Kérdezem

Veterán invázió várható

2018. május 29.

Ezen a hétvégén ismét veterán autók és motorok rajzanak Szolnokon és környékén, mivel 2008 óta kilencedik alkalommal rendezik meg a Közép Tisza-vidéki Veterán Jármű Találkozót és Túrát. A háttérről és a járgányok felbukkanási helyéről a szervező klub titkárát, Lukács Alajost kérdeztük.

- Ez a IX. Közép Tisza-vidéki Veterán Jármű Találkozó és Túra, amit a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Veterán Autós-Motoros Klub szervez. A klubot egyébként még 2002-ben alapítottuk tíz fővel, de ma már természetesen jóval többen vagyunk. Az első találkozót és túrát 2008-ban rendeztük, majdnem ugyanezeken a napokon, hiszen az május 30. és június 1. között volt. Tavaly valóban nem rendeztünk találkozót, mert úgy éreztük, kétévente nagyobb érdeklődés mellett szervezhetjük meg ezt a remek eseményt.

- Mi lesz az idei menetrend? Merre vezet majd a túra?

- A járművek június másodikán, szombaton reggel nyolckor indulnak a Bicskás Székely Fogadó parkolójából, ahol minden túrázó egy kis feladatot old majd meg, hasonlóan a túra többi állomásához. Úgy számolunk, hogy az utolsó jármű valamikor kilenc óra után indul a starthelyről a 136 kilométeres túrára. Az idei útvonal a tiszajenői motormúzeumot, a Kutyakaparó csárdát, a nagykőrösi Cifrakertet, a nyársapáti Bognár Gokart Parkot, a csemői Templom teret, a Ceglédi Dobmúzeumot, az abonyi Kossuth teret és a szolnoki a RepTárat érinti, hogy aztán a Tiszai Hajósok terén érjen véget.

- A szolnokiak hol csodálhatják meg a résztvevő járműveket?

- Akinek van kedve, az akár már a szombat reggeli rajtot is megnézheti az Alcsiszigeten lévő fogadó környékén, illetve szombaton délután körülbelül fél négy és fél hat között a Tiszai hajósok terére is sorban érkeznek a veterán autók és motorok. A vasárnap reggelt egy felvonulással kezdjük fél kilenckor, ami a Szabadság tér, Ady Endre út, Eötvös tér, Baross út és Szapáry út érintésével érkezik majd az immár hagyományosnak tekinthető Tiszai hajósok terére. Ott nagyjából kilenctől délután egy óráig tart majd a járműkiállítás, amihez programok is kapcsolódnak fúvós zenekarral, Hevesi Tamás koncerttel, illetve az eredményhirdetéssel.

- Hány résztvevőre, autóra számítanak idén? Lesznek-e külföldi vendég?

- Idén megközelítően hatvan jármű vesz rész a túrán, köztük tizenhárom motorkerékpár. A motorok között a legrégebbi egy 1942-es Harley-Davidson WLA katonai változat. A legöregebb autó pedig 1938-as Fiat Topolino lesz. Aminél csak néhány évvel lesz fiatalabb az idei legidősebb versenyzőnk, aki 76 évesen motorkerékpárral túrázik majd velünk. Külföldi résztvevőre idén nem számítunk, legmesszebbről Győrből érkezik veterán jármű Szolnokra.

- A korábbi években mindig volt egy kiválasztott, helyi illetőségű jármű, ami az adott eseményt népszerűsítette. A Fiat Topolino és Skoda Rapid után mire esett idén a választás?

- Az én 1973-as MK1-es Ford Transitom lett a "reklámautónk", ez került fel a plakátokra és a meghívókra is. Én ezt használom hobbiautónak, ezzel is túrázok, illetve a vasárnap reggeli, szolnoki felvonulásnak is "ő" lesz a zászlóshajója.

- És mi lett a katonai Csepellel, ami sokáig állt az udvarán, és amivel pár éve még fotóztam?

- A Csepelemet eladtam, Kiskunhalasra vitték. Pontosabban ment el a saját kerekein.

- Gondolom, az idei találkozó se jöhetett volna létre támogatók nélkül? Kik segítettek, hogy ismét veterán autók parádézhassanak Szolnokon?

- Sokaknak tartozunk köszönettel. Többek között a fővédnökséget vállaló és a díjakat majd átadó Szalay Ferenc polgármesternek, illetve főtámogatónknak, Szolnok városának. Köszönet illeti azokat a településeket is, amiket érint a túra, illetve azokat a cégeket, ahonnan bármilyen segítséget kaptunk a szervezéshez. Ilyen a Szolnok TV, az Aktív Rádió, az Alfa Nova. a Bognár Gokart Pálya, az NHSZ Zounok, a Mc Hale Hungaria, a Szolnok Ipari Park, a Béres Gyógyszergyár, a Tiszajenő Motormúzeum, a Szolnoki Városfejlesztő, a Jendrassik György Gépipari Szakgimnázium, a Zilahi Autoglas, a Bicskás Székely Fogadó, a RepTár, a Tourinform Cegléd és a Hatnégyes Taxi.

(A 2. és a 3. kép, illetve a címlap a 2016-os eseményen készült felvételek.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A megyei tervező helye
Néhány héttel ezelőtt, egy régi fotó okán háborogtam a Kossuth és a Kellner utcák sarkán álló tervezővállalati irodaháza miatt. Az itt látható, egyik olvasómtól kapott kép azonban azt is megmutatja, mi volt a mai emeletes épület helyén fél évszázada. Vitathatatlan, hogy valamit kellett kezdeni ezzel a résszel.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

49 éves Diáklány
Sokáig azt hittem, hogy Ápolónő vagy Nővérke a címe ennek a szobornak. Minden bizonnyal azért, mert felállításakor és még utána évtizedekig egy olyan iskola előtt állt, amelyik leginkább az egészségügyi képzéséről volt ismert és híres. Lehet, hogy a következő nemzedék valamilyen egyházi névvel illeti majd?

A Szoborpark további képei