Szobor Park Szolnok



Móra Ferenc emléktábla

2012. március 10.

Véletlenül bukkantam a Móra Ferenc szolnoki tartózkodására emlékező táblára a Szent István király utcában. Akkor hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehetett a tudós-írónak a megyei rendőrkapitányság épületéhez és a városhoz.

A Szent István király utca a Baross útból nyílik a Gépipari és a megyei rendőrkapitányság között. A Szolnoki Városvédők és Városszépítők Egyesülete által 2002-ben elhelyezett emléktábla pedig a megyei rendőrkapitányság falán található, igaz, nem a bejárat felőli oldalon. Kicsit olyan az elhelyezése, mintha titokban kellett volna felszerelni, vagy mintha szégyenkezni kellene miatta. Arról nem is beszélve, hogy ember legyen a talpán, aki az utcán állva el tudja olvasni a majd? három méteres magasságban lévő táblát. Megemlékezésre se nagyon gondoljon itt senki, hiszen csak dobni lehetne a koszorút, már ha lenne valami kampó, amin fennakadna a tábla alatt.

Sokáig nem tudtam, hogy a megyei rendőrkapitányság Baross utcai épülete eredetileg iskolának, mégpedig polgári fiúiskolának épült. Ráadásul az akkor még Vasút utcának, vagy Vasúti fasornak nevezett út mellett, a később itt kialakuló "iskolasor" első elemeként. A fellelhető irodalom eléggé megoszlik a tekintetben, hogy mikor is épült a 10 tantermes és tornatermes fiúiskola, az azonban bizonyos, hogy valamikor 1912 és 1914 között. Abban viszont mindenki egyetért, hogy az első világháború miatt évekig nem tölthette be eredeti funkcióját, ugyanis kórháznak használták. A forradalmak után azonban már iskola működött benne, és itt jön a képbe Móra Ferenc.

Az iskola építtetője és első igazgatója, Tóth István ugyanis Móra sógora volt. Ám az akkoriban Szegeden élő, de fővárosi lapokban is publikáló író egy idő után nemcsak Juliska nevű húga miatt járt az épületben lévő szolgálati lakásban, hanem özvegyen maradt édesanyját is itt látogathatta meg. A feljegyzések szerint megjelent könyveit itt adta át személyesen édesanyjának, annak 1924-es haláláig.

Az az eldugott kis emléktábla arra hívja fel a figyelmünket, hogy a XX. század egyik legjelentősebb magyar írója, egyben az Alföld történetének és szociográfiájának is a kutatója némileg Szolnokhoz is kötődött. És ehhez hozzátehetjük, hogy húgán, édesanyján és iskolaalapító sógorán kívül más rokonai is éltek, élnek a városban.

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Létezett szocializmus
Ne találgassanak! A mellékelt fotón látható házak a Várkonyi téren állnak. Ha jól sejtem, 1974 nyarán készült róluk a felvétel a tizennyolc emeletes toronyház valamelyik erkélyéről. A kép a város 900 éves jubileumára kiadott könyvben jelent meg, és van rajta pár érdekes részlet.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az áthelyezett Bartók
Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató szolnoki szobrával csak az találkozhat, akinek köze van a zenéhez. A talán a hetvenes évek elején már meglévő Bartók Béla mellszobor csak második felállításakor került mai helyére, a róla elnevezett zeneiskola udvarába.

A Szoborpark további képei