[1xvolt]
Szolnoki házak (61.): Kossuth tér 10.
2023. február 08.
"Lordok házaként" is emlegetik Szolnok főterének 10-es számú telkén is álló, eredetileg 77 lakásos társasházat, aminek építésénél először alkalmaztak a városban toronydarut. A három szárnyból álló, 15 éve magastetőssé alakított épület falára nem a ma is ott látható alkotás került volna eredetileg.
Elfogadva azoknak a kutatásoknak az eredményét, amelyek szerint a középkori Szolnok nem az erődöt, hanem a települést védő nyugati fala, illetve a várárok valahol a mai Táncsics utca helyén húzódott, akár azt is mondhatjuk, hogy a "Lordok házaként" emlegetett társasház az "óvárosunkban" áll. Kétségtelen tény, hogy a Kossuth tér 10. és a Táncsics - korábban Német és Apponyi Albert - utca 2. számú telkekre felépített ház helye azóta lehet lakott, amióta Szolnok létezik. És azt is tudjuk, hogy Scheftsik István, Szolnok későbbi kétszeres polgármestere 1852-ben helyezte erre telekre - a piac közelsége miatt - a gyógyszertárát, ami Gondviselés (Isteni gondviselés) és "öreg patika" néven bő évszázadon keresztül működött itt.
Szerintem már a második világháború előtt is nyilvánvaló volt, hogy a főtérre néző, a városháza mellett lévő telekről előbb-utóbb eltűnik majd az a magastetős, földszintes ház, ami mellett, a Hatvanas felé eső oldalon egy újságosbódé is működött az ötvenes években. Annak az évtizednek a vége felé még úgy volt, hogy majd ezen a helyen épül fel Szolnok új, legalább ötszáz férőhelyes filmszínháza, ami aztán csak álom maradt. A ötvenes évek végén a már patika nélküli épületben szabóság, női ruházati bolt, a hirdető vállalat kirendeltsége, Fehér Béla műszerész - korábban pedig Farkasné virágüzlete - működött. Ezeknek az üzleteknek az 1961 évvégi elköltözéséről szóló hirdetések adják meg a ma a Kossuth tér 10. szám alatti ház építésének kezdődátumát. (A mellékelt fotó Dombi Gábor gyűjteményéből való.)
A ház építésének története a korabeli újságokban meglehetősen jól dokumentált. Így tudható például, hogy a kezdetben még a Debreceni Épülettervező Vállalat szolnoki irodája, 1960. január 1-től a Szolnok megyei Tanács Tervezővállalatának kollektívája készítette az épület terveit. Érdekesség, hogy a tervezőiroda ekkor még a Kossuth téri irodaház második emeletén működött, tulajdonképpen szemben a tervezendő ház helyével. A terveket Kovács József és Boháty Lajos készítették, akiknek a nevéhez fűződik a Magyar utcát lezáró, ugyancsak Kossuth téri társasház, a Múzeum étterem épülete vagy éppen a Zagyva torkolatában álló "olajosházak" tervei is. Sőt, egy korabeli Népszabadság cikkből tudható az is, hogy Kovács Józsefet harminc évesen tették meg a szolnoki tervezőiroda vezetőjének, aki budapesti állását feladva hazacsábította a szolnoki illetőségű Boháty Lajost, egykori egyetemi szobatársát is.
A házhely kialakítását 1962 legelején elvégezte a Szolnok Megyei Építőipari Vállalat, ahol kora tavasszal felállították azt az NDK gyártmányú toronydarut, aminek nemcsak a szolnokiak, de - Kaposvári Gyula szerint - Szabó Pál író is a csodájára járt. Nem véletlenül, hiszen Szolnokon itt használtak először előregyártott, feszített vasbeton födémelemeket a szintek elválasztására. Az eredetileg 77 lakásos társasház beruházása úgy tűnt, hogy 1962/63 hosszú és rendkívül hideg telén megcsúszik, ám a kivitelezők az utolsó hónapokban nagyon belehúztak, így 15 nappal a tervezett határidő előtt - Steiner Lajos főépítés-vezetőnek is köszönhetően -, 1963 júliusában elkezdődött a ház műszaki átadása, majd nem sokkal később az első lakók beköltözése. (A két mellékelt fotó a megyei tervezővállalat archívumából való.)
