[1xvolt]

Nem lett könyvtár

2021. augusztus 09.

Arra, hogy a Verseghy Könyvtár új épületbe költözhessen, 1985-ben volt a legtöbb esély. Az akkor már évtizedek óta társbérletben működő intézmény elhelyezésére kiírt pályázatra 27 terv érkezett. Aztán a hetedik ötéves tervvel együtt a Tiszai hajósok terére álmodott épület is semmivé lett.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. március 31-én jelent meg először.)

Könyvtárba járóként tisztán emlékszem azokra az elképesztő állapotokra, amelyek a Damjanich múzeumban, társbérletben működő Verseghy könyvtárat jellemezték a nyolcvanas évek közepén. Arról azonban fogalmam sem volt, hogy akkoriban már jó ideje zajlottak egy új könyvtár építésének az előkészületei, sőt, egyes cikkekből egyenesen az derül ki, hogy évtizedekre visszanyúló volt ez a szándék. Jobban belegondolva, nincs is ebben semmi meglepő, hiszen az 1934. november 11-én létrejött intézmény hiába volt papíron önálló, tulajdonképpen egészen 1997-ig a múzeummal egy fedél alatt, szűkös olvasótermi és raktári kapacitások mellett működött. És miközben a megye több településén is születtek kisebb, de eleve ilyen célra szánt könyvtárépületek, sőt néhány megyeszékhelynek is volt szerencséje ilyen beruházáshoz, Szolnokon ez sehogy sem akart sikerülni.

A tervezett, de soha el nem készült könyvtár terveivel először a Verseghy Ferenc Könyvtár emlékkönyve 1952-2002 című kiadványban találkoztam. Az ott közölt makett - e cikk második képe - alapján egyértelmű, hogy az új megyei könyvtár a Tiszai hajósok terén épült volna fel, és tulajdonképpen a tér és a Sóház utca sarkán álló Barta palota kivételével mindent le kellett volna bontani miatta. Azaz a mai Sóház hotel, a Barta palota melletti tornyos emeletes ház és a Galéria étterem - a tér legrégebbi épülete - is áldozatul esett volna a beruházásnak, sőt a Tiszavirág szökőkút körüli park egy része is beépítésre került volna. Az emlékkönyvben közölt tervrajz - e cikk első illusztrációja - nagyjából a Tisza árteréből, a Pálfy szakközépiskola felől nézve mutatja a tervezett épület homlokzatát, ami alapján úgy tűnik, a folyó felé egy nagyobb kétszintes rész, a Sóház utca felé viszont egy négy- vagy ötszintes szárny épült volna.

A rendszerváltás előtt Szolnok esetében is számtalan nagy ívű fejlesztési elképzelés született - lásd, a Tisza parti toronyházakat vagy a végül máshová került művelődési házat, esetleg a soha el nem készült rendőrséget -, így a megyei könyvtár meg nem valósult tervével se foglalkoztam volna, ha Csala Lajostól nem kapom meg a mellékelt fotót. Mint írja, a megyei könyvtár tervpályázatának II. helyezett tervének makettje - készítette Danka István - látható a felvételen, illetve a tervezők: Pár Nándor, Csala Sándor, Nagy István és Dr. Drávai Gyuláné. (A képet később Drávai Gyuláné FB oldalán is megtaláltam, még 2017-ben töltötte fel oda.) Csala Lajos levelében hozzátette, hogy tudomása szerint volt egy második pályázat is, amire ez a csapat újra beadta a terveit, és ismét csak másodikak lettek, és ma már tudjuk: az az elképzelésük sem valósult meg.

A megyei napilap archívumából kideríthető, hogy 1985-ben és 1989-ben is volt egy-egy pályázat az új könyvtár épületére. (De az sem zárható ki, hogy ennél többször írtak ki pályázatot.) A legkomolyabb az 1985-ös pályázat lehetett, oly annyira, hogy ahhoz kapcsolódóan, 1985 áprilisában még országos könyvtár-építészeti konferenciát is rendeztek Szolnokon. Amihez hasonlót 13 évvel korábban rendeztek előtte Székesfehérváron, és úgy tűnhetett a szolnoki tanácskozás az új megyei könyvtár megépítésére vonatkozó szándék komolyságát jelzi. Ezt támaszthatta alá az is, hogy 27 pályamű érkezett a felhívásra, amelyek közül kilencet díjaztak, sőt meg is vásárolt a megye. (De jó lenne ezeket megtalálni!) A Tiszai hajósok terére tervezett könyvtár építésével a megyei tanács is számolt, igaz csak a hetedik ötéves tervidőszakban (1985-1990), anyagi megfontolásokból annak is inkább csak a végén. Magyarul a tervpályázat kiírásakor nem lehetett meg a beruházás fedezete.

Az 1989-es tervpályázat eredményéről ennél kevesebbet tudni, leginkább csak azt, hogy akkor 1 millió forintot költöttek el rá. Majd jött a rendszerváltás, és mindenki számára világossá vált, hogy egy még csak tervpályázat szintjén lévő beruházásnak semmi esélye a megvalósulásra. Ráadásul a gyerekkönyvtár épp akkor kapta meg a volt munkásőr központot a Dr. Sarkady László (akkor Tisza Antal) utcában. Így az új, valóban könyvtárnak szánt épület felhúzása helyett egyre inkább egy korábban más célra használt épület átalakítása került a fókuszba, ami végül 1997-re meg is valósult.

(A címlapkép minden bizonnyal Danka István munkája.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

1-es és Márka 1983-ból
Akinek már lehetnek emlékei 1983-ról, az meg tudja mondani, mi mindent csinált abban az évben? Ki ne felejtse, hogy ha már akkor is Szolnokon lakott vagy csak rendszeresen megfordult a városban, akkor nagy valószínűséggel járt az 1-es ABC-ben! Ha meg a Jubileum tér környékét is útba ejtette, akkor a Márka ABC sem maradhatott ki az életéből.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Közös siker emléke
Ha nem éppen egy újabb vészhelyzet elhárítása lenne a közös feladat, akkor minden bizonnyal ennél az emléktáblánál is lett volna koszorúzás. Meg előtte talán kicsit helyre is állítják a Városháza falán a 2000-es nagy árvíz elleni védekezés valamennyi résztvevőjének emléket állító táblát.

A Szoborpark további képei