Utcasoroló (116.): Két fél, két arc

Nagyon valószínű, hogy a mai Kaán Károly út helyén vagy közelében már a XVIII. század végén is vezetett kocsiút. Különben miért jutott volna bárkinek is eszébe, hogy a szolnoki vár egyik elbontott kapujának a köveiből, 1810 körül, éppen ennek az útnak a végén építsenek vízimalmot. A malom miatt pedig csak tovább taposhatták a Szolnok felől érkezők ezt az utat, oly annyira, hogy 1880-tól már Zagyva túlpartjára vezetető híd volt a végén. Cseh Géza sokat idézett Szolnok város utcanevei című munkájában az olvasható, hogy éppen emiatt 1880-tól már Malomszögi út a hivatalos neve a vasúti töltés és a Zagyva között nyílegyenesen vezető kocsiútnak. Aminek mentén még nem sokan lakhattak, hiszen a XIX. század végén ez messze a város külterülete, ahol a helyi gazdák szántói, legelői, esetleg itt-ott tanyái lehettek.

Nem igazán értem, és eddig nem is találtam rá magyarázatot, hogy a Malomszögi nevet 1926-ban miért kellett Nád utcára változtatni. Az világos, hogy a vízimalom akkor már majdnem egy évszázada nem működött, viszont a helyét ma is Malomszögnek nevezzük. Igaz, a szomszédos Nyár, Nyúl, Daru utcák sorába eléggé passzolt a Nád elnevezés, ami egyébként ma is megvan a Bartók Béla és a Málna utcák között. A város 1927-es térképén jól látható, hogy az "eredeti" Nád utca a vasúti töltés mellett futó Vércse útról - hiszen hol volt még a vasúti aluljáró - nyílt, és tulajdonképpen a város "Ugar, Katonai gyakorlótér" nevekkel illetet X. kerületének a legkeletibb, a Zagyva felé eső utolsó közterülete volt.

A Nád utca "élete" igazán a hetvenes években kezdett megváltozni, amikor elindult a Széchenyi lakótelep építése. Ez mindjárt azzal is járt, hogy a Nád út is kapott egy keresztutcát, ami 1980-tól Münnich Ferenc, 1990-től pedig Széchenyi István körút néven ismert. Ekkoriban a Nád utcának a ma is ezt a nevet viselő szakasza volt beépített, a Bartók Bélán túli pedig ugar, itt-ott tanyákkal tűzdelt puszta volt. Egy 1975-ös, majd egy 1980-as légifelvételen is jól látszik, hogy a Nád út mentén nemhogy házak, de még fák se nagyon voltak. Az átalakulása a nyolcvanas évek elején indult, tulajdonképpen a ma már másik közterületen álló, egykori gyermekváros elépítésével.

Hogy aztán folytatódjon az "intézmények" építése. Először a ma is működő lovarda készült el, valamikor 1982-83 körül, és kifejezetten nagy szó volt akkoriban, hogy Szolnokon egy ilyen "intézmény" létrejött. Ha emlékeim nem csalnak, akkor annak idején a környék földjein gazdálkodó zagyvarékasi Béke TSZ állt a beruházás élére. Miként arra is emlékszem, hogy már akkoriban is komoly lósport-élet volt a környéken, rendszeresek voltak nemcsak itt, de a közeli településeken is a lovas programok.

A lovarda után a ma már szociális otthonként funkcionáló Munkásőr bázis készült el, aminek emlékét az épület északi oldalán jelenleg is látható antenna-torony őrzi. Az épület nem sokáig tölthette be eredeti funkcióját, hiszen a Munkásőrséget még 1989 végén feloszlatták, fegyvereiket pedig az 1990-es választások előtt elszállította a katonaság. Majd következett a huzavona, hogy kié legyen a felesleges épület, aztán meg, hogy az önkormányzatnak átadott vagyon miként hasznosuljon. Sajnos pontos évszámot nem találtam a már Kaán Károly utcában létrehozott idősek otthonának megnyitására, de emlékeim szerint a kilencvenes évek közepe táján már működött.

Az utca harmadik közintézménye is még a Nád utcában nyitotta meg a kapuit, hiszen a Nagyalföldi Erdő és Fagazdaság (NEFAG) 1989-ben adta át az Erdei Művelődési Házát, ami körül aztán szép lassan kiépült a Bagolyvár Vadaspark (2007), majd maga az erdészet központja is ide költözött. Igaz, közben látható eredménye lett a nyolcvanas években indult erdőtelepítésnek, aminek köszönhetően mára létrejött a Széchenyi parkerdő. Tulajdonképpen ennek a városi pihenőövezetnek a gyűjtőútja az 1992 óta Kaán Károly nevét viselő utca.

És itt érdemes néhány szót a névadóról, illetve ezzel együtt arról is ejteni, hogy kevés olyan szolnoki közterületünk van, amelynek ennyire telitalálat lenne a neve.

Kaán Károly (1867-1940) ugyanis nemcsak erdőmérnök, MTA levelező tag és gazdaságpolitikus volt, hanem rendszereken átívelően a magyar erdőgazdálkodás, plusz az alföldi erdőtelepítés legfontosabb alakja. Szakmai - és esetében kifejezetten fontos ez a jelző - karrierjét még az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdte, sőt 1908-tól a kincstári erdőkért felelő minisztériumi hivatalnok, 1914-től pedig a természetvédelemért felelős kormánybiztos volt. Nélkülözhetetlen szaktudását talán jól érzékelteti, hogy 1918-ban a Károlyi-kormányban, majd 1919-ben a tanácskormány idején is az erdőigazgatás országos vezetője lehetett, hogy aztán a Horthy-korban helyettes majd címzetes államtitkárként feleljen a magyar erdőkért. Amiknek 84%-a a trianoni döntéssel a határokon túlra került, ezért óriási jelentősége volt Kaán Károly alföld fásítási koncepciójának, ami, ha csak részlegesen is, de megvalósult. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Széchenyi parkerdőbe vezető utca névadójának köszönhető, hogy ma az Alföldön is vannak összefüggő erdők, sőt tudatos erdőgazdálkodás.

Aminek szép példáját látjuk a Kaán Károly út feléhez 2004-ben felállított székelykapun túl. Mert előtte, az utca elején egy teljesen más kép tárul elénk. Hiszen ahogy a nyolcvanas években beépült a közterület páros oldala, úgy indult fejlődésnek a páratlan oldal és a mögötte lévő, a Zagyváig tartó terület. A helyiek "Szolnok rózsadombjának" nevezik a környéket, ami már ma is ékes példája és "forrása" a rendszerváltás utáni, vidéki házépítéseknek. Ilyen kis területen ennyiféle stílusban épült, az alpesitől a mediterránon át a népiesig terjedő skálán mozgó házat nehéz lenne máshol találni. Már maga a Kaán Károly út építészeti stílusai, kerítései, kertjei megérnének egy építészeti, szociológiai és modern néprajzi tanulmányt. De, ami késik, nem múlik. Egy utca, egy név, két arculat, két külön történet.

(A fekete-fehér képek Kardos Tamás munkái.)