Évtizedes februárok

Afebruár hatvan éve is a farsangok ideje volt. Nemcsak az újságírók báloztak 1962-ben Szolnokon, a Tisza szállóban, de például a technikusok is, akik a Járműjavító Művelődési Házában mulathattak. Természetesen nemcsak a könnyed szórakozás jellemezte az akkori szolnoki programokat, hiszen a Ságvári Művelődési Ház Élő irodalom című estjén olyan vendégek jártak Szolnokon, mint Tamási Áron (a mellékelt fotón), Tersánszky Józsi Jenő, Váci Mihály és Juhász Ferenc. A Szigligeti Színházban pedig Kállai István Az igazság házhoz jön című darabját mutatták be Somogyvári Rudolf, Tyll Attila, Halász László vagy éppen Sebestyén Éva közreműködésével. A premierhez kapcsolódóan pedig ismét kiállítás volt az akkor már rendkívül lepusztult színház épületében, Nagy István szobrászművész alkotásait láthatták az érdeklődők.

Természetesen voltak a korra sokkal jellemzőbb más programok is. Szintén a Ságváriban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és Megyei Nőtanács szervezésében például béke-aktivisták tanácskoztak, azaz a "béke időszerű kérdéseiről" hallgatták meg Vass Istvánnét, az országgyűlés alelnökét. (Ki emlékszik már rá?) Ugyancsak a Ságváriban, de az intézmény Malinovszkij - ma Madách - utcai termében az ifjú növénytermesztők és traktorosok tanácskoztak, ami talán érthetőbb, ha hozzáfűzzük: a hatvanas évek eleje a második téeszesítés időszaka Magyarországon. Nem véletlen, hogy a szolnoki Damjanich TSZ is a Ságváriban tartotta zárszámadó közgyűlését 1962 februárjában. De, ha lenne időgépem, akkor leginkább az Ellenséges bűncselekmények a közlekedés területén címmel a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) szolnoki nagytermében, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium által rendezett kiállításra kukkantanék be, hogy lássam, miként dolgoztak anno a nyugati kémek nálunk.

Az 1962-es év második hónapjára ismét felélénkültek a beruházások, vagy legalábbis a hírek alapján úgy tűnhetett, tovább fejlődik a város. A legnagyobb projekt a belvárosi Tisza-híd és a "százlábú" híd korszerűsítése volt, de legalább ennyire fontos, hogy a torkolatban épültek az olajbányászok modern, pontházai, a Vöröscsillag - ma Városmajor - úton pedig úgynevezett "középnagyságú blokkokból" (talán valaki elárulja majd, hogy ez mit jelentett) szövetkezeti lakásokat húztak fel. A városi tanács 1962. februári ülésén egyébként elhangzott, hogy az 1965-ig prognosztizált ötezer leendő szolnoki lakos miatt ezer tanácsi és ezer szövetkezeti lakás felépítésére lesz szükség. De nemcsak így igyekeztek segíteni a várost elsősorban az ipar fejlesztése miatt nyomasztó lakhatási problémákon, hanem például munkásszállók építésével is. Nem véletlen, hogy ekkor készült el a Kőrösi úton a kőolajosok háromemeletes, 224 ember fogadására alkalmas munkásszállása, ami 32 városi albérlet feladását - máshonnan nézve, felszabadulását - is jelentette. A ma már hotelként működő épület anno 9 millió forintba került, miközben a berendezésére további 1 milliót költöttek.

Bármilyen meglepő, a korai Kádár-kor megyei napilapja nemcsak a sikerekről adott hírt. Komoly riport foglalkozott 1962-ben a Rékasi úton elkészült 2-es számú irodaházzal, ami az egykori laktanya és a posta autótelepe között működött. A Füszért, a Gyógyszertári Központ, a Szolnok megyei Útépítő Vállalat és a Kéményseprő Vállalat irodái kaptak helyet a városközponttól 5 kilométerre lévő épületben. Gondot okozott azonban, hogy az akkor még arra járó 6-os busz nem tudta tartani a menetrendet a vasúti sorompó miatt - a Rékasi úti felüljáró bő évtizeddel később készült csak el -, ráadásul csak óránként járt. És, ha mindez nem lett volna elég, az ott dolgozók hideg ebédlőben hideg ételt fogyaszthattak, mert a Tempó szövetkezet szállítói a Nemzeti szálló konyhájáról vitték a város szélére a menüt.

