Szolnoki házak (16.): Tárház

Ha azt mondom szolnoki tárház, a legtöbben azt sem tudják, miről beszélek. Igaz, ha nekem valaki korábban azt mondta, szolnoki Nostra, én sem tudtam, mire akar utalni. Amennyiben közös nevezőre akarunk jutni arról, hogy miről is beszélünk, akkor határoljuk be az épület helyét. A Tiszaparti sétányon, a folyó nagy kanyarulata előtt, a főiskolai kollégiumok után magasodó ipari épületegyüttesről van szó. Igen arról, amelyik évek óta láthatóan pusztul, és tűnnek el róla értékes fém alkatrészei.

Kálmán Elektől tudom

A szolnoki tárházat 1935. július 18-án adták át. Építését 1933-ban határozták el, és a kincstár, pontosabban a korabeli földművelésügyi minisztérium 600 ezer pengőt költött a felépítésére. Akkor, amikor 200 pengő nagyon jó fizetésnek számított. Az elkészült tárház a Mezőgazdasági Közraktár Rt. kezelésébe került, hivatalos neve pedig Nostra Általános Közraktár és Kereskedelmi Rt. lett.

Mindezeket természetesen nem a magam kutatásaiból tudom, hanem egy 1937-ben született, mai szemmel nézve is első osztályú, sőt példaértékű és hiánypótló dolgozatból. Mai ésszel talán felfoghatatlan, hogy a város egyik új, ipari létesítményéről a legpontosabb leírás egy középiskolai értesítőben - mondjuk évkönyvnek - olvasható. Mégpedig a Szolnok Városi Fiú Felső Kereskedelmi Iskola - a mai Közgé jogelődje - 1936-37-es tanévről szóló értesítőben található Kálmán Elek A szolnoki tárház című munkája, amiből más érdekességet is megtudhatunk az épületről (elérhető a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építészkamara honlapján).

Például azt, hogy az épület tiszta vasbeton, faanyag talán csak az irodai ajtó volt. Továbbá, hogy egy pincéből, földszintből, öt emeletből, szalagpadlásból és a még három emelettel magasabb toronyból áll a főépület. Aminek - most figyeljenek! - van egy tízedik emelete is, ami "egy kilátótorony, ez nem tárházi szükséglet, hanem szépészeti különlegesség". (Jegyezzük meg gyorsan, hogy az innen nyíló páratlan kilátásra később többen hivatkoztak. Illetve fűzzük ide, hogy jelenleg Szolnok legmagasabb nyilvános pontja valamelyik játszótér mászókája.)

Kálmán Elek dolgozatából azt is tudjuk, a Tisza közelsége miatt az épületet egy 125 centis falvastagságú beton medencébe építették, így nem okozhatott gondot, hogy egyes részei árvízkor a folyó vízszintje alá kerültek. A tárház legnagyobb magassága egyébként 44 méter, három jól elkülöníthető egységből állt, amit három, vasból készült szállítóhíd kötött össze. Ezek közül az egyik 104 méter hosszú volt, és a mai sétány fölötti toronyból nyúlt be a Tisza fölé, vége mintegy húsz méteren lebegett a víz felett. Nem véletlenül, hiszen a tárház megépítésének egyik indoka éppen az volt, hogy a Tiszán érkező gabonát át lehessen rakodni, majd vagy tárolni, vagy vonaton tovább szállítani. Ezért futottak még pár évvel ezelőtt is vasúti sínek a tárház és a sétány között.

Az említett dolgozatból tudható, hogy egy óra alatt négy és fél vagon árut lehetett ki- illetve betárolni az összesen 700 vagon befogadóképességű tárházba (Egy vagon 100 mázsa). A beruházás sikerességét mutatja, hogy 1937 áprilisáig 1350 vagont betároltak és 2200 vagont átraktak itt. Ami nem csoda, hiszen több hajótársaság szállította ide, illetve innen a gabonát.

Homályos évtizedek

Az épület további sorsáról - mivel hasonló, alapos dolgozatra eddig nem bukkantam - keveset tudok. Kósa Károly honlapján olvastam, hogy a második világháborúban az épület tetején tűzőrség működött. Tóth Gyigyi György szoborlap.hu-ra feltöltött információiból pedig az derül ki, hogy 1943. április 18-án, az épület falán leplezték le az alig egy évvel korábban elhunyt ifjabb Horthy István domborművét. Az eseményről egyébként filmhíradó részlet is található a világhálón. A domborművet 1945-ben szedték, le és mésszel leöntve egy darabig a tárház pincéjében pihent, majd 1990-ban a szandai repülőtéren került elő.

Az épület a második világháború után szorosabb központi felügyelet alá kerülhetett. Az biztos, hogy az 1951-től a Szolnok megyei Malomipari és Gabonaforgalmi Vállalt működtette, használói pedig a környék állami gazdaságai és téeszei voltak. Működésére néhány korabeli fénykép és képeslap utal, amelyeken jól látható, hogy a tárházhoz érkező vasúti vagonok egészen a mai főiskolai kollégium telkéig sorakoztak.

Az biztos, hogy a rendszerváltás után az épület gazdája átalakult, 1993-ban már az Alföldi Gabona a tulajdonos. Hogy mikor tároltak benne utoljára gabonát, azt valaki majd biztosan elárulja. Azt tudom, hogy 2008-ban már nem, mert akkor felmerült, hogy az egészet elbontják. Egy évvel később pedig már arról szóltak a hírek, hogy az épület egyes részeinek a megtartásával 3 milliárd forintos beruházással, 180 lakásos társasház jön itt létre. A bontás még megkezdődött, de a válság miatt a beruházásból már nem lett semmi.

Így Szolnok egyik legfontosabb gazdaságtörténeti és ipartörténeti emléke ott pusztul a Tisza parton. A fémszerkezeteket leszerelték róla, udvarát a gaz felveri, ablakai betörve, a vakolat potyog. Talán túlzás, de engedjük meg az elfogultságot: akkor higgyük el, hogy Szolnok gazdasága újra lendületet vett, ha ez az épület letér a pusztulás útjáról.