Bevezetés az útépítés világába

Néhány nappal ezelőtt ismét Szolnokról Egerbe kellett mennem autóval. Számomra a legkézenfekvőbb Újszász felé indulni, majd Jászkisér irányába kanyarodni, és onnan a 31-esen Füzesabony érintésével haladni. Évek óta erre járok, így test pontosabban futómű közelből van alkalmam tapasztalni a két és több számjegyű útjaink állapotának a változásait. De amit legutóbb Szászberek és Jászladány között éreztem, arra nehéz szavakat találni. És egy nagyjából tíz-tizenöt éve teljesen felújított útról beszélek. Ami lassan úgy folyik szét, mint Dali híres képén az óra. Közben pedig akkora lyukak és hullámok vannak az aszfalton, hogy lassan vidámparki felárat lehetne szedni érte.

Tudom, hogy mi, magyarok a partvonalról mindenhez értünk: focihoz, tanításhoz, stb. És igen, az útépítéshez is. Ennek következtében pedig olyanokat tudunk mondani, hogy bezzeg a rómaiak, tessék megnézni a kétezer éves Borostyán út maradványait. Avagy vegyünk példát a mediterrán éghajlatú Ausztriáról, ahol a hóval és faggyal csak az év felében találkozó utak is olyan állapotban vannak, mintha tegnap építették volna őket! Mi vagyunk a világ legokosabb nemzete, az atombombától a golyóstollig sok mindent adtunk az emberiségnek, de magunknak egy tartós aszfaltcsíkot nem tudunk összehozni.

Hagyjuk a konteókat! Nincs turáni átok. Legalábbis az útépítésben. Nem a nemzetközi gumiipari lobbi fogott össze, hogy még több kerékcserét tudjanak realizálni. Hülyeség, hogy előlünk el lenne zárva az útépítés titka, mert így sokkal többször lehet az unió pénzét ugyanarra a szakaszra elkölteni. Ódzkodom az ilyesmiktől, bár nem tudok szabadulni a feltevéstől, hogy útépítőink többsége kihagyott pár órát - netán egész szemesztereket - az iskoláiban, illetve már az utak építéséhez se találunk elég szakembert, így átképzett pékek terítik az aszfaltot kiugrott közszolgák irányítása mellett, a norma meg nem változott, és már csak a látszatra adunk.

Egyben vagyok biztos: nem értem. Tényleg nem értem, hogy nálunk miért csak pár év az utak szavatossága. Persze látom, hogy a városi útépítéseknél is a sima, felső aszfaltréteg, meg az egyenes fehér csíkok a minőség mértéke, és az átadást követően szinte azonnal felbontható, foltozható minden. Számoljuk meg a talán két éve felújított Ady Endre vagy Baross út foltjait, a belváros mellékutcáin, az újabb és újabb építkezések hátrahagyott nyomait! Annyira drukkolok, hogy a Kaposvári-híd legalább a kötelező szavatossági idő végégi egyben maradjon! Kérdés, hogy ez hány év.

Persze tudatlanságomban az útépítők védelmére is tudok kelni. Mert hiába építenek meg jól egy kertvárosi utcát, ha néhány év alatt viacoloros parkoló kerül a vízelvezetők helyére. Feleslegesen számolják ki a várható terhelést, ha bármiféle retorzió nélkül sokszorosan túlterhelt teherautókkal, darukkal, harckocsikkal lehet száguldozni a szűk mellékutcákban is. És igen, a települések közötti főutak sem feltétlenül arra vannak tervezve, hogy a rozsdásodó vasúti sínek mellett mindent közúton szállítsunk, mindenki, mindenhová autóval járjon.

Nem értek hozzá, de lehet, hogy rendszerben kellene gondolkodnunk. Tovább kellene látni egy-egy projekten, és felfogni, hogy az avatóünnepséggel nem ér véget semmi. Elfogadni, hogy az útépítés is kicsit olyan, mint a faültetés: a jövőnek, az unokáinknak szól. És nekünk, használóknak is van felelősségünk. Tényleg bevezethetne valaki az útépítés világába, mert a kátyúk kerülgetése közben csak töröm a fejem, hogy mi lett itt elrontva.

(A fotók a blogSzolnok arhívumából valók, nem most készültek!)