Persze a helyi AKÖV - Autóközlekedési Vállalat - sem volt könnyű helyzetben a hatvanas évek elején, amikor arról számolhattak be, hogy az előző évben 7 millió utast szállítottak a helyi buszokon. Egy elöregedett, cserére váró buszparkkal, ami főleg a reggeli munkakezdéskor volt képtelen elégséges szolgáltatást nyújtani. Nem véltetlen, hogy a korabeli híradások szerint nagyon várták a városnak ígért 15 új autóbusz érkezését, a tenni akarást pedig 20 ezer kérdőív kiosztásával próbálták demonstrálni. Meg olyan újításokkal, mint a becsületkasszák elhelyezése a buszon, ami állítólag az Állami Gyümölcsöshöz (Alcsi-sziget) vivő járaton remekül bevált, bár később már nincs róla hír.

Fél évszázaddal ezelőtt is zajlott még a farsangi szezon februárban, amire csak egyetlen példa: a Szolnoki MTE (Munkás Testedző Egylet) 1972. február 18-án a Tisza szállóban sportbált rendezett. Miközben az új főhomlokzattal bíró Szigligeti Színházban G. B. Show A bolondok háza című darabját mutatták be. A helyi fiatalokat azonban sokkal jobban lázba hozhatta a Ki mit tud? városi döntője, aminek a végkimenetele ugye a televíziós műsorban való szereplés volt. A korabeli újságíró meglehetősen lehúzta a Ságvári Endre Művelődési Ház színpadán fellépőket, viszont a győztes, a Pop együttes produkcióját elismerte. Miként a kőolajosok Kőtövis irodalmi színpadának műsorát is, akik egyébként ekkor élték fénykorukat, és majd éppen tíz évvel későbbi lapokban lehetett olvasni a megszűnésükről. Természetesen ez a február sem múlhatott el országosan ismert művészek nélkül Szolnokon, az Árkád irodalmi presszóban - igen a Magyar utca elején - a Tolcsvay együttes lépett fel. Aki pedig esetleg nem ilyen táplálékra vágyott, az több napon át benézhetett a Tünde eszpresszóba az Édességek parádéjára, azaz a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat és a kiskereskedelmi vállalat közös bemutatójára.

Öt évtizeddel ezelőtt már javában zajlott a Zagyva-parti, azaz a Kun Béla körúti - ma Móra Ferenc útinak nevezett - lakótelep építése, sőt az első négy tízemeletes tömbbe már be is költözhettek a lakók. Ám, mint a korabeli megyei napilap írja, nem volt felhőtlen a 280 ezer forintba kerülő lakások mindegyik tulajdonosának az öröme, hiszen a legfelső emeleteken sokszor nem volt megfelelő a vízszolgáltatás. Ami majd csak egy évtizeddel később oldódott meg, amikor már öt éve készen volt valamennyi ház. A lakótelepek építésével függött össze a zöldfelületek iránti növekvő igény, amire a szolnoki Damjanich TSZ 1972-ben úgy reagált, hogy az esedékes zárszámadó közgyűlésén bejelentették, a város jobb ellátása érdekében duplájára növelik a kertészetük területét. De nemcsak ők kellettek a "lakótelepesedő" város közérzetének javításához, hanem a helyi nagyvállalatok is, amelyek közül a hét legnagyobb 3,7 millió forinttal járult hozzá a szolnoki bölcsődék építéséhez.

Persze a helyi ipar oldaláról is megközelíthetjük a város lakóinak közérzetét. Mert minden bizonnyal a szolnoki lakásokba is jutott abból az 1 millió darab porszívó porzsákból, amit 1972-ben az itteni papírgyár állított elő. Miként a Tiszamenti Vegyi Művek (TVM) Tomi mosóporából is, amiből egy új olasz gépsornak köszönhetően már percenként 250 darabot gyártottak. De közérzet javító intézkedésnek tekinthetjük azt is, hogy zajlott a szolnoki kenyérgyár építése (ma már a Béres telephelye), ami nemcsak a jobb ellátást, de hét városi sütöde bezárását is előrevetítette. És ugyancsak a szolgáltatások színvonalát volt hivatott emelni az éppen tíz év késéssel megnyíló motorkerékpár javító üzem, amelyet az 1962-es tanácsi határozat ellenére csak 1972 februárjában adott át a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata a Bercsényi utca elején.

