[Naplóm]

Ünnep utáni pillanatok

2020. február 11.

Soha nem örültünk még annyira Szolnokon kívüli beruházásnak, mint az Albertirsa és Üllő közötti M4-es átadásának. Nem véletlenül volt nagy tolongás a szalagátvágón, pedig pár év múlva a napra se fogunk emlékezni, amikor először vezethettünk lakott terület érintése nélkül a fővárosba.

Mielőtt azzal vádolnának, hogy képtelen vagyok örülni az elért sikereknek, a nekem is jó beruházásoknak, szeretném leszögezni, hogy: de! Merthogy annak a nemzedéknek a gyermeke vagyok, amelyik kiskora óta többnyire autóval vagy buszon tehette meg a Szolnok és Budapest közötti utat. Azaz egész korai emlékeim vannak a 4-es főútról, sőt Abony mellett a mai napig nem tudok úgy elhajtani, hogy ne jusson eszembe az a régi, hosszú, íves kanyar a jegenyesorral. És, mint ilyen "öregember", arra is pontosan emlékszem, milyen nagy szó volt, talán a nyolcvanas évek elején, amikor elkészült a Ceglédet elkerülő rövid szakasz. Aztán a kilencvenes években, amikor Ceglédbercel közelében a négysávos rész épült. Majd a kétezres években az abonyi elkerülő, aztán 2008 környékén a Vecsés és Üllő kihagyását lehetővé tevő M0-ás rávezető. Meg persze arra is, hogy milyen sóvárogva gondoltunk a Pécs, Nagykanizsa vagy éppen Debrecen felé épülő autópályákra.

Elvitathatatlan tény, hogy az Albertirsa és Üllő közötti M4-es gyorsforgalmi út átadása Szolnokon is helytörténeti jelentőséggel bír. Kicsit patetikusan akár a Pest-Szolnok vasútvonal 1847-es elkészültéhez is hasonlíthatnám. Merthogy a közlekedéstörténetben 2020. február 7-e óta van lehetőségünk arra, hogy lakott terület érintése nélkül, nagyjából XXI. századi körülmények között tegyük meg a Szolnok és Budapest közötti szűk 100 kilométeres távot. Azaz, ma még felmérhetetlenül, pár hét vagy hónap múlva meg már természetesnek véve jött hozzánk közelebb a főváros. Amit már csak akkor vehetnek el tőlünk, ha járhatatlanná teszik ezt az új utat.

Ám az egyébként jogos pezsgőzés pillanataiban - na, jó, utána - se felejtsünk el néhány dolgot. Például azt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye még mindig azon három megye között van, ahol nem kell a gyorsforgalmi úthálózat használatáért fizetni. Ez pedig egyáltalán nem dicsőség, hanem annak jele, hogy szűkebb hazánkban a rendszerváltás után három évtizeddel sem épült ilyen út. Ráadásul afelől se lehet kétségünk, hogy Békés és Nógrád megyére a már kész gyorsforgalmi utak miatt hamarosan kiterjesztik a fizetési kötelezettséget, így ezen a nem túl dicső táblázaton évekig fogunk még egyedül "ücsörögni". Várva, hogy valóban elkészüljön - nagyjából másodjára - a Szolnokot északról elkerülő út, netán egyszer összeérjen a megyén keresztül az M4-es berettyóújfalui és Üllő-Abony közötti szakasza.

Tudok örülni az elért sikereknek, de nem tudok elengedni bizonyos kérdéseket. Mit vétett Szolnok, hogy sem a szocializmus utolsó két évtizedében, sem a rendszerváltás utáni háromban nem tudta kijárni magának a gyorsforgalmi utat? Persze, fontos, hogy végre lassan a város kapujáig ér az M4-es - azért 2020 júniusa még odébb van -, de ez nem mentesíthet bennünket az elszalasztott lehetőségek boncolgatásától. Avagy az okozott károk számbavételétől. Mert bizony emberéletekben is mérhető a lemaradásunk, hiszen hányan vesztették életüket az ország leggyilkosabbnak tekintett 4-es útján az elmúlt fél évszázadban.

Nem szeretnék senkire se mutogatni, főleg, hogy ez a mutogatás egy minden irányt érintő kapálózásnak tűnhetne. De az ünnep mámora utáni józanabb pillanatainkban talán végiggondolhatnánk, eddig mit veszítettünk. És mit kellene tennünk a további veszteségeink minimalizálása, azaz a Szolnokot valóban elérő, és a megyét keresztbe-kasul átszelő - például az észak-déli M32-es - gyorsforgalmi úthálózat minél gyorsabb építése érdekében. Nem nekik! Mindnyájunknak.

(A fotók a magyarepitok.hu oldalról származnak, Bernát Benjámin munkái.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ebből lett Szolnok
Három különböző felekezet temploma. A Scheftsik-malom. Fahíd a Tiszán. Gabonát szállító bőgős hajók a parton. Erdélyből leúsztatott fa a folyó mindkét oldalán. Az előző századfordulón oly sokszor megörökített szolnoki nagy Tisza-kanyar egy 1905-ben feladott képeslapon.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Eddig ismeretlen emlékmű
Tévedtem. Néhány 1957-es MTI fotó alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a mai Zounuk ispános szökőkút helyén álló, de 1956 októberében ledöntött "szivart" nagyon gyorsan pótolták. Már csak azt kellene kideríteni, hogy 1957-től pontosan meddig volt a helyén az "újabb" szovjet katonai emlékmű.

A Szoborpark további képei