OT Szolnok (3.): Autók a városban ötven-hatvan éve

Azt nem tudom, pontosan hány személygépkocsi lehetett szolnokiak tulajdonában 1962-ben és 1972-ben, azt azonban a korabeli napilap apróhirdetési rovata visszatükrözi, hogy nemcsak a magánautók száma, de típuspalettája is alaposan kibővült egy évtized alatt. Míg 1962-ben egy hét is eltelt anélkül, hogy eladásra kínált szolnoki személyautók bukkantak volna fel a hirdetések között, tíz évvel később ez már szinte mindennapos gyakorlat volt. Öt évvel a magánautók újbóli engedélyezése (1957) után nagyjából annyi használtautó bukkant fel a szolnoki napilapban hetente, mint tíz évvel később, az "új gazdasági mechanizmus" kinyírása idején naponta. Sőt, 1972-ben már minden héten megjelent a monopolhelyzetben lévő Merkúr gépkocsiértékesítő vállalat sorszámtáblázata a Néplapban, annak is a legolvasottabb hátsó oldalán.

Hatvan évvel ezelőtt a növekvő autóforgalom és a közlekedési morál komoly problémákat okozhatott. Szinte mindennapra jutott a megyei lapban egy közlekedési balesetről beszámoló tudósítás, amelyek közül sok halálla végződött. Nem lehetett véletlen, hogy "közlekedési és balesetelhárítási társadalmi tanács" is működött 1962-ben a városban, ami, ha nem is oldotta meg a problémákat, de legalább cigarettafüstös értekezletek után el lehetett mondani, hogy megpróbálták. A szolnoki autósokat e tanács működésénél valószínűleg jobban izgatta - és bosszanthatta - a Szolnoki Vasipari Vállalat autójavító műhelyének a szűkös kapacitása, ami csak havi 300 autót tudott fogadni, miközben minimum másfélszer ennyire lett volna igény. A város 100 kilométeres körzetében ráadásul nem volt másik műhely - a maszek autószerelők ekkor még nem jelentek meg -, ráadásul a fővárosból is hoztak autókat szerelni Szolnokra. Ha pedig ez nem lett volna elég bosszúság, a Rékasi úti sorompó még biztos felnyomta az arra autózók vérnyomását. Mint egy cikkből kiderül, 1962 őszén a Thököly út és a Jászság felé vivő főút találkozásánál - a mai felüljáró helyén - lévő sorompó 24-ből 11-12 órát leeresztve volt. Ráadásul kora reggel és késő este olykor 35-40 percet is várni kellett a kikerülhetetlen átkelőnél. Ma már tudjuk, hogy a tervekben szereplő aluljáróból semmi sem lett, és a felüljáróra is még több mint egy évtizedet kellett várni.

De vissza az eladásra kínált személyautókhoz! Hatvan évvel ezelőtti apróhirdetések között a legérdekesebb egy Mercedes 170-es felbukkanása, amit a Vöröshadsereg - ma Tószegi - úton kínált valaki. Szerintem ez egy háború előtti példány lehetett. Nem hinném ugyanis, hogy az 1949 és 1955 között Németország nyugati felében ismét gyártott modellből került volna egy példány Szolnokra. Ezen kívül egy Opel Record, két Skoda Octavia Super és két Trabant Limousine tűnt fel a megyei lapban. Az Opelről sajnos nem tudható, hogy a Recordnak melyik változata lehetett, de valószínűsíthető, hogy egy korábbi állami vagy céges autóról lehet szó. A szocialista tábor csodái - a Skoda és a Trabant - viszont egészen biztos, hogy állami csatornákon került Szolnokra, és meghirdetésükkor alig néhány évese lehettek.

Tíz évvel később már bővebb volt az autókínálat az apróhirdetésekben is, ami nem csoda, hiszen a Merkúrnál kettő fél Trabantra, négy különböző típusú Wartburgra, két Polski Fiat változatra, illetve Moszkvicsra, Skodára, Zaporozsecre és immár Zsigulira is elő lehetett fizetni. Pontosabban szerepelt még a kínálatban Csehszlovákia legszebb sportautója, a Skoda 110 Cupe is, de ebből 1972 októberéig mindössze 90 darabot adtak át, és abban a hónapban nem mozdult a sorszáma. Illetve meglepő módon 1972. október végén egy újabb Moszkvics is felkerült a várható autók listájára, a 412-es kombi. Ezek persze nem mind szerepeltek az eladásra kínált használt autók között, ahol inkább Trabantokat, régebbi típusú Skodákat és Wartburgokat illetve egy Zaporozsecet, valamint egy mindössze féléves Zsigulit is kínáltak. Meg persze a Merkúron keresztül akkor már be nem szerezhető autók. Az 500-as és a 850-es Fiatok korábban szerepeltek az állami kínálatban, míg mások valószínűleg magánimport - külföldi rokon (disszidens) - révén kerültek Magyarországra. Például az az osztrák gyártmányú Steyer Fiat 750, vagy a ma már milliókat érő, 300 köbcentis, az elején egyetlen ajtóval gyártott BMW Isetta, amelyek szintén felbukkantak a fél évszázaddal ezelőtti megyei lapban.

Abban az évben hírértékkel bírt, hogy 3 millió forintból - egy Zsiguliért 80 ezret kellett fizetni - 6 méter szélességben új burkolatot kapott a Szolnok és Besenyszög közötti út 3 kilométeres szakasza. De ugyanennyiből újult meg a Landler Jenő - ma Nagysándor József - út is, ami azért lehetett fontos, mert éppen zajlott a Volán komplex telepének a beruházása. Ötven évvel ezelőtt már belülről vakolták az irodaházat, a műhelycsarnokok többsége félkész volt, a kocsimosóhoz pedig egy kilométerről megérkezett az a termálvíz (!), amit majd hűtve használtak a buszok és a teherautók tisztításához. A szolnoki és a városon átvágó autósok szempontjából azonban sokkal fontosabb hír volt, hogy 1972. október 21-én a 4-esen, a Debreceni úton átadták a "tükör benzinkutat". Azaz az ÁFOR két egyforma, egymással majdnem szemben lévő, tízmillióból épült töltőállomásait a városhatárt jelző tábla közelében. Ahol aztán hétköznap 7 és 21 óra között lehetet tankolni. Merthogy ötven évvel ezelőtt azért még ezt az üzemidőt is elbírta az autók száma.

(A Mercedes 170-es képén kívül a többi fotó forrása a Fortepan.hu)