[1xvolt]

A nem lett piac és mozi

2023. december 14.

Szolnok új városközpontjának 1969. november 4-én publikált terveiből sok minden nem valósult meg, miközben az új vásárcsarnok egész részletesen szerepelt a dokumentációban. Az álom piac a mai plázaparkoló, a mozi pedig a művelődési ház helyén lett volna.

Szolnok új városközpontjának terveit - ahogy arról a blogSzolnok Évfordulós álom című cikkében már írtam - a város "felszabadulásának" negyedszázados évfordulójára publikálta a Lakó és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat (Lakóterv) kollektívája. Az elképzelés a mai Baross, Kápolna, Ady Endre utcák és a Boldog Sándor István körút által határolt területtel foglalkozott, a pártházat és az SZTK-t adottságként kezelve, miközben a Pelikán szálló és a vízügyi székház építése már zajlott e terv bemutatásakor. A nagyívű elképzelésekből a vízügyi és az olajos székház, a Pelikán valamint a Centrum áruház, illetve az ahhoz két oldalról kapcsolódó üzletsor és az ezek által közrefogott belső udvar valósult meg. Minden egyéb, azaz három további irodaház - ebből kettő magasház -, az önálló könyvtár és művelődési ház a Kápolna út mentén, továbbá az új vásárcsarnok és egy ABC tetejére kerülő mozi ugyanúgy álom maradt, mint az az emeletes passzázs, amely lényegében az SZTK-tól a Centrumig vezetett volna a tömb két oldalán.

A meg nem valósul vásárcsarnok vagy piac tervei különösen érdekesek, főleg annak fényében, hogy egy ilyen intézmény építése 1969-ben már minimum egy, de az is lehet, hogy két évtizedes vágya volt a szolnokiaknak. Korábban már írtam róla, hogy a Kossuth téri piacot az első hároméves terv (1948-1950) idején kellett felszámolni, hogy aztán a Csarnok utca, illetve a mai Ady és Boldog Sándor István kereszteződésében oldják meg ezt a kereskedési formát. Lehet, hogy eleinte úgy gondolták, piacok nélkül is működtethető egy szocialista nagyváros, ám a hatvanas évek elején már többször felmerült az igény egy korszerű vásárcsarnok felépítésére. Ugyancsak foglalkoztam már azzal, hogy voltak tervek a Konstantin és a Mikszáth Kálmán utca közé építendő vásárcsarnokra, és a mai piac helyére is álmodtak már 1963 körül mélygarázsos (!) csarnokot. Ám ezekből ugyanúgy nem lett semmi, mint az új városközpontba tervezett épületből. Amiben az a legérdekesebb, hogy miközben az új városközpont építése még javában zajlott, és szó sem volt annak félbehagyásáról, a Lakóterv által megrajzolt álmot elengedték, és gyorsan felhúztak egy könnyűszerkezetes csarnokot, azaz a mai piacot. Vajon miért történt így?

Pedig az 1969-es terv nemcsak impozáns, de még a mai tömbszerkezetbe is bele illene, sőt azt mondom, ma is hiányzik a pláza előtti parkolóból. Merthogy a Lakóterv úgy gondolta, hogy a leendő, háromszintes szolnoki vásárcsarnoknak az SZTK mellett futó Budai Nagy Antal és az Ady Endre utcák találkozásánál kell állnia. Egyik déli sarka nagyjából a mai Pelikán még meglévő külső lépcsőjénél, a másik pedig az SZTK pláza főbejárata felőli sarkánál lett kijelölve. Azzal, hogy az autóforgalmat a mai pláza helyén lévő parkolónak kellett volna kezelnie, miközben a vásárcsarnok árufeltöltéséről egy ugyanolyan belső udvaron keresztül gondoskodtak a tervben, mint amilyen a Centrum és a művelődési ház között ma is található.

A Lakóterv elképzelései szerint az 1860 négyzetméter alapterületű, háromszintes vásárcsarnok egy belső udvaros épület lett volna. A földszinten, az Ady Endre utca felőli oldalra helyezték a főbejárat, egy hatalmas üvegfelületbe, miközben ezen a szinten az udvar három oldalát boltok fogták körbe, miközben középre piaci pultot helyeztek. Minden raktárt és kiszolgáló helyiséget a belső udvarra néző üzletek mögé terveztek, így az áru mozgatása a vásárlók elől rejtve zajlott volna. Az emeleten az Ady Endre utca felé eső oldalra álmodták a piaci asztalok, miközben a túloldalra boltokat terveztek. A legfelső szinten - kvázi a tetőn - pedig csak piaci pultok kaptak volna helyet. Az egész épület megvilágításáról pedig a hatalmas oldalsó és a tetőre helyezett ablakok gondoskodtak volna, ha megépül. Tényleg érthetetlen, hogy miközben javában zajlott a Pelikán és a vízügyi székház építése, miért kellet lemondani erről a jó tervről.

Miközben az 1300+320 négyzetméter alapterületű mozi elengedése valahol érthető. Ezt a mozit az 1979-ben elkészült Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ helyére álmodta a Lakóterv még akkor, amikor úgy gondolták, hogy a művelődési ház a Kápolna és a Baross utca sarkára kerül. Ez utóbbiról azonban már 1973-ban tudni lehetett, hogy ha nem is mondtak le róla, de forrás hiányában későbbre halasztották, aminek a következménye aztán helyszín megváltoztatása is lett. Így az MMIK végül az 1969-ben tervezett 1140 négyzetméteres csemege ABC, illetve a hozzá kapcsolódó esernyőbolt, rádióbolt, eszpresszó, illetve a mozi előcsarnoka által elfoglalt területre került. Merthogy az a meg nem valósult mozi az emeleten lett volna, érdekes módom pont úgy elhelyezve, ahogy ma a Liszt Ferenc terem székei állnak.

Ezzel a meg nem valósult moziálommal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Szolnokon már az ötvenes évek óta szerettek volna egy korszerű, nagy befogadóképességű filmszínházat. Merthogy akkoriban csak a Vörös csillag és a Tisza mozi üzemelt a városban - plusz Szandaszőlősön a Terv -, ám ezek nem filmszínháznak épültek eredetileg. Így született meg először az a terv, hogy a Táncsics és a Szigligeti utcák között, a Kossuth útra néző főbejárattal épül fel a szolnoki filmpalota, amit hamar levett a napirendről a Kossuth tér 10. számú lakóház, azaz a "lordok háza" felépítése. Miként az is valószínű, hogy az 1969-ben az új városközpontba tervezett mozi is nagyon gyorsan a meg nem valósuló álmok közé került, hiszen a hetvenes évek elején döntés született a Tallinn filmszínház felépítéséről.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Korok találkozása 50 éve
A hatvanas-hetvenes években leggyakrabban az ezen a képeslapon is visszaköszönő szögből örökítették meg Szolnok főterét. Mert így egy képre kerülhetett az 1963-ban felállított Munkásmozgalmi emlékmű, a jó száz évvel idősebb néhai Magyar Király Szálloda, és a szoborral egyidős, modern épület. Korok találkozása a Kossuth téren.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szoborrá lett zöld Bobónk
Szolnok immár azon egyetlen vidéki település Magyarországon, ahol két szoborrá lett mozdony is megtekinthető. Az idei Szolnok napján az 1856-ban alapított járműjavító mai főépülete előtt kapott helyet az M44 062 pályaszámú zöld mozdony. Emléket állítva a hazai ipar sikereinek.

A Szoborpark további képei