[1xvolt]

Utcasoroló (22.): Lengyel légió u.

2013. november 28.

Kedves kis utca a megyeháza mellett. Csak az nem teljesen egyértelmű, hogy honnan indul, mikor kapta a mai nevét és melyik légiónak állít emléket. Illetve hová tűnt az utcából az az emléktábla, amely e kérdések többségére egyértelmű választ adott.

Van olyan térkép, amelyik szerint a Lengyel légió utca a Kellner Gyula utcából indul, majd a megyeháza park felé néző homlokzatánál derékszögben megtörik, és a bírósággal szemben torkollik a Kossuth útba. Ennek némileg ellentmond, hogy az utcácska egyetlen számozott háza, a 2-es számú - aminek a tűzfalán a Szolnok épül falfestmény látható - tulajdonképpen a közepén áll. Amennyiben valóban a Kellner sarkáról indulna, talán nem itt lenne a jobb oldal első számozott ingatlana. Mivel azonban nincs több házszám, nem túl lényeges, csak érdekes kérdés, hogy a térképek hová jelölik a Lengyel légió utca elejét.

Ma már annak sincs nagy jelentősége, hogy 1926, 1949 vagy 1950 óta viseli-e mai nevét. Abban biztosak lehetünk, hogy 1894 előtt Kovács köz volt. Vagy azért, mert kovácsműhely(ek) működött itt - amit a híd és a piacterek közelsége indokolna -, vagy, mert ilyen nevű családok(ok) lakták. Annyi bizonyos, hogy Kovács köz korában sokan megfordulhattak itt, hiszen a mai megyeháza telkén egykor híres kocsma állt.

Az nem teljesen világos, hogy 1894-ben az első, jelentősebb, szolnoki közterület-elnevezési hullám idején miért vették el az első feljegyzett nevét. Miért illett jobban a már álló megyeháza melletti, akkoriban is belvárosinak számító közterületre a Kert elnevezés? Gyümölcsös kert biztos, hogy nem volt ezen a helyen. Maximum valami vendéglőnek lehetett olyan népszerű kerthelyisége, ami indokolhatta ezt az elnevezést. Ha ez így is volt, ez sem lehetett sokáig igaz, hiszen a formailag a Kossuth utcán álló, ám ebbe az utcába is jelentősen benyúló szép bérház nem sokkal később felépült.

Egy helyen azt olvasni, hogy a Kert utca név 1926-ban szűnt meg. Máshol pedig azt, hogy a Lengyel légió nevet 1950-ben kapta az utca, igaz a szabadságharc szolnoki csatájának 100. évfordulója tiszteletére. Mivel 1926-ban és 1950-ben is rengeteg közterületet átneveztek a városban, elvileg mind a két dátum igaz lehet, ahogy a jubileum miatt az 1849 sem zárható ki. Mindenesetre a Szolnokot ábrázoló 1927-es kiadású térképen még Kert utca néven szerepel ez a hely.

Aminek a nevét kétségkívül arról a Lengyel légióról kapta, amelyik 1848 őszén alakult a magyar szabadságharcban való részvételre. Tagjai között olyan katonákat tudhatott, mint Dembinski Henrik, Bem József és Wysocki József, akik lengyelnek születtek, de tetteik miatt magyaros névvel is emlegetjük őket. Azonban a nevezetes légió nem sokkal Magyarországra érkezése után, Bem és Wysocki összekülönbözése miatt kettévált, és külön működött legalább fél éven keresztül. Így akár fel is tehetnénk a kérdést, hogy a szolnoki utca melyikről is kapta a nevét.

Ha azonban még mindig ott lenne a Lengyel légió utca házfalán az 1999-ben kihelyezett emléktábla akkor ez a kérdés fel sem merülhetne. A tábla, felirata szerint ugyanis az 1849. március 5-ei csatában részt vett Lengyel légiónak állít emléket, ami egyértelműen a Wysocki vezette, az aradi ostrom után Damjanich alá besorolt alakulat. Amit a másik, a Megyeháza falára a 2007-ben kihelyezett és ma is látható emléktábla egyértelműsít, hiszen éppen Jozef Wysockinak állít emléket.

Csak feltételezhetjük, hogy a tábla az itt álló ház felújítása közben tűnt el ideiglenesen, és előbb-utóbb, mondjuk a szolnoki csata 165. évfordulójára visszakerül a Lengyel légió utcába.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

"Fontos" épület
A Kossuth Lajos utca és a mai Kellner Gyula sarkán álló irodaház nem szépsége vagy különleges építészeti megoldásai okán fontos, hanem mert ebben alakították leginkább Szolnok mai arculatát. Amin lehet vitatkozni, de változtatni csak lassan és nehezen.

Az Album további képei
 

AKB

Régi hirdetések sorsa
Mi lesz a régi reklámokkal? Általában elfelejtsük és/vagy kidobjuk őket. De kinek a dolga kidobni egy elavult vagy leszakadt óriásplakátot? A hirdetésen szereplő cégé? A hirdetést kihelyező vállalkozásé? A táblahelyet bérbeadó tulajdonosé? Gát lévén a gátőré? Vagy a városi köztisztasági cégé? Netán az enyém, ha már észrevettem a Szandai rétre vezető lépcső mellett? Csak azért értetlenkedem, mert a szerintem egyértelmű válasz ellenére is ott éktelenkedik néhány óriási, plakátból gyűrt szemétgalacsin.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Verseghy Ferenc mellszobra
A Verseghy parkban 81 éve felállított Verseghy Ferenc szobor legalább két elsőséget is magáénak tudhat, amelyek azonban két érdekes kérdést is felvetnek. Mindezek mellett nyugodtan kijelenthetjük, hogy Borbereki Kovács Zoltán bronzszobrát egyedülállónak, szolnoki különlegességnek is tekinthetjük.

A Szoborpark további képei