Utcasoroló (100.): Madách utca

Talán nem tévedek, ha azt mondom, Magyarország szinte valamennyi településén találhatunk Madách Imréről elnevezett közterületet. Szolnokon ez 125 éve lehetséges, aminél talán érdekesebb, hogy ennyi idő alatt egyszer sem változtatták meg ezt az elnevezést. Ami ugye nem mondható el az elejénél lévő keresztező utcáról - Baross/Beloiannisz -, miként az utolsó házszáma utáni közterületről - Szent Ferenc/Koltói Anna/Templom - sem. És, ha kicsit jobban megnézzük a "párhuzamos" utcák múltját, akkor azok esetében is minimum egy XX. századi átkeresztelést tudunk említeni. Mindezek alapján nem túlzás azt mondani, hogy Madách Imre azon kevés, neves magyarok közé tartozik, aki államformáktól és rendszerektől függetlenül mindenkinek elfogadható.

A Madách utcának azonban nem ez volt az első neve. Az első két, úgynevezett katonai felmérés alkalmával született Szolnok térképeken ugyanis már kivehető a helye. Így talán kijelenthetjük, hogy a környéke legalább kettőszáz éve a város részeként lakott. Sőt, a Belvárosi, avagy Ferences templomhoz vezető, akár lovas kocsival is járható út két oldalán házak is álltak már itt a XIX. század első éveitől. És mint Cseh Géza sokat citált Szolnok város utcanevei című könyvből tudjuk, 1863-ban és 1874-ben Kisrózsa, majd 1891-ben Rózsa néven hivatkoznak rá. Mielőtt pedig Madách nevét kapta volna a város elöljáróitól, Szomorú Jézus néven volt ismert.

Minden bizonnyal azért, mert az Madách utca utolsó páratlan és a Mészáros Lőrinc utca szintén utolsó páros számú telkei által közrezárt kis "terecskén" található Szolnok egyik legérdekesebb, és minden bizonnyal legrégebbi köztéri alkotása. Aminek pontos életkorát nem tudjuk megmondani, de egyes források szerint 1800-ban már megvolt. Mai helyére viszont csak később, valamikor a XIX. század közepén vagy második felében került, amikor a fölötte lévő baldachin is elkészült. És bár sok néven emlegették és emlegetik, az utcanévadás miatt a Szomorú Krisztust tekinthetjük a leginkább autentikusnak.

A Baross utcától, a Hősök terével szemben induló, és a Belvárosi nagytemplomig, azaz a Templom utcáig tartó Madách utcának van két közterületi érdekessége. Az egyik a már emlegetett kis "terecske" a végén, aminek következtében az az érdekes helyzet állt elő, hogy a Madách utca páratlan oldala jóval hosszabb, mint a páros. Merthogy ez utóbbi ott ér véget, ahol a Mészáros Lőrinc út "kiágazik belőle". A másik a Mária utcát és a Sütő utcát összekötő, a Madách utca közepe táján mindkét irányba nyíló "sikátor", azaz megmaradt gyalogút. Ami miatt sokszor gyalog és kerékpárral is gyorsabb eljutni a belvárosba, mint autóval, hiszen itt át lehet vágni a házak között. A bizonyos helyeken Madách közként is emlegetett sikátor a régi szolnoki utcaszerkezet emléke, ami szerintem legalább annyira védendő, mint egy-egy szép régi ház. Merthogy itt tényleg a régi szolnokiak lábnyomában járhatunk.

Annak ellenére, hogy az utca legalább kétszáz éves nem nagyon őrizhetett meg régi házakat. A legrégebbi talán a 22-es szám alatt található alápincézett, L alaprajzú polgárház, ami már felismerhető azon az előző századforduló környékén készült képeslappá lett fotón, amit a Nagytemplom tornyából készítettek. Egy régebbi, de inkább csak a húszas-harmincas évekből megmaradt ház található még a páros oldalon, illetve három hasonló korú az utca páratlan végén. Ahol egyébként a város egyik legszebb régi házmentése, illetve a régi épületek közé illő beépítése is megtalálható.

A Madáchra ma jellemző - és még be sem fejeződött - "társasházasítás" 1960-ban kezdődött, amikor az utca elején, papíron egy Baross utcai telken felépült a város legérdekesebb lépcsőházával büszkélkedő társasháza. Érdemes az épület hátsó részére a Madách utca felől egy pillantást vetni, és felfedezni a bauhaus kései hatását. Az a lépcsőház esküszöm, úgy néz ki, hogy bármelyik harmincas évekbeli modern városrésznek, irodaháznak vagy ipartelepének dicsőségére válna. Egyébként nem kevésbé érdekes - sőt a maga nemében szép és különleges - a Madách utca 1-es számú telkén álló társasház is, amihez hasonlókat meg leginkább a budai hegyvidék környékén lehet találni.

Nehéz ilyen lelkesedéssel írni az utca többi, újabb társasházairól, amelyeket kis túlzással "szolnoki arculatúnak" is nevezhetnénk, és egy kivételével mindegyik tervezőjét szégyenpadra ültetném. Miként a terveket jóváhagyó hatóságok és városi "főépítészeket" is, mert sajnos miattuk lett a Madách utca az 1960 utáni társasházépítés állatorvosi lova. Ahol nagyjából minden borzalmat elkövettek, amit csak lehetett. Amin igazán nem sokat ront nyolcvanas évek végén, az egyébként szintén gyönyörű nagyposta mögé épült telefonközpont barna tömbje. Ami meg a technológiai változás mementója lehetne, hiszen mindaz, amit annak idején ebben el kellett helyezni, ma talán egy szekrényben is elfér. Nem is csoda, hogy nehezen találja új funkcióját az a hatalmas épület.

Mindezek mellett érdemes még két - de lehet, hogy három - apróságot a Madách utcával kapcsolatban megemlíteni. Az egyik a Baross utcai torkolatnál, a páratlan oldalon, a TIT székház tövében lévő, az utóbbi fél évszázadban soha sem működött szökőkút. Amelyeket ennyi idő után valahogy megmentenék. A másik pedig a Csicsman Györgynek köszönhető emléktábla, ami nem oly régen került Dr. Küry Albert (1867-1926), egykori vármegyei alispán házának a falára. Ami jelenleg egyedülálló a maga nemében, hiszen Szolnok vagy a Szolnok központú megye vezetőinek ez az egyetlen ilyen emléktáblája. Pedig...

De hát nem juthat mindig, minden időben az eszünkben. Én például a mai napig "a fejemet verem a falba", hogy a Madách közben lévő kőolajos óvoda kerítését nem mentettem meg. Amit annak idején a cég szocialista brigádjai barkácsolhattak össze társadalmi munkában, és a cég életéből örökítettek meg egy-egy "jelenetet". A fúrótoronyra a mai napig emlékszem, és síratom, mert milyen jól mutatna valahol egy ilyen különös, de kézzelfogható emlék a Madách utca elmúlt évtizedeiből.