[1xvolt]

Szolnok 900 (19.): Könyvheti emléklap

2024. október 17.

A 35. Ünnepi Könyvhét vidéki megnyitóját 1975. május 31-én, Szolnokon tartották a város első írásos említésének 900. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat részeként. Az egyhetes eseményre különleges francia boríték és bele való emléklap is készült, mindkettőn a "kék szolnokival".

A Szolnok 900 rendezvénysorozathoz kapcsolódó tárgyakat és kisnyomtatványokat bemutató blogSzolnok sorozatba bekerült boríték és emléklap kapcsán talán érdemes felidézni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyen jelentős esemény volt az Ünnepi Könyvhét a vidéki településeken is. Igaz, az ilyesmi még abban - a mából nézve hihetetlennek tűnő - időszakban fordulhatott elő, amikor a központi költségvetés támogatta a könyvkiadást, szempont volt, hogy az emberek művelődjenek és olvassanak, így a könyvek olykor százezres vagy több tízezres példányszámban jelentek meg. Szolnokon több könyvesbolt működött, miközben a sok, más profilú boltban is felbukkantak könyvek, sőt a vasútállomáson és a buszpályaudvaron mozgóstandok is kínáltak ilyesmit, és akkor a munkahelyi könyvárusokról még nem is beszéltünk. Ilyen alapok mellett nemcsak a fővárosban lehetett valódi ünnep a könyvhét. Annak pedig kiemelkedő jelentősége volt, hogy egy-egy évben hová, melyik településre szervezték a Budapesten kívüli megnyitót.

A város első írásos említésének 900. évfordulójára (is) készülő Szolnokon már 1974-ben tudható volt, hogy a következő esztendőben - a jubileumi évben - itt lesz az Ünnepi Könyvhét megnyitója. Az országos figyelemre is számot tartó aktusra 1975. május 31-én, a Szigligeti Színházban került sor, amit aztán egyhetes rendezvénysorozat követett a városban. Olyan programokkal, mint az Ifjúág napjának dedikált június 1-jén, vasárnap tartott a Sebő-Halmos duó táncházi fellépése, ismert és keresett hazai írók mellett külföldi szerzők dedikálása vagy éppen a Magyar Rádió által élőben közvetített irodalmi vetélkedő. Az Ünnepi Könyvhét szolnoki eseményeinek minden egyes napját valamilyen témához rendelték, így június 4-e a szocialista brigádok napja lett, amit az ilyen vállalati kollektíváknak szervezett - feltételezem, irodalmi - vetélkedővel koronáztak meg.

Az e cikk apropójául szolgáló francia boríték és emléklap a bélyegző alapján e rendezvényen kerülhetett forgalomba, talán a Szocialista brigádok könyvheti vetélkedőjének résztvevői kaphatták emlékül. A hosszú boríték különlegessége, hogy bal alsó sarkába odakerült az "Ünnepi Könyvhét/Szolnok - 1975?"felirat - tehát ezt másra nagyon nem lehetett használni -, míg a bélyeg helyére az az év március elején kiadott 5 forintos, kékszínű, a Magyar Posta Magyar városok sorozatába megjelenő, Szolnokot ábrázoló bélyegét ragasztották. Rá pedig egy első napi bélyegzőnek is beillő speciális pecsétet ütöttek, amelynek peremén nemcsak az "Ünnepi Könyvhét Szolnok" szöveg olvasható, hanem a június 4-ei dátum is. Ráadásul a körbélyegző közepén Szolnok szocialista címere ismerhető fel, csak éppen a Tisza-híd felett nem egy vöröscsillag, hanem egy nyitott könyv lebeg.

A borítékba helyezett emléklap természetesen kicsit összetettebb, bár jobban belegondolva, bármilyen jubileumi eseményen használható volt. Bal oldalára ugyanis egy igényes grafika került egy régi, falusias - tabáni? - házzal, mögötte pedig egy stilizált, modern négyemeletes lakóépülettel. Első ránézésre az ugrott be, hogy talán a Fiumei úti iskola környékét örökítette meg az ismeretlen rajzoló a hetvenes évek közepén, de más méretekkel, hasonló hangulatú fotók ismertek a Tabán és a Kun Béla körúti házak találkozásánál is. A rajz mindenesetre jól szemlélteti, milyen változások, átalakulások jellemezték akkoriban leginkább Szolnokot.

Az emléklap "üres" részére két bélyeget ragasztottak. A már említett "kék szolnoki" és a borítékon is használt alkalmi pecsét mellé a Magyar Posta 1974-ben kiadott Magyar festők sorozatának Czóbel Béla emlékének szentelt darabja került Mimi portréjával. Joggal feltételezhető, hogy a nagy példányban osztogatott emléklapok nem mindegyikén ugyanez a bélyeg kapott helyet, így akár többféle, hasonló kisnyomtatvány is felbukkanhat még.

(Köszönöm a bemutatott kisnyomtatványért Kádár-Csomor Gábornak!)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Vissza a jövőbe Szolnokon
Lakóhajó Szolnoknál a Tisza bal partjához kikötve. A Karcag vontatóhajó az árral szemben halad, mögötte a Tisza szálló, a református és belvárosi templom. Ám nem az a kérdés, mikor készült ez a képeslap, hanem, hogy Gizi 1954 nyarán küldhette-e üdvözletét a szolnoki úttörővárosból.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Szolnok a két világháború között - 2025. február 24. (hétfő) 18:00

AKB

Másnak apróság
A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hirdesse az a tábla!
Az egykori MÁV Járműjavító Művelődési Ház falán hatvan éve hirdeti egy tábla, hogy a magyar vasút- és ipartörténet szempontjából is fontos üzem 1856 óta működik. Szövege szerint hirdet mást is, amivel minimum vitatkozni lehet, ám ez ne legyen ok a márványtábla leverésére vagy letakarására.

A Szoborpark további képei