Kérdezem

10 ezer rézlap

2024. szeptember 10.

A szolnoki nagytemplom toronysisakját idén áprilisban le kellett emelni. Az eredetivel egyező új sisak elkészítéséhez, egyben 10 ezer rézlap felhelyezéséhez a szolnokiak segítségét kéri a Belvárosi Plébánia. Gáll-Csepeli Anikót, a plébánia irodavezetőjét kérdeztük.

- Miért maradt ki a legutóbbi felújításból a toronysisak?

- Számunkra is fájó, hogy amikor a legutóbbi nagy felújításhoz felállványozták a templomot, nem derült fény a toronysisak kritikus állapotára. A munkák végén, a villámhárítócsúcs visszatételekor ugyan jelezte egy alpinista, hogy megmozdult alatta a toronycsúcs, de nem történt további intézkedés. Vidra Sándor, a Belvárosi Plébánia új egyházgondnoka 2023 áprilisában szembesült az Örökségvédelmi Hivatal 2022. február 1-jei határozatával, ami balesetveszélyesnek minősítette a toronysisakot, egyben kötelezte a tulajdonost a megerősítési munkák azonnali megkezdésére. A határozat indoklásában Álmosdi Árpád építész azt írta: "a toronysisak, egyes szerkezeti elemeinek súlyos károsodása miatt, kritikus állapotban van", és sajnos ekkor már tapasztalható volt, hogy a sisak díszítőelemeiből hullanak is le darabok. Több, korábban a felújításban részt vevő vállalkozó jelentkezett a munkák elvégzésére, de a torony újbóli felállványozása olyan tetemes összeg lett volna (nagyjából 200 millió Ft), ami miatt kénytelen voltunk új tervezőt, technológiai megoldást és kivitelezőt keresni. A szolnoki székhelyű Te-Plan Kft. vezetője, Vidra Tamás építész vállalta, hogy felmegy a toronysisak belsejébe és megvizsgálja a szerkezetet. Végül nemcsak megvizsgálták faanyagvédelmi és statikus szakemberekkel, de elvégezték a szükséges megerősítést is ahhoz, hogy a toronysisakot daruval le lehessen emelni. Ezt követően, 2024 áprilisában került fel a jelenleg is a torony tetején látható ideiglenes tető.

- Már a leemeléskor tudható volt, hogy nem lesz elég pénze a Belvárosi Plébániának az új sisak elkészítésére és visszaemelésére, vagy ez csak menet közben derült ki?

- Tudtuk, hogy szükség lesz pluszforrásra a teljes helyreállításához, de a balesetveszélyes állapota miatt nem várhattunk. A forrásaink elegendőek voltak a leemeléshez és az új sisak faszerkezetének az elkészítéséhez, illetve a fent maradt rész sérült elemeit is ki tudtuk javítani. Ugyanakkor, ahogy a templom mellett elhelyezett tájékoztatótáblán is olvasható, a továbbiakhoz szükségünk van a szolnokiak támogatására. Ezt azonban úgy szeretnénk "kérni", hogy közben minden segítő kicsit magáénak érezhesse a városunk egyik szimbólumának is számító templomtornyot. Ezért döntöttünk a toronysisak borításához szükséges 10 ezer rézlap darabjainak a jelképes értékesítése mellett. Egy rézlap 3 500 forint, de természetesen több "megvásárlására" is van lehetőség. Az adakozók nevét majd egy táblán szeretnénk megörökíteni a templom bejáratánál.

- A régi sisak és az új váza jelenleg a sekrestye mellett található. Az új sisak pontos mása lesz a réginek?

- Igen, az új sisak pontosan ugyanolyan lesz, mint a régi. Sajnos a régi sisak elemeit nem lehet felhasználni, mivel gombával és kártevőkkel fertőzött. Az új sisakra új, aranyozott, rozsdamentes acélból készült kereszt és gömb kerül majd.

- Mennyi idő alatt szeretnék összegyűjteni a szükséges pénzt? Az ideiglenes fedés vagy az időjárás miatt van valami sürgető határidő?

- Már érkeznek az adományos, de nincs sürgető határidő. Reményeink szerint a tél beállta előtt elkészülhet az új sisak rézborítása, így nem kell ideiglenes fedésről gondoskodni. Öt helyről kértünk ajánlatot, a legkedvezőbb ajánlattevővel elkezdtük a tárgyalásokat, és a megállapodás része lesz a munkálatok ütemezése is. Szeretnénk, ha az új sisak jövő tavasszal felkerülhetne a toronyra.

- Mi lehet a régi sisak sorsa?

- A régi sisakot, amit darabjaira szedetni nagyon költséges lett volna, szeretnénk megőrizni, és a városnak felajánlani, hogy az egyik közteret díszíthesse. Erre megkaptuk a Váci Egyházmegye engedélyét, és teszünk majd mi is javaslatokat az elhelyezésre, de ennek a költségeit sajnos nem tudjuk vállalni. Nekünk tetszene a Dombi Gábor által felvetett, Tisza-parti elhelyezés, mert frekventált, szép környezetbe kerülne úgy, hogy egyszerre lehetne látni a régi és az új toronysisakot. Egyetlen aggályunk a biztonság, a sisakot borító rézlapok miatt, ezért is gondolkodunk más helyszínekben is.

(Az új toronysisak elkészítéséhez a szolnoki Belvárosi Plébánia 11745011-20040118 számú számlájára utalással lehet hozzájárulni. A közleményben kéri feltüntetni: adományozó teljes nevét és, hogy "rézborítás". Készpénzben a plébánia irodában lehet adományozni.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Automobilok a szolnoki korzón
Nem vagyok tisztában a kilencven évvel ezelőtti autómárkákkal, így nem tudom megmondani, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján milyen típusok parkolnak a szolnoki korzón, a Szapáry úton. Legalább három-négy autó felfedezhető a Nemzeti szálló előtt, amin már ott a Mozi felirat.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A legszolnokibb költő emlékezete
A Szabadság tér 2. szám alatti ház falán egy olyan nagyszerű szolnokira emlékeztet a lassan tízéves tábla, aki nemcsak költőként, közéleti személyiségként, de a legnehezebb időkben emberként is példát mutatott. És a kommunizmus egyfajta áldozataként fejezte be életét.

A Szoborpark további képei