[1xvolt]
Keresek egy házat
2019. október 17.
Egy szolnoki házat. Pontosabban egy szolnoki ház történetét. A házról tudom, hogy hol állt, tudom, mi működött benne 1907 és 1912 között. Sőt azt is, hogy ötven évvel ezelőtt még megvolt, hogy aztán a hetvenes évek első felében elbontsák. De hatvan év hiányzik a múltjából.
Ez a bizonyos ház az első világháború előtt a Scheftsik István utca 4. szám alatti telken volt megtalálható. A második világháború után pedig minden bizonnyal az F. Bede László utca 4. szám lehetett a címe. Mire viszont Kellner Gyula nevét adták ugyanennek a közterületnek, a keresett ház már legalább húsz éve nem állt. A helyét most úgy lehetne kijelölni, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrégiben felújított - ez ma a Verseghy park 8. szám - épületének a Megyeházához közelebbi felén állt.
Szolnok belvárosáról 1969 körül készült egy légifelvétel, amin a ház még látható. Majd 1975-ben készült egy újabb, jóval komolyabb légifotó erről a területről, amin viszont már nincs meg a régi ház, hanem a mostani irodaház van a helyén. Tehát annyit tudok biztosan, hogy a keresett házat 1969 és 1975 között bontották le. Talán azért, mert valakinek eszébe juthatott, hogy a Megyei Tanács épülete mellett lévő, több telekből álló tömb - aminek az egyik sarkán a Kaszinó/Technika Háza található - alkalmas lehet "modern" irodaházak építésére. Tehát az addig ott álló földszintes házakat, illetve azt a bizonyos emeletes házat lebontották. Hogy a keresett házat 1969-ben kik lakták, vagy mi volt az épületben, nem tudom. De nagyon kíváncsi lennék rá.
Elsősorban azért, mert a keresett ház első éveinek a története viszonylag jól ismert. Ugyanis 1907. szeptember 2-án itt kezdte meg működését a Szolnoki Hitelbank Rt., ami mint Cseh Géza 1996-os dolgozatában (A Szolnoki Hitelbank Rt. épületei - 1907-1949) olvasható, a második világháborúra a város egyik legnagyobb pénzintézete lett. Amit jól mutat, hogy a bank 1912-ben új épületet emeltetett magának a Szapáry úton. Majd 1937-ben, ugyanazon a telken felépíttette azt a bankpalotát - földszintjén pénzintézet, emeletén lakások -, amit a negyvenes évek vége óta, mint ?nagyotp? emlegetnek a szolnokiak.
Szóval ennek a sikeres pénzintézetnek volt az első otthona az a bizonyos Scheftsik István út 4. szám alatt álló ház. Aminek helyét az említett dolgozatban Cseh Géza az egykori Damjanich strand helyére tette. Azóta azonban több olyan képeslap is felbukkant, amelyeken jól látszik, hogy ez az épület a Megyeháza hátsó homlokzatától jobbra állt. Jól látszik ez egy 1907 és 1912 között készült képeslapon, amit minden bizonnyal a bank adathatott ki reklám célból, illetve egy a húszas évek végén készült fotón is.
Ezeken a képeken jól kivehető, hogy ez egy alápincézett, egy emeletes, tetőtér beépítésű, háromosztatú, erkélyes épület volt. Ami, megkockáztatom, szecessziós elemeket is hordozott magán. Elég csak a tetőt, a csatornákat, a zászlótartókat megnézni. Szóval ez egy nagyon szép ház lehetett.
Ahonnan 1912-ben elköltözött a Szolnoki Hitelbank Rt. De mi történt az épülettel a következő, nagyjából hat évtizedben? Kik lakták? Mi működött itt? Minden információ érdekel!
Egy szolnoki házat. Pontosabban egy szolnoki ház történetét. A házról tudom, hogy hol állt, tudom, mi működött benne 1907 és 1912 között. Sőt azt is, hogy ötven évvel ezelőtt még megvolt, hogy aztán a hetvenes évek első felében elbontsák. De hatvan év hiányzik a múltjából.
Album

1-es és Márka 1983-ból
Akinek már lehetnek emlékei 1983-ról, az meg tudja mondani, mi mindent csinált abban az évben? Ki ne felejtse, hogy ha már akkor is Szolnokon lakott vagy csak rendszeresen megfordult a városban, akkor nagy valószínűséggel járt az 1-es ABC-ben! Ha meg a Jubileum tér környékét is útba ejtette, akkor a Márka ABC sem maradhatott ki az életéből.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Déryné hol vagy?
Nem tudtam, hogy Déryné Széppataki Rózának Szolnokon is volt szobra. Legalább hatvan éve veszett nyoma. Horthy Szabolcs egykori főispán megyeházán lévő emléktábláját 78 éve verhették le. A Verseghy park egykori harmadik amforája pedig az Eötvös téren tűnt fel utoljára.