Levéltár

Téli sportok 100 éve

2020. január 19.


"Ön talán be tudja azonosítani ezeket a helyszíneket". Küldött két, korcsolyázókat és szánkózókat ábrázoló fotót az egyik "Szolnok első aranykora" című előadásom után B. Sipos Gabriella.

Kedves Bajnai Zsolt!

Mai előadásán említette az "aranykor" sportéletét is. Mellékelek két képet. Ön talán be tudja azonosítani a helyszíneket. A képen látható személyek számomra ismeretlenek, bár biztosan van köztük, aki a családunkhoz kötődik.

Üdvözlettel: B. Sipos Gabriella

B. Sipos Gabriella a későbbi levelezésünk során "elmondta", az első kép helyszínének azonosításánál az zavarta, hogy a Zsinagóga látható a képen, a Református Templom viszont nem, holott ez utóbbi előbb készült el.

A képek tulajdonosa azt is elárulta, hogy mivel senkit nem tud azonosítani a felvételeken, azok készítésének időpontját se tudja meghatározni.

A korcsolyázós kép készítésének helyszínét nagyon egyszerű volt azonosítani, hiszen a fotó hátterében a Szolnoki Zsinagóga 1899-ben elkészült épülete látható.

Az előtte lévő földszintes ház a néhai Szigony utcában - ez a mai Templom utca és a Tisza között, e kettővel párhuzamosan futó közterület volt - egykor álló tűzoltóság, majd csendőrség, később pedig iskola. Nagyjából ennek a helyére építették a hetvenes évek elején a Pálfy János Vegyipari Szakközépiskolát.

Ezek alapján egyértelműen kimondhatjuk, hogy a felvétel a Tiszai hajósok tere alatt, körülbelül a mai Tiszavirág-hídtól egy picit a Reptár felé készült. Megkockáztatom, ha ma megpróbálnánk pontosan ugyanarról a helyről fotózni, akkor a felvétel jobb oldalába belógna a Tiszavirág-híd. (Mondhatnák, hogy ehhez olyan teleknek kellene lennie, mint száz éve. Szerintem meg e fotó készítési helyének a GPS koordinátái a mai ártéren vannak.)

A Zsinagóga miatt egyértelműsíthető, hogy a felvétel már a XX. században készült. Ám, ha jobban megnézzük a képet, akkor a befagyott folyóban álló, gyönyörű bőgőshajó fölött, a felvétel jobb szélén a Barta-palotát is felfedezhetjük. Márpedig a Tiszai hajósok terének és a Sóház utcának a sarkán ma is álló, sarkán tornyos bérházat a XX. század első évtizedének vége felé építették. Így talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: az ismeretlen hét fős társaság pár évvel az első világháború előtt merészkedett a Tisza jegére.

Mivel a szánkózós kép jobb szélén ugyanazt a világos kabátos - bal karján fekete szalagot viselő - urat lehet látni, sőt szerintem a Tisza jegén közvetlenül mellette álló, széles karimájú kalapot viselő hölgyet is fel lehet ismerni a szánkón, azt gondolom, ugyanarról a társaságról, ugyanazon a napon készült ez a felvétel is. A hol kérdésre azonban csak annyi mondható biztosan, hogy a kép Szolnokon készült, a belváros közelében - a bal oldalon egy villanyoszlop látható -, egy kocsifelhajtónál, amit a két csúcsos kő jelölt ki. Mindezek alapján nem sok lehetőség közül választhatnánk, ha lenne egy 1910 körüli állapotokat mutató gát térképünk.

Mindenesetre köszönöm B. Sipos Gabriellának a fotókat, amelyeket gondoltam, ezen a télies vasárnapon megosztok Önökkel. (Hátha, mások is találnak olyan régi, családi fotókat, amelyeken a régi Szolnok is felfedezhető. Ha velem megosztják ezeket, én megosztom a blogSzolnok olvasóival.)

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

(A képeiket a level@blogszolnok.hu címre várom)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Színház és kontraszt
E fotó készítésekor még Berényi Gábor volt a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, ám mire képeslap lett a felvételből, már Székely Gábor állt a Tisza-parti teátrum élén. Az 1963-ban átadott és 1990-ig álló "doboz" illetve a mögötte feltűnő Tisza szálló két korszak találkozása egy képeslapon.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kanizsa Tivadar-szobor
A szolnoki kötődésű, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóról tanuszodát és tantermet is elneveztek már a városban. Közös emléktáblán látható portréja a megyei múzeum épületében, önálló szobra pedig a Vas utcában áll.

A Szoborpark további képei