Ha már a hatvan évvel ezelőtti idők megidézését a farsangi időszakkal kezdtem, akkor 1982 is induljon ezzel: a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat dolgozói az Aranylakatban pótszilvesztereztek. Ami rájuk is férhetett, hiszen a negyven évvel ezelőtti februárban már 13. alkalommal zajlott a Jász-Nagykun Farsang, aminek a keretében szerb, szlovák és göcseji vacsorákat is rendeztek a Pelikán szálló éttermében. Persze sejthető, hogy a fiatalabbakat ennél sokkal jobban lázba hozta, hogy Szűcs Judit dedikálta a lemezeit Szolnokon, na meg, hogy az éppen csúcsra járó Hungária dupla teltházas koncertet adott a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) színháztermében. Ahol nem sokkal korábban még a helyi Lenin MGTSZ tartotta zárszámadó közgyűlését. Hogy aztán február utolsó hétvégéjén az MMIK és a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának közös szervezésében elképesztő dzsessz program legyen ugyanott, többek között Binder Károly, Pege Aladár és Tomsits Rudolf és zenekaraik közreműködésével. Ha pedig valakinek ez a műfaj nem jött volna be, de valami amerikait akart Szolnokon, akkor simán elsétálhatott a Jubileum térre, a MÁV Csomóponti Művelődési Házába, ahol meg Country találkozót rendeztek a Spirit, a Westergom és a szolnoki Rodeo együttesek közreműködésével.

Persze 1982-ben is voltak még a rendszerre jellemzőbb kulturális programok. A Táncsics utcai Helyőrségi Művelődési Otthonban például a Szovjet Vörös Hadsereg és Haditengerészet Napja alkalmából a Hős város Leningrád címmel nyílt kiállítás. A megyei rendőrkapitányság, akkor éppen Tanácsköztársaság - ma újra Baross - utcai épületében pedig 25 év a dolgozó nép szolgálatában címmel a Munkásőrség negyedszázadát mutatták be képeken, gyerekrajzokon és egyéb relikviákon keresztül. Szerintem a szervezett csoportokon, az ott dolgozókon és a munkásőrség tagjain kívül erre nem sokan lehettek kíváncsiak, pláne, hogy akkoriban nemcsak az ártéren, de a Tiszaligeti csónakázó tavon is lehetett korcsolyázni, ahová ráadásul Móka a jégen címmel tömegsport napot is szerveztek.

És, akkor a végén jöjjön ismét csak egy kis "gazdaság". Negyven évvel ezelőtt 405,7 millió forintos főösszeggel fogadták el Szolnok költségvetését, ami 50,8 millióval volt több az előző évinél. Ebből a pénzből kellett megoldani 24 új általános iskolai első osztály és 12 új napközis csoport, három új szakközépiskolai osztály és 200 új szakmunkástanuló elhelyezését, a Széchenyi lakótelepen, a Török utcában két 16-16 tantermes általános iskola befejezését, valamint a szandai iskola 8 tantermes bővítését. Talán nem meglepő, hogy az újságban is bevallottan kevesebbet tervezhettek a parkok, közterületek, játszóterek fenntartására, de mint a korabeli tudósításban megjelent: "a társadalmi munkában vannak még tartalékok". Mindenesetre futotta a szandai gyermekorvosi rendelő megnyitására és a Szántó körút újabb szakaszának az átadására is.

A cégek pedig saját és állami forrásból fejlődtek. A Szolnoki Papírgyárban például elképesztő méretű, akkori áron is 6 milliárd forintos - ez ma 600-800 milliárd forintnak felelne meg - beruházás zajlott, aminek a részeit folyamatosan adták át, és amiből mára szinte semmi sincs meg. Az Állami Biztosítónak elkészült az új szolnoki irodája, így a Centrum és az MMIK közé költözhettek, miként átadták a Ságvári körúton az új Szigligeti könyvesboltit is, amit 1,8 millióból alakított ki az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A Kelet-Magyarországi Tüzép Vállalat pedig megnyitotta az első Fészek áruházát Szolnokon, amelyet az akkori belkereskedelmi miniszter is felkeresett a Piroskai úton, hiszen az 1500 négyzetméteres, 75 millió forintos árukészlettel bíró, 83 dolgozónak munkát adó bolt a későbbi debreceni és nyíregyházi egységekhez is mintául szolgált. A város egészét leginkább meghatározó, leglátványosabb változás azonban a Ságvári körút és a Kossuth utca sarkán zajlott, ahol a Földgép Vállalat megkezdte a 160 millióból épülő Árkád alapozását az elbontott Centrum-sarok, azaz a Nerfeld-palota helyén.