[1xvolt]

Utcasoroló (103.): Háromvégű utca

2020. július 06.

Avagy egyszerre háromnevű? A szolnoki Mártírok és Rákóczi út között húzódó Meder utcán annyi nyomot hagyott az elmúlt száz év, hogy akár azt is mondhatnánk: a város legjellegzetesebb közterülete. Története, neve, épületei, leágazásai elsőre érdektelenek. Másodjára izgalmasak.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2020. február 5-én jelent meg először.)

A lassan tíz éve futó Utcasoroló című sorozatban többször jeleztem már, hogy megemelem a kalapom a szolnoki postások, taxisok és futárok előtt, akik némelyik kusza közterületünkön képesek eligazodni. És most ismételnem kellene önmagam. Szükséges ugyanis némi helyismeret vagy gyakorlat ahhoz, hogy valaki elsőre meg tudja mondani, hol van a szolnoki Meder utca vége, és melyik házszám, merre található. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az elmúlt ötven év nagyon erősen rajta hagyta a nyomait ezen az utcán. Aminek emiatt három vége lett.

Pedig, amikor 1926-ban úgy döntött Szolnok városa, hogy az 1863 óta Büge néven ismert közterület nevét Mederre változtatja, akkor még biztosan csak egy kijárata volt. Viszont teljesen máshol volt az eleje. Ami szintén máig érződő anomáliát okoz. Merthogy akkoriban még nem állt a Nostra Tárház, így a Tomory Pál - ma Mártírok - útja vonalvezetése máshol futott. A Tiszától távolabb, nagyjából a néhai Tejipari Vállalat telkén - ahol ma társasház áll - keresztül haladt, és fordult szinte derékszögben a folyó felé. Amit a házszámok a mai napig követnek, így a Meder utca 2. a Mártírok útja 21. szám mellett található, és a "sarokig" még további két számozott telek van. Igaz, ez nem akadályozta meg Szolnok "utcatábla-szerelőit", hogy a Meder utca feliratot a Mártírok út 25. számú telek kerítésére tegyék fel.

A Meder utca helytörténeti különlegessége egyébként, hogy helye nagyon jól kivehető Szolnok egyik korai, XIX. századi ábrázolásán. Ezt Lehnhardt Sámuel, pesti rézmetszőnek tulajdonítják, aki valamikor 1835 és 43 között örökítette meg Szolnokot a Tisza felől nézve, hogy aztán a kép több mester- vagy céhlevélen is felbukkanjon. A rajz, kis túlzással, a mai MÁV kórház vonalától a nagy Tisza-kanyarulatig ábrázolja a várost, profi módon sűrítve a látványt, ezzel kiemelve a lényeget. Például a kép bal szélén - a Belvárosi Nagytemplom mögött - a Büge patak hídját és a mögötte lévő házakat. És itt érdemes megemlíteni azt a sokak által ismert tényt, hogy ennek a szolnoki közterületnek az elnevezése a hely földrajzi viszonyaira utal, merthogy a környékén a XX. század elejéig a Büge nevű vízfolyás medre volt megtalálható. Ami nem volt mást, mint a Tisza jobb partjáról, a város magasabban fekvő területeiről a folyó felé haladó kis vízfolyás, amit 1913 után - Szolnok csatornázásával párhuzamosan - kezdtek lefedni.

Büge utca, illetve ilyen nevű városrész egyébként nemcsak Szolnokon található. Tószegen létezik ilyen utca, Pásztón és Szabadszálláson településrész viseli ezt a nevet. De korábban Szabolcsban ilyen nevű település is ismert volt, míg a közeli Kengyel határának egy részét nevezik így, ahol 2015-ben Büge-keresztet állítottak. És bár 1926-ban eltűnt a térképről a szolnoki Büge utca, 1992-ben visszakerült, ugyanis a Meder utca három vége közül a belvároshoz közelebb eső megkapta ezt a nevet.

Egy negyvenes évekből származó fotón - ami Farkas Ferenc felvétele, és eredetileg a tárházra fókuszál (a cikk 2. képe) -, a város 1926-os térképén, de még egy 1960-as légifelvételen (a cikk 4. képe) is jól látszik, hogy a Büge/Meder utca eredeti vége a mai középső kijárata, a Rákóczi út 14-nél.

Ugyanakkor ezekről a "forrásokról" az is kisilabizálható, hogy a Meder utca eredetileg egyetlen, fordított C-t leíró vonalon futó, viszonylag nagy telkekből álló közterület volt. Ezt a hetvenes években kezdték átszabni egy szalagházzal - gyönyörű aprómozaikos homlokzatú -, ami megnyitotta az utca harmadik kijáratát a Meder utcai ABC felé. De ugyancsak ennek lett a következménye, hogy a Szolnokra jellemző garázssorok is megjelentek az utcában, amelyek közül az egyik komoly eltévedésre alkalmat adó "mellékközben" van. Az átalakulás újabb fázisát már a kilencvenes évek jelentették, amikor itt is elkezdtek épülni a modern társasházak, amelyek szép lassan felfalják a környékre jellemző régi házakat. A Kalász utca közelében áll még egy nagyon pofás közülük, amit talán érdemes lenne helyi védettség alá helyezni.

A Meder út a XX. század végéig fontos szerepet játszott Szolnok illetve a környék élelmezésében is. Merthogy a már említett Szolnoki Tejipari Vállalat telephelyének hátsó része a Meder utca páratlan oldalának elejére esett. Nagyjából oda, ahol ma egy óriási, üres placc található, ami a tárházzal együtt - a Tisza és a Reptár közelsége miatt - Szolnok jövőjének és fejlődésének egyik záloga lehetne. Lassan két évtizede üresen áll, így lassan azon se lepődjünk meg, ha az itt futó egykori járdát visszafoglaló mohaszőnyeget előbb-utóbb természetvédelmi értékké nyilvánítják. Tényleg érdemes megnézni, miként foglalja vissza a természet a várost.

Ahol azért mást is lehetne mutogatni. Például a vele majdnem szemben nyíló "utcát", ami Mekk mester díjat érdemel. A tavaly júniusban elnevezett, és idén táblával is megjelölt Patak utca ugyanis nem más, mint a Meder utca 14. számú társasház udvara. Szó szerint. Merthogy az udvarból sehová sem vezet az út. Mivel a vele párhuzamosan futó Meder utca egyik szárától, a Meder utcára egyébként néhány telekkel csatlakozó Széchenyi utcától, és az átkeresztelni szándékozott - tudnak követni? - Tanács utcától kerítések és kapuk választják el. Ezt tényleg mutogatni kellene. Azzal, hogy az egykori Büge, majd Meder utcán nemcsak a XX. századnak sikerült rajta hagynia zavaros lenyomatát, de bizony az elmúlt éveknek is.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok korzója a húszas évek végén
Elsőre talán semmi különös, csak egy újabb képeslap Szolnok egykori korzójáról. Kicsit jobban megnézve azonban kiderül például, hogy a húszas években a Szapáry úton működött Acsay Lajos vendéglője, az Ipartestület székházában meg az Adriai Biztosító, a Nemzetiben pedig egy mozi.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Repülős emlékmű a szandai kanyarban
Két évtizede született döntés a szolnoki Repülős emlékmű felállításáról. A szandaszőlősi nagykanyarban, a több mint nyolcvan éves repülőtérhez bevezető út torkolatánál, 36 művész 46 terve közül végül Szanyi Péter munkáját állították fel. Közadakozásból és a város támogatásával.

A Szoborpark további képei