[Naplóm]

Ki csönget kétszer?

2022. november 08.

Miként a piac, a temető és a kupleráj, úgy a posta is sokat elárul egy országról és egy városról. Még akkor is, ha a hiányuk miatt esetleg észrevehetetlenek. És még egy igazság, amit úgy tűnik, nem akarunk megtanulni: az állam a legrosszabb gazda. A Magyar Posta mellett elment a világ.

Nem tudom, mi történne Jászberényben, ha november 12-ével bezárnák az egyetlen postahivatalukat, és a szolgáltatás iránt érdeklődő állampolgároknak az állami vállalat mindössze annyit tudna javasolni, hogy használják a jászteleki postát. De ugyanezt a gondolatkísérletet elvégezhetnénk Törökszentmiklós és Tiszatenyő vagy Karcag és Berekfürdő viszonylatában is. Csak hogy érzékeltessük, a Széchenyi lakótelep egyetlen postahivatalának bezárásával, és az ottaniak belvárosi illetve a vasútállomásnál lévő hivatalokba irányításával hány embernek változik meg az élete. Hiszen történt bármi az elmúlt harminc évben a világban, a posta még mindig egy nélkülözhetetlen hivatal. És nemcsak ott, ahol sokan laknak, de a ritkább lélekszámú, nagyobb területen fekvő lakóhelyeken is. Azaz, a fenti játékot a Kertváros, az Újváros, a Pletykafalu és a Scheftsik-telep miatt néhány száz vagy ezer lelkes települések nevével is lefuttathatjuk.

Az meg csak a "mocsok értetlenkedés" kategóriája, ha amiatt, hogy az ideiglenes bezárásra ítélt posták 2%-a szolnoki, azt a kérdést tesszük fel: mi történt volna velünk, ha ne adja ég ellenzéki és nem kormánypárti város vagyunk, és nem Szolnok egykori alpolgármestere a Magyar Posta Zrt. elnöke. Akkor még a levélírástól is eltiltanak bennünket? Még szerencse, hogy nem homályosítják el a sikereink az éles látásunkat.

A rendszerváltás után is állami tulajdonban maradt, csak a zsíros falatjaitól megfosztott Magyar Posta mellett ugyanúgy ment el az idő, mint a másik nagy állami mamut, a Magyar Államvasutak mellett, és épp úgy képtelenek voltak az elmúlt három évtized kormányai és pártjai megreformálni, mint a hazai egészségügyet és oktatást. Persze ámíthatjuk magunkat itt is féligazságokkal, miszerint az internet meg a vásárlói szokások, és meghalt a távirat is, képeslapokat meg csak elvetemült gyűjtők küldözgetnek, ám ettől nem lenne jobb. Miként attól sem, ha a mostani postabezárásokat - amelyek többsége biztos, hogy nem ideiglenes lesz - a háborúra, Kijevre vagy Brüsszelre fognánk. (Hacsak nem ezzel akarjuk az embereket Brüsszel meg az unió ellen cukkolni.) Az elmúlt harminc év politikai elitjének a hazai postaszolgáltatást is sikerült legyalulnia. És most az amúgy aláírásgyűjtésre kárhoztatott helyi siserehadnak marad a magyarázkodás meg az intézkedni próbálás látszata, ha nem akarják, hogy a választóik nagyon átverve érezzék magukat.

Nemcsak azok, akiknek a városrészéből ezen a hétvégén el fog tűnni a postahivatal. Hanem mindenki, aki Szolnokon bármikor is beteszi a lábát egyetlen postára, mert mondjuk hivatalos levele érkezett vagy ilyesmit akar feladni, netán még intéz ott pénzügyeket, esetleg újságot szeretne vásárolni. A kisebb posták bezárásával ugyanis nem tűnnek el a postára járók, hanem Szolnokon az eddigi 11 helyett 4 helyre fognak járni. Ráadásul busszal és autóval, tehát főleg a két belvárosi, nagyobb posta környékén erre is fel lehet készülni. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha újra felerősödne a covid.

És az amúgy sem túl jól megfizetett, bár Németországban állítólag tárt karokkal várt - igaz, nem tudom, a nagy magyar gondolkodók szerint létezik-e még az az ország - postásokról még nem is beszéltünk. Mert feltételezem, hogy a bezárt kisebb hivataloknak és dolgozóiknak nem az lesz a sorsa, mint az energiaszámlák miatt lelakatolt közművelődési intézményeinknek, ahol mindenki marad a helyén, csak "ügyféllel" nem kell találkoznia. Gondolom, a postásokat legalább áthelyezik. De hová? Több pult nem fér se az 1-es, se a 2-es posta ügyfélterébe.

De hát, most már ott tartok, hogy addig jó, amíg az ilyesmi miatt lehet nyilvánosan morgolódni, és csak nem nyilvánosan kapja az ívet miattuk a betűheggesztő. Mert, ha a szlogenek ellenére visszafelé pörgetjük az időt, akkor odáig is eljuthatunk, hogy nem a postás csönget kétszer. És nem azért, mert a postásnak már megszűnt a hivatala.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Járőrözési bemutató
Az egykori Magyar Rendőr című belügyes szaklap fotóarchívumából került ez a szolnoki vonatkozású kép a Fortepan oldalra. A felvétel természetesen nemcsak a beállított pillanat, hanem az akkor még csak 11 éves, és egészen újszerű állapotban lévő Vasútállomás miatt is érdekes.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Mária-szobor
A szeptember 12. óta, a Máira utca belvárosi templom felőli végén ismét álló Mária szobrot először 1847. május 24-én állították fel Szolnokon. Bő másfél évszázaddal később, közadakozásból felújították, és eredeti helyétől kicsit távolabb, újból felállították.

A Szoborpark további képei