[1xvolt]

Kincsek az Ipartestülettől

2023. szeptember 20.

Veres József mázolómester 1935-ben vette a bátorságot és megírta a Szolnoki Ipartestület 50 éves történetét, amit aztán Rényi Dezső Gorove utcai könyvnyomdájában úgy sokszorosítottak, hogy annak címlapjára Pólya Tibor rajzolta meg a szervezet Szapáry utcai székházát.

A mai Szapáry utcában álló ipartestületi székházat tulajdonképpen még nem is a testület kezdte építeni, hanem annak jogelődje, az 1874. március 25-én létrejött Ipartársulat, amelyben Szolnok város összes iparosai egyesületek, mintegy százötvenen. Mindez közel két évvel azt megelőzően történt, hogy Szolnok Jászberény és Karcag orra elől elhódította az újonnan létrejövő Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelye címet. Azaz, amikor Szolnok még egy alig tizenötezer lakosú, mindössze három darab emeletesházzal rendelkező, inkább falusias, mintsem városias külsőt mutató település volt, aminek "sűrűbben" lakott nyugati határa valahol a Molnár utcánál húzódott. Vagyis a későbbi Szapáry utcánál, ahol az iparosok előbb a Kostyán örökösök telkét vették meg, majd 14 forintért további 14 ölt vásároltak hozzá a református egyháztól.

Veres József mázolósmester, egyben a Szolnoki Ipartestület elnöke 1935-ben, ha nem is volt sok iskolát végzett ember, de olvasott és művelt szaki lehetett. Legalábbis számomra erre utal az a nyolcoldalnyi szöveg, amit 1935. szeptember 8-án mondott el az Ipartestület jubiláris - alapításának 50. évfordulójára rendezett - közgyűlésén, ami két évvel később Rényi Dezső nyomdájának köszönhetően napvilágot is látott. Veres alelnök úr nagyon szépen megy végig a testület tulajdonképpen 61 éves történelmén. A fontos és kevésbé fontos eseményeket logikusan fűzi egymás mellé, mondatai világosak és szépen szerkesztettek. Ráadásul a mából nézve tele vannak kincsekkel. Mert például én ebből a kis füzetkéből tudtam meg, hogy a Szapáry utca első jelentős épületének alapkövét ugyan 1876. szeptember 20-án letették, sőt a 13.094 forint 24 krajcárra taksált építkezés vezetésével, 150 forint tiszteletdíj mellett Szvitek Károlyt bízták meg, ám a székház még 1887-ben sem volt kész teljesen. Legalábbis erre utal, hogy akkor 4000 forintos kötvényt kellett kibocsájtani az építkezés befejezése érdekében.

Veres mester munkájában van még egy nagyon szimpatikus, a mából nézve már-már elképzelhetetlen dolog. Úgy megy végig annak a 61 évnek a történetén - amiben volt egy világháború és egy tanácsköztársaság meg ilyen-olyan megtorlások -, hogy egyetlen rossz szót nem tesz egyik politikai oldalra sem. A jubiláris kiadvány egyetlen bekezdéséből sem süt akár Horthy Miklós dicsőítése, akár Ferenc József visszasírása, netán Kun Béláék gyalázása. Azaz nincs benne politikai sárdobálás, miként nemzetiségi és vallási hovatartozásra sem semmiféle utalás. Pedig két évvel vagyunk Hitlerék hatalomra jutása után, éppen Gömbös Gyula a miniszterelnök, és már csak négy év volt az újabb háborúig. Joggal feltételezhetjük, hogy mindez nem azért íródott így, mert Veres alelnök úrnak nem lettek volna politikai nézetei, a testület kívül állt volna a kor közhangulatán, politikai propagandáján. Inkább, mert ezek az emberek józan mesterek és egyben kereskedők voltak. Ezer félék, ezer féle ügyfélkörrel, amit tiszteletben kellett tartani.

Szerencsénkre. Mert így valóban olyan információk kerültek ebbe a kis füzetbe, amelyek a mából nézve is érdekesek. Például, hogy a testület első székhelyét ki mástól kapták volna kölcsönbe, mint Scheftsik Istvántól, aki pár évvel később a város polgármestere lett. Vagy, hogy 1885-ben iparos tanonciskolát és rajziskolát állítottak fel, így gondoskodva a megfelelő szakmai utánpótlásról. A kis kiadványból tudható az is, hogy szabó, csizmadia, asztalos, sőt pintér (kis túlzással: hordókészítő) szakosztálya is volt a szervezetnek a 19. század végén, amikor a kontárok és a vándoriparosok jelentették a mesterek számára a legnagyobb kihívást. Sőt, olyasmiről is olvasni lehet, hogy Vámbéry Áron, már akkor is híres Kelet-kutatót látták vendégül, ami nem kevesebb, mint 72 forint 30 krajcár profitot eredményezett.

