[1xvolt]

Utcasoroló (107.): Bacsó, a meteorológus

2020. augusztus 02.

A Tallinn városrész csak páros oldalból, mindössze nyolc számból álló utcája 1966-ban kapott nevet, hogy aztán közel negyedszázadon át egy 1956-ban, az állampárt által mártírrá tett katonatiszt, lassan három évtizede pedig egy tudós nevét viselje. Mindketten Szolnok szülöttei voltak.

(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. április 30-án jelent meg először.)

A Bacsó Nándor - pontosabban Dr. Bacsó Nándor - utca a szolnoki Tallinn városrészben található. A Városmajor és a Balogh Béla utcákkal párhuzamos, eleje az élelmiszer bolt mögötti parkolónál, vége pedig a buszfordulónál van. Az egész utca mindössze négy háztömbből, nyolc számozott lépcsőházból áll, csak a páros oldalon. A közterület páratlan oldala ugyanis a Városmajor úti házsorok hátulja. Miként ennek az utcának a hátsó része ugyanígy foglalja el a Zagyva felé, mögötte lévő Balogh Béla utca hasonló részét. Tehát akár azt is mondhatjuk, hogy szó szerint egy páratlan utcával van dolgunk.

Nekem az a gyanúm, hogy ez a közterület már az 1950-es évek végén is létezett, csak akkor még a Vöröscsillag út részének tekintették. Legalábbis erre utal Szolnok korabeli térképe, amelyen úgy tűnik, maguk a háztömbök is be vannak jelölve. Persze nem zárható ki, hogy a rajzon még csak a tervezett házak szerepelnek, tudván, hogy legközelebb egy évtized múlva készül új várostérkép. Az utca házainak stílusát nézegetve egyébként nem lenne meglepő, ha már az ötvenes években elkészültek volna, hiszen erős rokonságot mutatnak a Boldog Sándor István körút "sztálin barokk" épületeivel. Sőt, az első tömb egy kifejezetten szép példánya a korabeli lakóházaknak.

A közterület azonban csak 1966-ban kapott önálló nevet, amikor az 1928-ban Szolnokon született Karkecz Károly őrnagyról keresztelték el. Sajnos a névadásnak nem találtam nyomát a korabeli újságokban, így inkább csak elméleti felvetés, hogy a névadásra talán az 1956-os események tízéves évfordulóján került sor. Karkecz Károly, aki a korabeli néphadsereg politikai tisztje volt, 28 évesen ugyanis - a Kádár-kori szóhasználattal élve - az ellenforradalmárokkal vívott harcban vesztette életét. Azaz a szocializmus időszakának mártírja volt, akiről nemcsak közterületet, de szocialista brigádokat, sőt Szolnokon egy nagyon sikeres MHSZ modellező klubot is elneveztek. Egy korábbi olvasói levélből úgy tudom, hogy a szolnoki - merthogy halála helyszínén, Nagykanizsán is neveztek el róla közterületet - Karkecz Károly utca elején, talán a második lépcsőház mellett, emléktáblája is volt a fiatalembernek.

Érdekes egyébként, hogy az utca átkeresztelésére nem 1990-ben, csak két évvel később került sor. Miként az is, hogy az új névadó, Bacsó Nándor (1904-1974) csak akkor kapott Szolnokon utcát, miközben a város szülöttjeként a hazai meteorológia egyik legnagyobb szaktekintélye volt. A Verseghyben végzett Bacsó 1927 óta foglalkozott az időjárással és annak hatásaival, előbb az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa volt, majd az Agrártudományi, 1967-től pedig a Kertészeti Egyetem tanára lett. A Magyarország éghajlata című munkája szerintem a mai napig használható alapmű a földrajzban. És, ha már érdekességek: Bacsó Nándor szolnoki emléktáblája nem ebben az utcában, hanem egykori szülőháza helyén, a Mária utca végén álló társasház oldalán található.

Az 1992 óta Bacsó Nándor professzor nevét viselő, csak páratlan számokkal bíró utca további érdekessége, hogy 1988-ban itt nyílt meg a város első speciális kutya- és macskaeledel boltja Flamó néven, az utolsó két háztömb közötti átjáróban lévő, földszintes üzlethelyiségben. Ne felejtsük: az az év a rendszerváltás hajnala, a kisvállalkozások tömeges indulásának időszaka! Illetve arról is érdemes megemlékezni, hogy az utca végén található, a hetvenes években épült háztömb már úgynevezett szövetkezeti lakásként épült, azaz a Kádár-kor egy speciális otthonhoz jutási formájára emlékeztet. A hetvenes évekre ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista állam nem tudja a zászlajára tűzött otthonteremtést központilag megoldani, így teret engedtek a magántulajdonra és a leendő lakók saját, kétkezi munkájára is alapozó szövetkezeti lakásépítésnek. Nem véletlen tehát, hogy a Bacsó Nándor utca végén a mai napig tábla hirdeti a "Békés Otthon Lakásszövetkezet" létét, logójával a szocialista időkre emlékeztetve.

Mindent összevetve talán nem túlzás azt mondani, hogy bár elsőre a Bacsó Nándor utca egy jelentéktelen közterületünknek tűnhet, története a szocialista városépítés, illetve a Kádár-korban rohamosan fejlődő Szolnok múltjának egy sok emlékét hordozó szelete. Névadása és átnevezése pedig sok tekintetben árulkodik az elmúlt bő fél évszázad történelem szemléletének változásáról és a történelem politikai színezetű felfogásáról is. Tehát sokkal érdekesebb ez a szolnoki utca is, mint elsőre gondolnánk.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ebből lett Szolnok
Három különböző felekezet temploma. A Scheftsik-malom. Fahíd a Tiszán. Gabonát szállító bőgős hajók a parton. Erdélyből leúsztatott fa a folyó mindkét oldalán. Az előző századfordulón oly sokszor megörökített szolnoki nagy Tisza-kanyar egy 1905-ben feladott képeslapon.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az utolsó láng
Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

A Szoborpark további képei