Mit üzen az utca?

Aki bő három évtizeddel ezelőttről is őriz emlékeket a magyar városok utcaképeiről, az biztos, fel tudja idézni azokat a falakra festett szlogeneket, amelyek az épülő szocializmust igyekeztek dicsőíteni. Számomra a legemlékezetesebbek a martfűi cipőgyár 442-es út felőli oldalán végigfutó feliratok voltak, amelyek a megbonthatatlan magyar-szovjet barátságról, meg talán a tervek teljesítéséről szóltak. Persze, Szolnok sem nélkülözhette ezeket a kötelező jelmondatokat, sőt, néhány helyen még ma is megtalálhatjuk a nyomaikat. A lelkesítőnek szánt üzenetek elsősorban az üzemek kerítésein voltak olvashatóak, így Szolnokon is például a Kőrösi úton, a Járműjavító oldalán, a síneket az úttól elválasztó betonkerítéseken maradtak fenn. Például: "Világ proletárjai egyesüljetek!"

Persze az igazi politikai üzenetek nem szervezett módon kerülnek a falakra. Biztosak lehetünk abban, hogy már a Római Birodalomban is léteztek ilyen spontán jellegű falfirkák ("De mit adtak nekünk a rómaiak?"). Sőt, Izraelben őriznek is egy ilyen falra vésett üzenetet. És azt gondolom, mióta tömeges lett az írástudás, viszonylag elterjedt a festékkeverés, egyre többször és többen nyúltak a véleménynyilvánítás ezen eszközéhez. A XX. század története biztosan leírható lenne ilyen spontán falfirkák alapján is. És milyen jó lenne tudni, hogy vajon Szolnokon mikor, hol és pláne ki helyezhette el az első ilyen üzenetet, és az miről szólhatott! Egy kicsit ez is motivál, hogy ilyen feliratokat is igyekszek megörökíteni a városban, mert hátha lesz egyszer egy Szolnok-kutató, aki ezek révén akarja megérteni és megértetni a 2010-es éveket.

Gondolom, senkit nem lep meg, hogy Szolnokon is vannak olyan falfirkák, amelyek kifejezetten politikai állásfoglalást, párt hova tartozást vagy nem tartozást közvetítenek. És talán azon sincs mit csodálkozni, hogy az aktuális kormányzókra több hull ezekből. Bár a magam részéről azon sem lepődök meg, hogy a néhai kormányzópártnak szóló üzenet szerintem lassan másfél évtizede díszíti a belvárosi híd lábánál lévő átjárót. Nehogy most essen neki valaki a leszedésének! Vagy, ha megteszi, akkor nyugodtan keresse meg a hasonló stílusú, a jelenlegi kormánypártnak szóló üzenetet is a piaccal szemben. Őszintén megmondom, én nem bántanám őket, hiszen ezek nagyon jó lenyomatai a mindennapjainknak, a politikai kultúránknak. Engem persze mindig arra is emlékeztetnek, hogy ezt ne, ez nekem sok, én nem így szeretnék vitatkozni. Ugyanakkor ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam mások véleményét és annak megnyilvánulásait?

Az utóbbi években a spontán és névtelen politikai üzengetéseknek egy új fajtája is megjelent az utcákon. (Nem a hóba rajzolás, aminek néhány éve nagy keletje volt webkamerák látószögében és a Tisza-parton.) Mégpedig az apró matricák, amelyek gyorsan és tömegesen kerülhetnek a függőleges felületekre. Ezekben olykor sokkal több innovációt látok, mint a választási plakátok vagy plakáthelyek összefirkálásában, ráadásul ebben az esetben még azt se mondhatjuk, hogy az üzenetek gyártóinak az ilyesmi ne kerülne pénzébe. A népi, politikai folklórnak persze vannak olyan változatai, amelyeket már csak azért sem ártana most rögzíteni, mert egyáltalán nem biztos, hogy még évek múlva is érthetőek lesznek. (Lásd az O1G mintájára készült F1G matricát.)

Persze nem árt tudni és tudomásul venni, hogy a pártok és pártpolitikusok ekézésén túl is van utcai falfirka és falmatrica élet. Az egészen szélsőséges, uszító szövegeket tényleg csak a kutatóknak ajánlom, viszont az egy-egy témára reagáló, valódi üzeneteket szinte bárkinek (aki képes ezeket a helyükön kezelni). "A stadion nem színház" matrica például többféleképpen is értelmezhető. A Magyar Labdarúgó Szövetséget minősítő viszont egészen egyértelmű, bár biztos érdekes lenne a tartalom részletesebb kibontása. Az utóbbi idők legjobbjai számomra azonban az "Autókkal az emberek ellen egyesület" nyilvánvalóan groteszknek szánt üzenetei.

És persze előfordulnak olyan utcai üzenetek is, amelyek véletlenül kapnak plusz tartalmat. Ettől pedig annyira egyedivé és alkalmivá válnak, hogy egyszerűen nincs szíve az embernek lefotózatlanul hagyni őket. A Karinthy Frigyes úton, a régi Repülőmúzeum kerítésén lévő kérdőjel mellé minden bizonnyal csak véletlenül került tavasszal a később felülragasztott óriásplakát. És kapott plusz értelmet és üzenetet több mint egy hónapon keresztül.

Félreértés ne essék! Senkit nem szeretnék biztatni az ilyen fajta festett vagy ragasztott véleménynyilvánításra. Ugyanakkor, kár lenne veszni hagyni őket. Mert a mából nézve olyan jó lenne tudni, hogy vajon csak legenda vagy fotóval is bizonyítható, hogy a nyolcvanas években, a budapesti, Felvonulás téri Lenin-szobor talapzatára valaki felfestette: "Ne félj haver, eltelt 150 év, mégsem váltunk törökké".