[1xvolt]

OT Szolnok (2.): Piros olasz ritkaság

2022. május 19.

Ez a piros Alfa Romeo Alfetta GTV a gyártása évében, 1978-ban is ugyanolyan feltűnést keltett volna Szolnok utcáin, mint mostanában, amikor Krizsán Zoltán, aki három éve tulajdonosa, beindítja műremekét. Nemcsak beszélgettünk az autóról, de mentünk is egy kört vele a városban.

Kell néhány perc, amire megszokja az ember a piros Alfa Romeo Alfetta GTV anyósülésén, hogy az utcákon sétálók és a mellettünk elhaladó autók utasai nem azért bámulnak, mert valami baj lenne velünk vagy az autóval. Hanem, mert az egyenautók tengerében mindenkinek feltűnik ez az idén 44 éves, kétajtós sportautó, ami alig egy tonnás súlyának és 131 lóerejének köszönhetően elképesztő gyorsulásra is képes.

Mint Krizsán Zoltán, az autó tulajdonosa mesélte, a nagy figyelem olykor persze veszélyes is tud lenni, néha az autópályán is képesek megdöbbentően közel húzódni az érdeklődő autósok, hogy jobban megnézhessék a szinte új állapotú Alfát.

- Az első autómnak is egy olasz autót, egy Lanciát szerettem volna - mesélte Krizsán Zoltán, akit már iskolásként elvarázsoltak az olasz autók. Leginkább a Forma 1 és a rally versenyek miatt, hiszen nekik nem volt autójuk. Az apukája viszont 1968-ban vett egy T5-ös Pannóniát, ami teljesen felújítva ma is a család tulajdonában van. Az autók iránti szenvedélyét gyerekkorában egy 170 darabos Matchbox gyűjtemény testesítette meg, amit sajnos húszévesen elkótyavetyélt.

- A Lanciáról egy barátom beszélt le, így egy Toyota Corolla volt az első autóm - folytatta, amiből az is kiderült, jó két évtizeddel ezelőtt milyen kockázatos volt használt olasz, vagy akár nyugati autót vásárolni. Az autószerelők többsége nem értett ezekhez a gépekhez, ám többségük mégis bátran nekiállt a szerelésüknek, és ha éppen nem volt, vagy a tulajdonos nem tudott megfizetni egy eredeti alkatrészt, hát "megmókolták" a járgányt. A helyzetet talán jól érzékelteti, hogy, amikor a ma már szinte tökéletes Alfa Romeo Alfetta GTV motorját szétszedték, az olasz csodában BMW főtengely támcsapágyat találtak, ráadásul négy helyett csak hármat. De ne szaladjunk ennyire előre!

- A Toyota persze egy huszonéves srácnak tökéletesen megfelelt, mert keveset fogyasztott és elvitt bárhová. De aztán hozzám került egy barátom fekete Alfa Romeo 33-asa, majd vettem egy Alfa Romeo 166-ot, ami a márka csúcsmodelljének számított a kétezres évek elején. Emiatt kezdtem a Facebookon szervezni egy 166-os alfás közösséget, amiből kinőtte magát egy csodálatos baráti társaság. Azt hiszem, mi, alfások nagyon összetartóak vagyunk, az utakon köszönünk, és bárhol segítünk egymásnak. Nem véletlen, hogy egy másik csoportot is létrehoztam, az Alfás Baráti Közösséget, aminek szintén vagy kilencszáz tagja van.

Mint mesélte, ez a közösség "vitte bele a rosszba", azaz azon keresztül bukkant az Alfa Romeo Alfetta GTV-re. Egy közösségi társ, Dávid Sándor vitorlázó küldte el neki az autó hirdetését, amit meglátva azonnal hívta a tulajdonost. Ez egy vasárnap történt, hétfőn reggel pedig már ott volt Hódmezővásárhelyen az autó mellett.

- Egy száraz, poros garázsban szomorkodott egy borzasztó pöttyös huzattal, viszont rozsdamentes, kicsit megtört karosszériával. Az előző tulajdonosa sok évvel korábban vette az autót, hogy majd a kor divatjának megfelelően csinál belőle egy rally autót. Aztán megtörte, leállította, és évekig nem történt semmi. Aztán meg, ahogy sokakkal elő szokott fordulni, máshogy alakult az élete, költözött, és úgy döntött, megválik az autótól. Én meg tettem egy ajánlatot, pénteken pedig már tréleren hoztuk haza az autót. Ez 2019 novemberében volt, már nagyon ronda idő volt akkoriban, de aznap, amikor Szolnokra hoztuk az Alfát, végig ragyogott a nap.

