[1xvolt]

Szocialista város született

2024. március 07.

Ideiglenes Tisza-híd, Ságvári körúti házak, Kossuth téri irodaház, SZTK, Ságvári Művelődési Központ, a vegyiművek és a lakótelepe, a Dami és a szabadtéri színpad - nagyjából ezek épület Szolnokon a második világháború vége és az '56-os forradalom között. De sokkal több minden alakult át.

Sűrű és szomorú év 1944 Szolnok történelmében, ami egyben egy új korszak kezdete is. A német megszállást a szovjet követte, közben elhurcolták a város zsidó lakosságát és legalább négyszer bombáztak a szövetségesek Szolnokot, ami egyes leírások szerint 1944 őszére lakosságának a 90%-át elveszítette. A Vörös Hadsereg november 4-én vonult be Szolnokra, a következő év első napjaiban pedig már kommunista polgármestere volt a városnak, megkezdődött a romok eltakarítása, az újjáépítés, aminek leglátványosabb eleme az ideiglenes - végül 17 évig szolgáló - Tisza-híd átadása volt 1946 májusában. (Fotó: Fortepan)

Szolnok fejlesztéséről már a háborút követő éveben megindultak az egyeztetések. Csönge Attila, a helyi levéltár igazgatója egy korábbi előadásában rámutatott, hogy 1946-ban Bajor József háború előtti terveit felhasználva fogadták el Szolnok városfejlesztési koncepcióját. Ebben többek között szerepelt a Zagyván túli lakótelep fejlesztése, illetve a Ságvári körút - ma Boldog Sándor István nevét viseli - kialakítása is. Előbbi építése már a negyvenes évek végén elindult, de 1956-ig alig kettőszáz lakás készült el, míg a Ságvári körút jellegzetes "Sztálin barokk" házainak a kivitelezése csak 1954-ben kezdődött és a forradalom után fejeződött be. Ha eltekintünk az 1951-ben létrehozott Tiszamenti Vegyiművek - a város korábbi határaitól távol eső - saját lakótelepének az építésétől, akkor mindösszesen ennyi új lakást sikerült tető alá hozni 1956 előtt. Holott az addigra újra 40 ezres lélekszámú város egyik legnagyobb problémája a lakásínség volt.

A későbbi időszak beruházásaihoz képest az 1944-1957 közötti időszakban - az ipari beruházásoktól eltekintve - nem nagyon futotta jelentős építkezésekre Szolnokon. A háború utáni években már az is nagy dolognak számított, hogy a negyvenes évek elején kezdett építkezéseket - például a későbbi Hatvanas bérházát, a Közgazdasági iskolaépületét - be tudták fejezni. És bár voltak nagyszabású tervek, például a szétbombázott és visszabontott szolnoki vasútállomás fejlesztésére - miként Szikszai Mihály levéltáros ezzel foglalkozó kötetében is olvasható -, az 1954-ben megfogalmazott álmok megvalósításához csak 1956 januárjában fogtak hozzá, hogy a forradalom és az azt követő fordulat miatt évekre fel is hagyjanak vele. Sőt, 1957-ben arra is csak nehezen szerzett pénzt a város, hogy az új utasforgalmi szárny alapozásához kiásott gödröket visszatemessék.

Ha ennek az időszaknak a jelentősebb közösségi célokat szolgáló beruházásait szeretnénk időrendben sorra venni, akkor a Damjanich uszodával kell kezdenünk, amit hivatalosan 1949. március 15-én, a valóságban májusban, a pünkösdi hétvégén adtak át. Ezt a Kossuth téri 1-es számú irodaház 1952-1953 közötti építése követte, aminek a város Szentháromság-szobra is áldozatául esett. A listára felvehető még az 1954-re elkészült SZTK, illetve a nem sokkal később átadott Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának épülete és a Ságvári Művelődési Központ. Ezek a brutalista építészet megmaradt nyomai Szolnokon, amelyeket hét évtized távlatából talán már védeni is érdemes lenne, mert lassan egyiknek sincs meg az eredeti homlokzata. (Fotó: Fortepan)

