Levéltár

Fontos a sétány

2023. február 05.


Legalábbis A magára hagyott sétány című cikkhez fűzött kommentárok alapján úgy tűnik, a szolnokiakat kifejezetten érdekli, milyen állapotban van a Tisza-parti sétány. Kár, hogy nem ők a döntéshozók.

A Felénk rovatban megjelent A magára hagyott sétány című írásban a Tisza-parti sétány vízirendőrség és a húsipar közötti részéről adtam látleletet. A megjelenés után szinte azonnal meginduló kommentárokból válogattam.

http://www.blogszolnok.hu/felenk_a_magara_hagyott_setany

 

I. Éva: Nem értek egyet, mert semmilyen magyarázatot nem tudok elfogadni az áldatlan állapotokra. 2023-ban egyszerűen disznóság.

T. Lenke: Ez nem sétány, hanem lebuj

G. Andrea: Pont erről beszélünk napok óta. A vízirendőrség a vízválasztó. Addig minden rendben, utána bukdácsolós és használhatatlan. Sajnos!

K. Zoltán: Már megint egyetértésem. A Zagyva parti sétány is kezd egyre lehangolóbb állapotba kerülni: hepehupásodik, nyílik szét a térkő, hullik le a támfalról a kőborítás. Úgy tűnik, a térkő folytonossága nem egyeztethető a gátkorona mozgásaival. Nem lenne ezzel baj, ha 5-10 évente újra raknák a térköveket.

H. Krisztián: Sajnos, a lámpák izzóit is elfelejtik cserélni, tegnap 6 kiégetett számoltam majdnem egymás mellett.

S. Róbert: Csak az építésben van lóvé, abból lehet lecsípni, a garanciális munka, az üzemeltetés, a fenntartás nem biznisz, csak nyűg. Ezért néz ki a repihelyeken kívül Szolnok úgy, ahogy. Gondozatlan, lepusztult, nincs gazdája.

N. Dániel: A kórház térsége felé gyakran bicajozom erre, meglehetősen balesetveszélyes. Olyan, mintha itt alapozás nélkül rakták volna le a térkövet, csak úgy natúrban a döngölt földre.

B. Erika: Sajnos nem csak gyalogosoknak veszélyes, hanem kerékpárral közlekedőknek is és futóknak is.

S. András: Az alábbi híradásban van egy videó. Ebben az alpolgármester egy Rep-Tár - Bástya sétány útvonalú látványosságot vázol fel, mint lehetséges turista attrakció. Akkor elképzeltem. Felemásra kerekedett. https://www.szolnoktv.hu/hirek/bastyasetany

K. Judit: Igen szomorú látvány, nem csak a Szécsényi lakó telepet kell állandóan csinosítani. A mi körzetünkbe is borzalmasok az utak, jó lenne, ha erre is fordítanának egy kis manit.

V. Mária: Egyetértek. Borzalmas.

Nagyjából két héttel a cikk megjelenése és az állapotok fotózása után megnyugvással vettem tudomásul, hogy azóta sem történt semmi az égvilágon a sétányon. Így a blogSzolnok cikke még egy ideig aktuális lehet.

Annak, hogy nem történt semmi, több magyarázata is lehet:

1. A helyzeten változtatni tudó illetékes(ek) nem látnak ki a Volkswagen limuzinokból.

2. A helyzeten változtatni tudó illetékes(ek) nem szoktak erre járni, és ők már csak a saját szemüknek hisznek.

3. A sétány környékén nem lakik annyi választópolgár, akik érdemben befolyásolni tudnák a következő képviselőtestület összetételét. (Lásd: Széchenyi-lakótelep összehasonlítás)

4. Jól van az úgy, óvatosan kell sétálni, futni, bringázni, meg egyébként se kell állandóan kujtorogni, jobb otthon ülni.

5. Kit érdekel? Több lesz valakinek a fizetése vagy a vagyon attól, ha rendet raknak a sétányon?

6. Nincs kampány.

7. Vannak ennél fontosabb dolgok is.

8. Ej, ráérünk arra még.

Hát mi egyebet lehetne erre mondani?

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ismét a békás szökőkútról
Szolnok kultikus helye a Verseghy parkban lévő békás szökőkút. A mellékelt képeslapot 1963-ban adták postára, a felhasznált fotó pedig akkortájt készülhetett, amikor a kút párját elpusztították. Jól látszik, hogy ezek a békák nem a mai békák, és a középső "sziget" sincs már meg.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Intelmekre mutató államalapító
A szolnoki Vártemplom előtt 2001 óta álló Szent István-szobor lefelé mutató jobbja arra emlékeztet, hogy a hatalmon lévőknek lassan ezer éve rendszeresen olvasgatniuk kellene az Imre herceghez írt intelmeket. Néha azon is elgondolkodom, kire hasonlít a szolnoki Szent István arca.

A Szoborpark további képei