Mindezek mellett nagyon érdekesek a különböző tisztségekben felbukkanó nevek. A Scheftsik-család tagjai mellett természetesen többször szó esik Kreutzer Balázsról és Lengyel Antalról, akik az előző századfordulón hosszú időn keresztül meghatározó alakjai voltak az Ipartestületnek. (Bár Kreutzerről azt is feljegyezték, hogy 1887-ben egy utcai faliórát adományozott a testületnek.) De érdemes felidézni Volentik János mázolómestert, akik 1909 és 1911 között, Fekete Péter asztalost, aki 1911-től 1916-ig volt elnöke a Szolnoki Ipartestületnek. Ulrich János és Bede Antal meg azért érdekes, mert nekik jutott az első világégés és a forradalmak időszaka. Számomra meglepő - máshol erről nemigen olvastam -, hogy a háborús években a legnagyobb gondot a hadból hazatérők és az itthon maradott mesterek közötti súrlódások jelentették.

A háború utáni időszak eseményi rámutatnak, miért is voltak rendkívül fontosak az ilyen félig valóban civil, félig mégis hivatalos szervezetek. Mert például Wachs Gyula lakatosmester vezetésével 1910 óta működtették az Elaggott és Segélyre Szoruló Iparosok Segélyező Egyesülete az Ipartestület kebelén belül, aminek a funkcióját talán nem kell magyarázni. Miként a Kádár Elek tükörgyáros kezdeményezésére létrejött Iparos Nyugdíj Intézetét sem. Miközben Iparos Otthont - afféle művelődési házat - is fenntartottak, nem is beszélve a messze földön híres Iparos Dalárdáról. Emellett pedig futotta az erejükből a Vármegyei Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás megrendezésére, amelyen 1927-ben 150 szolnoki és környékbeli Ipartestületi tag állított ki. Holczmann Károly rézműves, akkori elnök tagtársaival együtt mindezt úgy szervezte meg, hogy nemcsak 15 ezer látogatót regisztrálhattak és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) is Szolnokon rendezte éves kongresszusát, de még 6000 pengő tiszta haszonra is szert tettek. Tudtak valamit ezek a mesterek.

De visszatérve a füzetkében felbukkanó kincsekhez. Például szó van benne arról is, hogy a fentebb említett kiállítás megszervezéséhez az Ösztreicher Lipót és Fia cég ingyen biztosította a gépkocsiját. Azaz az akkor már középiskolás Örkény István nagypapájának 1927-ben már autója volt Szolnokon. Ugyanakkor számomra a legérdekesebb a füzetke hátsó, belső borítóján felsorolt ipartestületi tisztségviselőket a Bauer István kisnyomtatvány gyűjteményében szereplő nevekkel összevetni. Csak néhány ismerős iparos: Drexler Urbán könyvkötő, Czinóber László pék, Kádár Kálmán cukrász, Altmann Gyula órás, Madas Mihály kőműves - természetesen mind mester. Veres József mázolómesternek köszönhetően a kilencven-száz évvel ezelőtti Szolnok elevenedik meg a nem sokkal később eltűnt mestereivel és ezeknek a mesterembereknek az öntudatával.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Megmaradt képeslap
Ezt a rettenetes minőségű képeslapot 1928. augusztus 1-jén küldték Szolnokról Jászdózsára. A hátuljára írt szöveg alapján - a csók szó négyszer szerepel benne - persze teljesen mindegy lehetett, hogy mit ábrázolt, mikor készült és milyen minőségű az anziksz.

Az Album további képei
 

AKB

Tiszaligeti félmunka
Szolnok a félmunkák városa. A tiszaligeti Aréna utcában - a pólócsarnok mellet visz a futópályához - nagyjából 3 hónapja ritkították az erdőt, és azonnal aprították a nyesedéket. Aztán hazamentek a legények. A nyesedékhalmok egy része pedig azóta is ott rohad az út szélén. A fűrészre, az aprítógépre volt pénz, a szállításra nem? Vagy más dolga lett volna? Netán ez valami terv? A város rendjéért felelősek közül 3 hónapja senki nem járt arra? Gyorsan-gyorsan egy képviselőjelölt kamerával szaladjon, mert három hétig még bennük bízhatunk!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az áthelyezett Bartók
Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató szolnoki szobrával csak az találkozhat, akinek köze van a zenéhez. A talán a hetvenes évek elején már meglévő Bartók Béla mellszobor csak második felállításakor került mai helyére, a róla elnevezett zeneiskola udvarába.

A Szoborpark további képei