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltak érdekes fordulatok Szolnok történetében a háború és a forradalom között. A város kereskedelme például alapjaiban változott meg. Mire a tanácsrendszert 1950-ben bevezették - és Szandaszőlős is önálló község lett -, eltűntek a magánkereskedők, és a város ellátásáról lényegében az állami, a tanácsi és a földművesszövetkezeti üzletek próbáltak gondoskodni. Az előbbi kategóriába tartozott az 1951-ben, a Cukorgyári bérház földszintjén megnyíló élelmiszerüzlet, amely 1952-ben kapta a Hatvanas nevet, Rákosi Mátyás 60. születésnapjának tiszteletére. De ugyancsak ezt a kategóriát erősítette a Nerfeld palota földszintjén megnyitott Állami Áruház is, ami a maga alig 200 négyzetméteres eladóterével az ötvenes évek legnagyobb, nem élelmiszer profilú üzlete volt, és ahol 1954-ben a korszak névadója is megfordult.

Az ötvenes évek talán legnagyobb szolnoki álma és kudarca is egyben a Közlekedési Műszaki Egyetem (KME) rövid helyi története. Maga az intézmény 1952-ben került Szegedről Szolnokra, miután a helyi párt- és tanácsi vezetők is azt állították, hogy a pár éven belül minimum kétezer hallgató és többszáz oktató elhelyezéséhez adottak a városban a feltételek. Így lett oktatási épület a bíróságból és részben a mai könyvtárból, kollégium a művésztelep egy részéből és a néhai pénzügyőr laktanyából. Ezen a nem túl ideális állapoton változtatott volna az 1953 nyarán bejelentett egyetemi városrész felépítése a mai Tiszaliget területén, már ha lett volna az országnak erre 80 millió forintja. Az első szolnoki egyetemnek azonban nem ez, és még csak nem is az egyetemisták 1956-os szerepvállalása tette be a kaput, hanem az Elnöki Tanács 1955-ös rendelete, ami némi átmenettel a Budapesti Műszaki Egyetembe olvasztotta a KME-t. Szó se róla, a város vezetői becsülettel küzdöttek az intézményért, ám végül Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes szólította fel őket arra, hogy ne fúrják tovább a meghozott döntést.

A modern kori Szolnok viszonylag rövid időszaka természetesen a köztéri alkotások mentén is leírható. A Horthy István-szobor nagyon gyorsan eltűnt a Kossuth térről - ahogy később a Szentháromság-szobor is -, míg az első világháborús emlékművet csak áthelyezték a mai SZTK előtti térről a Tiszai hajósok terére. Új köztéri alkotásokat csak az új rendszer üzenetei kaphattak, így lett két szovjet katonai obeliszk - egy a Hősök terén, egy pedig a mai Zounuk ispános szökőkút helyén - és egy felszabadulási emlékmű a Megyeháza mögött, rajta a szovjet csapatok Szolnokra érkezésének hamis történetével. Az ország majdnem első Sztálin-szobrát szerencsére megúszta a város, és ha jól tudom, Lenin se került még ekkor szolnoki talapzatra.

(A fentieket is érintve, de ennél bővebben lesz szó Szolnok 1944-1957 közötti történelméről az Élő blogSzolnok Anno Szocialista város születik című előadásán a március 11-én a Tisza mozi E-termében.)


 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ez a dal lett a végső?
Ezt a felvételt 1988 tavaszán készíthette Nagy Zsolt, a megyei napilapnak akkor már bő negyedszázada dolgozó fotóriporter. Elsőre legyinthetnénk, hogy nem túl érdekes kép, amin valahol több száz ember álldogál, ha a némi történelmi tapasztalattal rendelkezőknek nem csengene a fülébe az Internacionálé. És, ha nem csodálkoznánk rá az Agóra egykori, vagyis eredeti színháztermére.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nagy Lajosra emlékezve
Az egykori Nemzeti Szálló - ma két bank - falán, a Szapáry utcában van egy emléktábla, ami Nagy Lajosra, a neves íróra emlékeztet, aki 1932-ben három hetet töltött városunkban. A tábla helye és szinte minden sora magyarázatra szorul.

A Szoborpark további képei