A sarkon túl

A Gábor Áron tér és a Mártírok út sarkán hosszú évek óta üresen állt egy telek. Amolyan tipikus foghíj, sebhely volt Szolnokon. Nem lehetett kétséges, hogy előbb-utóbb beépítik. Már csak azért is, mert talán nem túlzás azt állítani, jó helyen van. Hiszen például a Tisza-parton sorakozó iskolákhoz, óvodához vagy éppen a Belvárosi Nagytemplomhoz, a sétányhoz e telek előtt található zebrán keresztül lehet eljutni. De a közeli benzinkút, vagy a déli városrész, a kórház irányába is nagyon sok autó halad erre. Vagy kanyarodik a Szapáry felől érkezve jobbra.

Az üres telek miatt az utóbbi években jól belátható volt ez a kereszteződés annak, aki a nagytemplom irányából érkezett. És még a járda is elég széles volt ahhoz, hogy az ott közlekedők biztonságosan elférjenek egymás mellett, a kocsiút közelében. Hát ennek most vége. Épül az új ház, aminek alapját minden bizonnyal pontosan a telekhatárra helyezték. Így néhány héten belül egy beláthatatlan sarok és egy alig gyalogos szélességű járda marad azon a viszonylag forgalmas helyen.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a tulajdonos mindenben a saját érdekei szerint járt el. Miként ahhoz sem, hogy az építési engedélyt kiadó hivatal sem sértett meg egyetlen jogszabályt sem, hiszen a telekkönyv szerint jelzett magánterületre adhatta ki a szükséges dokumentumokat. Tehát nyugodtan mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, minden rendben van, lépjünk tovább.

Én azonban nem vagyok nyugodt. Nem akarok vészmadár lenni, de nagy szerencse kell ahhoz, hogy néhány hónapon belül ne ez legyen Szolnok egyik leginkább balesetveszélyes helye. Ne legyen igazam! Leginkább azért, mert ha itt baj történik, senki nem fogja vizsgálni a mostani építésre engedélyt kérők és adók felelősségét. Hogy ők meg miként számolnak el a lelkiismeretükkel, az más kérdés, és nem sokat segít a balesetet szenvedőkön.

Pedig történhetett volna itt minden másként is. Mert látott már olyat a világ, hogy a köz érdekében egy telekből kisajátítottak valamennyit. Ebben az esetben pár négyzetmétert kellett volna megváltania a városnak, ami nem hiszem, hogy nagyon csökkentette volna a telek vagy az épülő ház értékét. Persze ehhez az kellett volna, hogy a pecsétet nyomók járjanak arra, gondolkodjanak egy kicsit, és merjék a jogszabályokat a köz érdekében értelmezni, alkalmazni.

Még egyszer mondom: kétség nem férhet hozzá, hogy mindenki, mindenben szabályosan járt el. Dehogy közben a józanész és a város meg annak lakói senkit nem érdekeltek, az biztos. Így születik egy újabb mementó, ami majd jól példázza, hogy akikre a város gondjait bízzuk, azok lelketlenül végzik a munkájukat, és nem szívvel tesznek ezért a városért.