfi Sándor úton álló, 633-asban oktatták, tehát ha ez számított volna, akkor inkább ott kellene állnia. Arra tippelhetünk, hogy az elkészült iskola mellé, a beruházók vagy a kivitelezők szerettek volna egy szobrot felállítani, és éppen ez a 15 éves, valahol addig elfekvő alkotás volt kéznél.

(Itt jegyezzük meg, hogy ha belegondolunk, a hatvanas-hetvenes években nem épült úgy iskola, de talán közintézmény sem Szolnokon, hogy annak átadásával együtt, ne lepleztek volna le köztéri műalkotást. Azt meg csak remélni tudjuk, hogy ez a tény nem lesz indok a mai fejekben ezeknek a szobroknak az elpusztítására.)

Az elmúlt négy és fél évtizedben alaposan körbenőtték a szomorú Ácslegényt az iskola előtt kialakított park fái és bokrai. Ennek köszönhető, hogy Gyenes Tamás alkotása talán Szolnok leginkább megbújó, legkevésbé ismert szobra. Amiről először én is azt hittem, elbontották. Aztán az intézmény kerítésén bekukucskálva, a bokrok között megláttam és lefotóztam. A képek alapján talán az is kijelenthető, hogy a szolnoki Ácslegény, kora - ami lehet 59 vagy 44 év - ellenére, egész jó állapotban van.

(A cikkhez felhasznált archív fotó Németh István felvétele, aki Szolnokot megörökítői diáit a Verseghy Ferenc Könyvtárnak adományozta - Károly Nóra közlése)

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Elsodort falu
A mellékelt fotót a www.fortepan.hu oldalon találta ifj. Kádár Zoltán. A képet alaposabban meg kell nézzük, hogy rájöjjünk, a város melyik részét ábrázolja.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Tánc a volt tánchelyen
Az egykori Szakszervezetek Művelődési Ház oldalsó bejárata fölött ma még ott van Andrássy Kurta János 1958-ban kihelyezett Tánc című domborműve. Bár az épület falai között sok tánc már nem lesz, bízzunk benne, hogy új funkciója mellett is a helyén maradhat ez a köztéri plasztika.

A Szoborpark további képei