Étterem a vasúton

2012. szeptember 01.

Gyorsan lendüljünk túl azokon a kötelező körökön, hogy ha nem lenne felirat ezen a képeslapon, akkor akár miskolcinak vagy éppen szombathelyinek is gondolhatnánk az épületet. Viszont a kép középpontjában látható hatalmas, fehér lepedők sokkolóan hatnak. Legalábbis, ha a mai szolnoki állomásra gondolok.

A szolnoki vasútállomás épületeinek története külön dolgozatot kíván, ám egyszerűen nem lehet megállni, hogy a négy nagy, fehér lepedő okán nem vegyem elő ezt a képeslapot. A felirat alapján ugye egyértelmű, hogy ez a kép a második világháborúban lerombolt, majd a hetvenes évek elején végleg eltűntetett, egykori szolnoki vasútállomást mutatja. Fénykorában! A postára adás alapján azt feltételezhetjük, hogy valamikor a múlt század húszas- vagy harmincas éveiben készülhetett ez a kép a vágányok felől fotózva. Ami a kép jobb szélén álló vasutas tekintetéből úgy tűnik, nem volt egy mindennapi, megszokott művelet.

Még mielőtt áttérnénk a fehér lepedőkre, időzzünk el egy kicsit a "Kimenet" feliratnál is. Még száz éve sincs, hogy azt, amit mi ma kijáratnak mondunk, így jelezték. Vajon ötven-hatvan év múlva mi díszeleg majd a kijáratok fölött? És lesz olyan ma készült képeslap, ami fölött, hasonló módon lehet elmélázni az élő nyelv átalakulásáról?

Visszatérve egy pillanatra a fotózásra. Ha az épülethez illesztett, a peron egy részét védő tetőzet és a ház falának találkozásához téved a tekintetünk, egy létrát látunk odatámasztva. Vajon ki és miért indult el a szolnoki állomás tetejére? Nem tudjuk. Az azonban valószínűnek tűnik a lajtorja okán, hogy a képeslap készítője nem megrendelésre dolgozott, csupán fotózgatott, és ezt a képét olyan jónak vélte, hogy képeslap formájában is megjelentette. És, mint a példa mutatja, volt is igény az ilyen képeslapokra.

Na, de vessünk végre egy pillantást arra a négy, hatalmas lepedőre. Ami nyilvánvaló, hogy nem lepedő, hanem valamiféle napellenző. Amit azért feszíthettek a peron féltetejéhez, hogy a vasútállomás népszerű éttermének a "teraszán" üldögélő helyieket és utazókat ne bántsa a nap. El tudják képzelni, hogy ma ilyen féltő vendéglátásba legyen részük a szolnoki állomáson?

Elképzelni és elvárni eltudnánk, de gyorsan belepottyan a bilibe a kezünk. Miközben a magyar és az európai vasutak bő évszázadon keresztül együtt fejlődtek, e tekintetben mára katasztrofálisan leszakadtunk. Míg egykor rangot jelentett vasutasnak lenni, vonattal közlekedni, az állomás éttermében ebédelni, vagy a vonatra várakozva egy kávét és brióst rendelni, mára a szégyen, a kosz és a lepusztultság maradt. Milyen fekete és foszlott lenne ma az a négy lepedő, ha még állna ez az állomás, ha még lenne vendéglő a szolnoki vasútállomáson?