Krizsán Zoltán elmesélte azt is, hogy ezeket a kétajtós Alfa Romeókat 1974-ben kezdték gyártani, két évvel a négyajtós sedan kivitel után. A 2 literes motorral szerelt GTV-k két évvel később kerültek a kínálatba, magukban hordozva mindazt a tudást, amit addig az olasz cégnél évtizedek alatt felhalmoztak. Egy szaklap úgy jellemzi a gyönyörű vonalvezetésű autót, mint a Porsche sportkocsik hetvenes évekbeli konkurenciáját.

- Az Alfa Romeo adatbázisából minden autójuk visszakereshető. Így az enyémről tudható, hogy 1978-ban gyártották, és Svájcban, Luganóban helyezték először forgalomba. Még azt is ki lehetett deríteni, milyen kárpittal jött le a futószalagról. A magyarországi történetéről viszont csak azt sikerült megtudni, hogy 1991-ben került az országba, és valamikor később kapta meg a most is rajta lévő rendszámot.

A piros Alfával persze nem lehetett azonnal közlekedni. Hozzáértő és a tulajdonoshoz hasonlóan lelkes Alfa-rajongók segítségével sikerült az autót majdnem tökéletes állapotba hozni. A karosszérián, a motoron, de még a belső téren is külön mester dolgozott, miközben a tulajdonos megfelelő tanksapka, felnik, sebességváltó-gomb, kormánykerék, műszerfalborítás vagy éppen kalaptartó után kutakodott. Mint mondta, van, amit a mai napig nem sikerült beszereznie, volt, amit a szerencse sodort elé, és lesz, amit majd minták alapján kell még legyártani, hogy az autó teljesen olyan lehessen, mint új korában.

- Ez nem egy mindennapi használatra szánt autó, bár amióta elkészült, közel tizenegyezer kilométert tettünk meg vele. Legutóbb az általam alapított Magyar Istálló Olasz Autósegyesülettel - azaz az Associazone Scuderia Ungherese - szerveztünk a Balaton-felvidékre egy túrát, június 11-én pedig Jászberényben ismételjük meg a tavalyi nagy sikerű, jótékonysági rendezvényünket a Vittorio Jano Veteránjármű és Olaszautós Találkozót. Persze, hétköznap is Alfával járok, egy modernebb változattal, de tudom, hogy ezekkel az olasz autókkal úgy kell bánni, mint a nőkkel: időt kell rájuk szánni, tisztelni, figyelni kell őket. Ha pedig valami zörög, nem lehet halogatni a rendbetételét.

Az olykor Szolnok utcáin feltűnő piros sportkocsi anyósülésén ülve persze az is kiderült, hogy Krizsán Zoltán olasz autók iránti tisztelete és szenvedélye nem állt meg az Alfa Romeo Alfetta GTV-nél, és az első saját autóval kapcsolatos vágy sem múlt el nyomtalanul. Az alfás közösségében hívta fel valaki a figyelmét egy Lancia Delta HF-re, amitől huszonöt év után akart megválni az idős tulajdonosa. Másnap már ezért is mentek, és ha minden jól alakul, néhány hónapon belül egy másik különleges olasz autó is feltűnik majd olykor a szolnoki utcákon.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A szolnoki Gorove úton 1929-ben
A szolnoki Gorove - ma Kossuth Lajos - útra 1929 kora tavaszán kiért a piac a város főteréről. A Népbank tetején álló Hermész-szobor elégedetten tekinthetett le a zsúfolt főutcán hömpölygő tömegre, a szódás lovaskocsijára, a szénás szekérre, az épülő Nerfeld- palotára és Madas-házra.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

De miért pont ott?
Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Százból egy Szolnokon
A Szolnoki Vasútállomás főbejáratánál, kis túlzással a szolnoki Baross utca végén, 1998 óta látható Baross Gábor emléktáblája. Senki ne lepődjön meg, ha az országban és a Monarchia egykori területén ugyanezzel a domborművel találkozik. Közel száz készült belőle.

A Szoborpark további képei