Az U alaprajzú épület igazi különlegességének tekintették 1963-ban, hogy egy olyan "bérház" lett, aminek nincsenek - a Horthy-kor szegénységét szimbolizáló - udvari lakásai, hanem lényegében csak napfényes, utcai otthonai. A két rövidebb szárnyán eredetileg négy-, a Szigligeti utca felőli oldalon ötemeletes társasház különlegességének erényei közé sorolták a homlokzat egyhangúságát megbontó, az épületet és a környezetét is vidámmá tevő színes rácsok használatát. De Szolnok akkori legnagyobb tömbházát tovább "könnyítette" az erkélyek váltakozása, a függőfolyosók, a nyitott, parkosított udvar, a Jókai utca sarkára került járási tanács homlokzatára válaszló Táncsics utcai árkád, illetve a Szigligeti utca felőli átjárók. És minden bizonnyal a könnyedség fokozását szolgálta a városháza felé néző hatalmas tűzfalra tervezett képzőművészeti alkotás is.
Ez azonban még nem köszönthette az első lakókat 1963-ban, holott már az építkezés megkezdésekor tényként közölte a megyei napilap, hogy Simon Ferenc és Nagy István - a Szolnoki Művésztelep két lakója - készítheti el a Szolnok legnagyobb lakóházát díszítő képzőművészeti alkotásokat. Eddig nem akadtam nyomára annak, hogy menet közben mi történhetett, 1963-ban csak annyit jegyzett meg pikírt módon a Néplap újságírója: "a fővárosban ismét nem bíztak a helyi művésztelepiekben". Úgyhogy öt évig árválkodott üresen a hatalmas tűzfal, amire akkor helyezték fel Dózsa Farkas András Tudomány és művészet című - egyébként a maga nemében kifejezetten szép és különleges - lemezdomborítását, ami amúgy 1965-ben készült. A szolnokiak fiaskója kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a hatvanas évek elején nem ez volt az egyetlen ilyen eset, hiszen a Kossuth térre kerülő, a rendszert dicsőítő emlékmű pályázatának biztos befutójaként is sokáig Simon Ferencet emlegették.
Természetesen nem feledkezhetünk meg az épület másik, szomorúbb sorsú szobráról sem, ami 1966-tól a ház belső udvarában, a Táncsics utcai járdához közel kialakított kis medencét díszítette. Bencsik István szobrászművész Ülő nő, illetve Sellős kútszoborként is ismert, 180 centis alkotását valamikor a kilencvenes évek végén lopták el fényes nappal, és sem a szobor, sem a tettesek nem lettek meg soha.
A Kovács-Boháty páros által tervezett háznak azonban nem ez az egyetlen vesztesége. Hanem az 1999-ben elkövetett átépítés, amivel az addigi lapostetős házat magastetőssé alakították, nagyjából további húsz lakással megtoldva. Azt hiszem, ekkor szűnt meg a városháza felé néző, V-alakú lábakkal határolt árkád is. Mindez nemcsak megbolygatta az épület eredeti alakját és küllemét, de magasságát is indokolatlanul a környék házai fölé emelte. Az ilyen barbárságról mindig az jut eszembe, hogy az elkövetők minden bizonnyal feljogosítva érzik magukat József Attila verseinek átírására is, vagy éppen A Pál utcai fiúk náluk már ki van egészítve néhány új fejezettel. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy ezek a beavatkozások a társasház anyagi gondjait enyhítették, akkor azoknak azokat a 2008-as cikkeket ajánlom a figyelmébe, amelyek az épület C lépcsőházának a felújítása körüli kálváriáról szóltak.
Egy dolgot nem sikerült eddig tisztáznom: miért nevezi a szolnoki köznyelv "lordok házának" ezt az épületet. Egyetlen magyarázatot hallottam eddig, aminek viszont írásos nyomát nem találom: elsősorban a Szolnokra helyezett katonák kaptak lakást ebben a házban. A név már csak azért is fura, mert a hatvanas évek elején két másik helyet jelöltek - a megyei napilapban is - "lordok házaként" a városban. Előbb a Nemzeti szálló földszintjén működő, addigra teljesen színvonalát vesztett vendéglőt, majd pedig a földművesszövetkezet - számomra ismeretlen helyen lévő - népbüféjét. Nem hinném, hogy a Kossuth tér 10. számú ház a két vendéglátóhely züllött alakjaihoz hasonlók miatt kapta volna a "lordok háza" nevet.
Album

Várkonyi téri bátrak
Ma már senki sem merne a Várkonyi téren úgy átsétálni az úton, ahogy az a két ember teszi ennek a fekete-fehér képeslapnak a közepén. Pár évvel később egy színes képen hasonló történik. Sokat változott négy évtized alatt a tér forgalma (is).
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Kitessékelt Ede
Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.