[1xvolt]

Utcasoroló (114): A Kocsoros

2021. július 19.

Úgy tűnik, hogy az ország egyetlen ilyen nevű közterülete a sportreptér bejáratától a néhai Csollák kocsmáig tartó szandai utca. Ráadásul azon kevés közterületeink egyike, amelynek csak egy oldala van, így a házszámok sorban követik egymást. Két turistaút és egy európai kerékpárút is érinti.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. január 6-án jelent meg először.)

Sajnos nem tudom, hogy hol húzódott 1950 és 1968 között az önálló Szandaszőlős község Szolnok felé eső határa. Hol lehetett a falu nevét feltüntető közlekedési tábla? Mindenesetre számomra Szanda a Kocsorosnál kezdődik. Ott, ahol az egész településrészt átszelő 442-es útban, nem sokkal a 2-es kilométerkő előtt egy nagyobb ív van, és ahol a Szandai rétre, a sportreptérre lehet bejutni. Maga a Kocsoros utca persze csak a következő lehajtótól érhető el, és vagy másfél kilométerrel odébb, a Gátőr utcai kereszteződésnél, a néhai Csollák kocsma előtti felhajtónál ér véget.

Látszólag nem egy érdekes utca. Szandaiként, szolnokiként mégis azt gondolom, hogy azért vannak különlegességei. Az egyik mindjárt az "egyoldalúsága", ami abból adódik, hogy tulajdonképpen a 442-es út, illetve a néhai Tisza töltése mellett, attól jól elkülönülve, pár méterrel lentebb fut. Akár azt is mondhatnánk, hogy a csak egy számozott oldallal rendelkező utca másik oldalán a töltés, néhol a Kertész utca házai vagy éppen a Holt-Tisza található. Mindebből pedig az is következik, hogy az általánostól eltérően a Kocsoroson nem páros vagy páratlan számok követik egymást a házakon és a kapukon, hanem 1-től 37-ig, sorban jönnek a telkek. Persze ezzel sem árt vigyázni, hiszen az innen nyíló, hat gyümölcs nevű mellékutca első telkei sokszor a Kocsoroson nyúlnak el hosszan (például a Barack utca 2. szám). Talán ez a magyarázata annak is, hogy bár egy viszonylag hosszú utcáról van szó, alacsony számozással ér véget.

Az utca elnevezésének eredetére még nem találtam utalást. Viszont az, hogy 1966-ban egy ilyen, Magyarországon máshol elő nem forduló nevet választottak ennek a közterületnek, egyértelműen azt jelzi, egy helyben használt, ezt az útszakaszt vagy a környéket korábban is jelölő névvel van dolgunk. Ez utóbbit támasztja alá bennem, hogy bő harminc évvel ezelőtt az egész környéket, nagyjából a Gátőr út és a Szanda vége közötti háromszöget, minden utcájával és részével az öregek Kocsorosnak hívták. A Kocsár a Kocsor török eredetű, de már az Árpád-korban is elterjedt név volt, ami később kereszt- és családnévként is használatban volt és van (A legismertebb Kocsor talán Kozsó, azaz Kocsor Zsolt zenész.) A magam részéről tehát azt gondolnám, hogy egy, a környéken élő, a környéket vagy annak jelentős részét birtokló, ilyen nevű családra utalhat a máig élő elnevezés.

A Kocsoros másik különlegessége, hogy a telkei szinte "nyitott könyvek". Köszönhetően a magasabban futó főútnak, ahonnan minden ház és porta belátható. Így tízezrek ismerhetik például azt a különleges házat, aminek látszólag nincsenek oldalfalai, a cseréppel borított tetőzete a földig ér. Évtizedekkel ezelőtt valamelyik építészeti magazin is bemutatta Szolnok érdekes lakóházát. Ugyancsak sokaknak feltűnhetett már a Cseresznye út sarkán álló, fával borító, oromzatán egy hatalmas feszület nyomait viselő, kis túlzással tornyos épület. A környék legendáriuma szerint valóban bűnbánatból épült, és vallási célokat szolgált egykor. Mindezek mellett azt gondolom, sokáig a Kocsoros legismertebb "intézménye" a Pálinkás féle gumiszerelő műhely volt, aminek fedett előtere ma is ott áll az utcában, de gumit talán már nem lehet cseréltetni benne.

Az utca képe viszonylag sokat változott az elmúlt négy évtizedben. Ugyanakkor nyomokban még felbukkannak azok a telkek és házak, amelyek a régi Kocsorosra, annak rendszerváltás előtti funkciójára emlékeztetnek. Szanda sokáig Szolnok zöldséges és gyümölcsös kertje, kamrája volt. Ennek megfelelően viszonylag nagy telkeken, jellemzően azok közepén álltak a kertészkedéssel is foglalkozók házai, amelyek a hatvanas évektől jellemző kockaházak lettek. Ilyeneket nemcsak a Kocsoroson, de a Karinthy utcán is felfedezhetünk még. Helyüket a hatvanas évektől a hobbiknak, az amatőr kiskerteknek adták át, amelyekre különböző "házikókat" húztak fel. A Kocsoroson ma még a klasszikusnak számító Tüzép faház, terméskő pince és szedett-vedett kulipintyó is a felfedezhető. Persze csak addig, amíg nem adják át a helyüket a Szandára ma már jellemző, inkább díszkerttel körülvett családi házaknak.

A Kocsoros utcát - bár az utca megjelölés nélkül jobban szájra áll - sok kerékpáros is érinti, hiszen ez a Szolnokról Martfű irányába haladó bringaút egy, bár nem kiépített szakasza. Ezen kívül, aki figyelmesen sétál erre, észreveheti, hogy az utcában szinte érthetetlenül sok közműkövön és egyéb betonoszlop-maradékon két turistajel is feltűnik. Az egyik a fehér négyzetben lévő zöld csík, ami helyi utat jelöl, és ha jól sejtem, ebben az esetben a belvárosból a Szanda határában lévő Beke Pál halmához visz. A másik, a fehér négyzetben lévő piros St M jelzés a 2015 óta létező Alföldi Szent Márton Zarándokutat jelöli, ami a megye két Szent Márton püspök tiszteletére felszentelt templomát, azaz Kunszentmártont és Tiszapüspökit köti össze Szolnok, azon belül Szandaszőlős és az idén 55 éve hivatalosan is nevet kapott Kocsoros út érintésével.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A hatvanas évek autócsodái
A képen látható, jórészt típustervek alapján készült házak szinte bármelyik magyar városban állhatnának, így ha nem lenne feliratozva a fotó, mi is csak bizonytalanul mondanánk rá, hogy Szolnokon készült. A három autócsoda a Várkonyin parkol a hatvanas évek végén.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Híres szobrász eldugott Trombitása
Kérdezhetném, mi köti össze a Dunánál üldögélő József Attilát, a Vigadóval szemben, a korláton egyensúlyozó Kiskirálylányt, az Operaház tetején álló Mozartot és a szolnoki, a megyei rendőrkapitányság előtt ücsörgő trombitás lányt. Nem nehéz kitalálni. Elképesztően termékeny alkotója.

A Szoborpark további képei