[1xvolt]

Utcasoroló (2.): Nemes Gerzson sétány

2012. december 27.

Az egyik legfiatalabb közterünk, hiszen nincs még egy évtizede, hogy a Tiszaliget folyó parti sétányát a mai liget egyik alkotójáról, Nemes Gerzsonról nevezték el. Senkit ne tévesszen meg, hogy a vízépítő mérnök emléktáblája a Tisza Szálló falán található.

Azt hiszem, a Nemes Gerzson sétány is egy olyan szolnoki közterület, ahol nem találhatók házszámok, ahonnan nem nyílnak kapuk. A belvárosi Tisza-híd szandai hídfőjétől a folyásirányba induló sétány ugyanis nem egy klasszikus utca vagy tér, hanem a 2001-es nagy árvíz után épített, a Tiszaligetet védő gáton kiépített sétaút. Az utcanév-tábláknak is csak a sétány kovácsoltvas kandeláberein jutott hely, aminek köszönhetően nyugodtan mondhatjuk, itt láthatjuk a város legszebb utcatábláit. Ám, hogy pontosan meddig tart a Nemes Gerzson sétány, nem lehet tudni, hiszen a mellvédes, viacoloros szakasz pár száz méter után véget ér. Jó lenne hinni, hogy egyszer majd a Tiszavirág-hídig is elér a kikövezett sétány, hisz akkor esőben és télidőben is kulturáltan lehet körbesétálni a folyó két partján.

A közterületek nevei kapcsán sokszor felvetődhet, hogy az adott utcát, teret vagy sétányt miért éppen az adott személyről keresztelték el. Ebben az esetben azonban nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Nemes Gerzsonról nehezen lehetett volna illőbb helyen szolnoki közterületet elnevezni. Nemes Gerzson - az 1902-ben Jászkiséren született vízépítő mérnök - volt ugyanis az, aki a mai Tiszaliget kialakításáért a legtöbbet tette.

Talán ismert, hogy a Tiszaliget helyén valaha a szőke folyó egyik ága tekergett, amit csak 1870-ben vágtak le, hogy aztán a híd és az oda vezető út által határolt mocsaras terület legyen. Csak a XIX. század végén kezdett a mai értelemben vett liget kialakulni - Tóth Mórnak (Móric-liget) és a munkára fogott raboknak köszönhetően -, ami aztán a XX. század első felében már a szolnokiak kedvelt kirándulóhelye volt. Képeslapok és fotók őrzik az ott épített teniszpályák és vendéglő hangulatát. A baj csak az volt, hogy az öntéstalajon gyorsan nőtt a fa, így a Szolnokon járó hadak sűrűn irtották a ligetet. A mai Tiszaliget, Nemes Gerzsonnak is köszönhetően, a hatvanas évek elején született meg.

Az egyébként a Műegyetemen diplomát szerző Nemes Gerzson jól ismerte a környéket, hiszen 1928-48 között tiszai vízitársulás szakmérnöke volt, majd a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki vezetőjeként dolgozott. Több könyve is őrzi tudományos munkásságát, ám minden bizonnyal legfontosabb alkotásának a Tiszaligetünket tekinthetjük.

Így nem is lehetne jobb helyen a róla elnevezett sétány, mint a Liget és a Tisza találkozásánál. A közterület elnevezését Nemes Gerzson születésének 100. évfordulóján kezdeményezte a róla elnevezett Emlékbizottság, amelynek a Tisza Szálló falán, a gyógyvíz kút mellett elhelyezett emléktáblát is köszönhetjük.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Mintha két szökőkút látszana
A Tisza szálló átadása után néhány évvel már alig készült olyan képeslap, ami a hoteltől a híd felé fordulva örökítette volna meg a néhai Tóth Tamás, azaz a mai Verseghy-parkot. Ezt az 1935-ben postázott képeslapot is ezért vettem meg. Aztán jobban megnézve feltűnt néhány furcsaság. Jó lenne, ha egyszer megszületne a park története.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Lakásépítés záróköve
Szerte a világban találhatunk olyan záróköveket, amelyek egy-egy nagyobb építkezés befejezésének állítanak emléket. Szolnokon is van néhány ilyen, köztük például a Thököly úti négyemeletes szalagházon, 1972-ben elhelyezett.

A Szoborpark további képei