Személyesből közkincs és történelem

- Honnan jött az ötlet, hogy ajándékozott iratokból rendezzen kiállítást a megyei levéltár?

- Ez a kiállítás lényegében egy országos összefogás és a helyi törekvések szerencsés találkozásának köszönhető. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai találták ki, hogy Bővülő történelem címmel, hat megyei intézménnyel vándorkiállítást szerveznek. Mindezt úgy, hogy az egyes helyszíneken mindenki a saját gyűjteményét helyezze a középpontba. Ez az elképzelés nálunk szerencsésen találkozott azzal a több évtizedes nyitási folyamattal, amikor a nyolcvanas évek végétől, az addig zárt hivatalból előbb a tudományos élet művelői felé nyitott műhely, majd a kilencvenes években előbb óvatosan, aztán a kétezres évektől határozottan felvállalt közművelődési intézmény lett. Elődöm idején minden korábbinál hangsúlyosabbá vált a média- és az internetes jelenlét, ami nemcsak növelte az ismertségünket és elismertségünket, de arra is jó volt, hogy az elmúlt két-három évben, több alkalommal is felhívhattuk a lakosság figyelmét az iratajándékozás lehetőségére, mintegy tudatosan generálva azt.

- Iratajándékozás alatt egy levéltári szakember mit ért?

- Iratajándékozás az, amikor valaki önként, térítésmentesen és feltételek nélkül ajánl fel iratokat a levéltárnak. Szemben az illetékességből átvett dokumentumokkal, amelyek átadását például az önkormányzatok, vagy a bíróságok számára törvény írja elő, bennünket pedig kötelez azok átvételére. Az ajándékozó egyébként lehet magánszemély, de akár egyesület vagy párt is, szóval bárki, aki saját iratai fölött rendelkezve úgy dönt, hogy azokat átadja közgyűjteményi megőrzésre.

- Jellemzően kik az ajándékozók? Valaki az élete végén érzi, hogy értékes anyagai vannak, vagy inkább az örökösök jönnek rá, hogy valaminek az irattárban a helye?

- Mindkettőre számtalan példát lehetne mondani. Az ajándékozás alapja a bizalom. Valakinek meg kell hoznia azt a döntés, hogy az iratai, a fényképei jobb helyen lesznek a levéltárban, mint az otthonában. A levéltár az átvett iratokat az örökkévalóságnak őrzi, és közkinccsé teszi. Ezzel pedig bárki beírhatja a maga vagy a családja nevét a történelembe, hiszen a kutatók levéltári források alapján dolgoznak. Amiről nincs forrás, az a történelem számára olyan, mintha meg sem történt volna. Emberek és cselekedeteik merülhetnek a feledés homályába, mert nincs róluk levéltári anyag.

- Miket adományoznak? Ritka hivatalos dokumentumokat, képeket, kéziratokat?

- Az ajándék lehet egy szál szakadozott irat, egy térkép, egy megsárgult fénykép, de olykor teljes irathagyatékokat is felajánlanak. Ahogy az emberek sokfélék, úgy az átadott dokumentumok is. Talán a legjellemzőbb különbség a törvény szerint átvett közigazgatási és az ajándékozott magániratok között, hogy az utóbbiakban nagyobb számban vannak fényképek, illetve olyan személyes feljegyzések, amelyek hivatalos iratokban soha, sehol nem rögzített eseményekről, azok hátteréről számolnak be.

- Ha valaki azt kérdezné, miket vár a levéltár, mi az, amit szívesen fogadnak, mit mondana?

- Elsőként talán a fotóalbumokat érdemes átlapozni, mivel a képek sok szempontból lehetnek érdekesek az avatott szemlélőnek. Egy ma már elbontott épület, a korabeli viselet, egy gyár üzemcsarnoka, vagy éppen egy felvonulás, nagygyűlés képei fontos adalékokkal szolgálhatnak az adott korról. Az iratok kérdése ennél speciálisabb, hiszen nem tudunk mindent válogatás nélkül átvenni. Olyan források megőrzése a cél, amelyek helytörténeti értékkel bírnak, történelmi szempontból értékelhető információt hordoznak. Ehhez azonban nem kell nagy politikusról, vagy hadvezérről szólniuk. Egy kuláknak bélyegzett gazdálkodó sorsa, vagy egy iskolai tanár élete is érdekes és tanulságos számunkra.

- Mennyire jellemző az ilyen adományozás? Kell ösztönözni erre az embereket?

- A nyolcvanas évekhez képest szinte exponenciális-növekedésnek vagyunk a tanúi, de azért az a veszély még nem fenyeget, hogy ajándékozásokkal telik meg a raktárunk. A növekedés egyrészt annak köszönhető, hogy a rendezvényeinken és a sajtóban folyamatosan népszerűsítjük az iratajándékozás lehetőségét. Másrészt tudjuk, sokan nem szívesen válnak meg féltve őrzött családi kincseiktől, ezért arra is van lehetőség, hogy az eredeti, papíralapú iratokat megtartva, digitális másolatot ajánljon fel valaki. Bojtos Gábor kollégám napokban megjelenő első világháborús kötetében is több olyan fényképet publikál, amelyeket csak szkennelve kaptunk meg. Ez is bizonyítja, hogy a magániratok a levéltárban hasznosulnak, a történelem részévé, valóban közkinccsé válnak.

- Meddig lesz nyitva a kiállítás?

- Április 10-től július 31-ig lesz megtekinthető a Levéltár nyitvatartási idejében, ingyenesen. Helyszínéül a raktárunk előterét választottuk, mivel ott több vitrin és paraván fér el, nagyobb anyagot mutathatunk be. Mákos Judit és Szabóné Maslowski Madlen kolléganőimnek még így is nehéz szívvel kellett válogatniuk a rengeteg érdekesség között. A végeredmény viszont egy olyan kiállítás lett, amelynek teljes anyaga a sajátunk.

(Képek forrása: MNL JNSZM Levéltár)