[1xvolt]
Minden az 1992-es Szolnokról
2023. január 11.
Egy évkönyv nem a megjelenés vagy a következő évben az érdekes, hanem évtizedekkel később. Három évtizeddel ezelőtt jelentette meg a Molnár Reklám és Kiadó a Szolnok Évkönyve 1992 című kiadványt, ami ma már letehetetlen. És persze fájó, hogy azóta sem lett folytatása.
Azt hiszem, soha se találkoztam volna azzal az információval, hogy 1992. január 4-én, Szolnokon rendezték az első magyar, női és férfi flipper bajnokság területi elődöntőjét, ha 1993 elején a Molnár Reklám és Kiadó Bt. nem jelenteti meg a Szolnok Évkönyve 1992 című kiadványt, és az 1992-es év történéseinek felsorolása nem ezzel az eseménnyel kezdődik. Erre persze lehet azt mondani, hogy "nagydolog", és ma már kit érdekel egy ilyen verseny, szerintem meg éppúgy hozzátartozik a város történetéhez, minthogy abban az évben kik voltak Szolnok első és utolsó babái, vagy éppen a szolnoki négyesikrek születése. Merthogy ezek az apró kis színes hírek teszik a várost a városunkká, és persze sokkal fontosabb, hogy 1992-ben indult a papírgyár agóniája, abban az évben avatták fel a 4-es elkerülőt, új direktort választottak a Szigligeti Színház élére, de a jéghegy csúcsa alatt mégiscsak kell hegynek is lennie emberekkel, emberi történetekkel. Meg kulturális és sport hírekkel, bűnügyekkel és piszlicsárénak tűnő helyi eseményekkel.
A Molnár Lajos - ma már Molnár Lajos Milánként, az Aba.-Novák Agóra igazgatójaként ismerjük - felelős szerkesztése mellett, Csillei Béla és Sziráki András szerkesztésében megjelent, akkor 199 forintért kínált 160 oldalas kötet legnagyobb hibája, hogy nem lett folytatása. Pedig az előszóban a felelős szerkesztő nemcsak azt eleveníti fel, hogy 1992 előtt 1914-ben készült utoljára ilyen kötet Szolnokon, de ígéretet tesz arra is, hogy minden évben születik hasonló könyv. Micsoda "aranybánya" sorakozhatna a polcunkon, ha nemcsak elkészültek volna ezek a könyvek, de mondjuk, őrzik azt a szellemet, szellemiséget is, ami három évtized távlatából is átjön ezeken a lapokon. "Szabadság, tenni akarás, valami új kapujában állunk, semmi sem lehetetlen, egyenlők és egyformák vagyunk." Legrövidebben talán így foglalnám össze ennek a könyvnek az üzenetét. Nem kizárva, hogy csak a mából nézve, a három évtized alatt elveszett, korabeli remények és illúziók miatt.
Mert elképzelhetőnek tartanák ma, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője lakossági fórumot tartson az Aba Novák Agórában? Vagy a város polgármestere a szakmai útjáról sajtótájékoztatót tartson, netán a politikát és a lózungokat mellőzve csevegjen? Mindezek 2023-ban nagyjából olyan álomszerűek, mint arról beszélni, hogy Szolnokon három évtizede három felsőoktatási intézmény működött, amelyek még szövetségre is léptek egymásra, sőt a kiürült szovjet laktanyák egyikébe "a szolnoki diákvárost" képzelték. Ebben a három évtizedes könyveben - a havi eseménynaptárok között - szinte minden benne van, ami akkor és a mából nézve is fontos volt 1992-ben Szolnokon. Színházi igazgatóváltás, sportiskola alapítás, Cseh Tamás és Bródy János koncertek, szociális, egészségügyi, sőt ifjúsági és honvédelmi ügyek is. Szépen megírva. Nem is beszélve a korabeli reklámokról, amelyek ma már parádésan mutatják, miként változik egy város gazdasága. Miközben ezek a hirdetések éppúgy nevek, címek, emberek, tevékenységek, mint a köztük lévő, sok esetben ma már hiánypótló írások. Emlékeznek még Kukulyára, a színház "udvarosára"? Ebben a könyvben benne van az ő históriája is.
Szolnok 1992-es évkönyve persze számomra így is "tudástár" és "kincsesbánya". Mert immár nem kell keresgélnem például, hogy mikor lettek a szolnoki telefonszámok hatjegyűek, ami sok kisnyomtatvány - térkép, naptár, hirdetés - datálását segíti, hiszen, ha ötjegyű hívószám található rajtuk, akkor 1992. szeptember 26-a előttiek, ha hat, akkor utániak. Vagy mert figyelmeztet ügyekre - a már említett Szolnoki Papírgyár pusztulása mellett -, amelyeket még fel kellene dolgozni, hogy csak két példát mondjak: a 4-es elkerülő építésének mozzanatai, illetve a színház szétesésének folyamata Spiró György igazgatása alatt. Hogy olyanokról már ne is beszéljek, melyik ma még létező vagy már jó ideje bezárt étterem helyén 1992-ben éppen milyen nevű hely nyitotta meg a kapuit.
Minden ilyen évkönyv forrás és inspiráció is egyben. Ezért felmérhetetlen veszteség, hogy a Szolnok évkönyvének 1992 óta nem lett folytatása.
Album

Szolnok közepe 1974-ben
Már majdnem készen volt a Pelikán szálló, és a 4-es főút szolnoki rekonstrukciója is a végéhez közeledhetett, amikor Bucsu Gyula ezt a fotót elkészítette az 1-es ABC elől, ahol talán már a parkolót építették. Fél évszázaddal ezelőtt így nézett ki Szolnok új belvárosa, ami akkor még nem Hild tér.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Tanácsházi négyek
A szolnoki városháza dísztermét tanácsháza korában, tehát, ha jól sejtem, 1990-ig négy mellszobor díszítette. Mivel személyes emlékeim nem voltak róluk, a létezésükről sem tudtam. Egy fotó miatt kezdtem kutakodni utánuk. Ma már tudom: F. Bede, Hoksári, Tóth és Keskeny szobrok voltak.