Kérdezem

Kell egy szem

2023. január 12.

Szőlőszem Ifjúsági Közösségi Tér nyílt a Dózsa György út elején, az egykori a Szőlőfürt borozó helyén. A Szőlőszembe akár suli után is be lehet ugrani tanulni vagy csak egy kicsit "jó helyen" lenni. És természetesen szervezett programok is várják - mint kiderült nemcsak a diákokat.

Burai Istvánnal, a Szőlőszem Ifjúsági Közösségi Tér megálmodójával, az azt működtető Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermek Alapítvány elnökével beszélgettünk az új helyen, az új helyről.

- Valamikor 2019-ben találkoztunk először itt, a Dózsa György és a Kossuth Lajos utca sarkán, az egykori biztosítós bérház pincéjében, ami bő évtizeddel ezelőtt még a Szőlőfürt borozóként volt ismert. Azóta is többször jártam itt, és láttam, hogy rengeteget dolgoztál azon, hogy egy vállalható közösségi tér jöjjön létre, ahol több helyiségben, akár negyven-ötven ember is elfér. Ha azt kérdezem, hogy 2023 elejére mi lett ez a hely, mit mondasz?

- Szőlőszem Ifjúsági Közösségi Tér. Amikor először találkoztunk, akkor a Szőlőfürt borozó egykori külső ablakrácsait nézegettük, amiket szerettünk volna megmenteni. Azóta nemcsak megmentettük, de a hely nevében is kicsit visszautalunk a múltra. Tavaly decemberben, amikor a Kaméleon Színház első estjét csináltuk, nagyon sokan csak azért jöttek el, hogy megnézzék, mi lett a helyből. Egyébként úgy gondoljuk, hogy a szemből lesz a fürt, ha sokat dolgozunk, és a fürtből pedig nemes, különleges dolgok is születhetnek. De ez csak ideológia. A Szőlőszem egy olyan közösségi tér szeretne lenni, ahová jó lejönni, ahol akár iskola után is jó társaságban, kulturált környezetben lehet "bandázni", de ahol különleges, közösségi programok is várják a fiatalokat és a kevésbé fiatalokat.

- Ki a hely működtetője?

- A helyet az idén 30 éves Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermek Alapítvány működteti, aminek a vezetését még 2018-ban vettem át Mátyus Sándortól. Ez a szervezet kezdetben a népi hagyományok, a gyermekkultúra ápolására, az ifjúság fejlesztésére jött létre, de nagyjából 2010 óta aktívan bekapcsolódtunk a nemzetközi, ifjúsági csereprogramokba, a közösségek fejlesztésébe is. Ez utóbbiakhoz pedig már nagyon kellett egy olyan hely, ahol nemcsak közösségi programokat szervezhetünk, de ahol nemzetközi önkénteseket is tudunk fogadni, és a tőlünk kiutazó fiatalokat meg tudjuk találni és fel lehet készíteni. Egyébként nemcsak én, de nagyon sokan dolgoztunk azon az elmúlt három évben, hogy ez a hely végre megnyithasson. Rengeteg társadalmi munka és felajánlás kellett a 2 milliós pályázati forrás mellé, hogy most itt ülhessünk.

- Decemberben már több programotok is volt: évadzárókoncert, karácsonyi sütés, osztály buli, önkéntes tájékoztatót, sőt volt, aki bérelte is ezt a helyet. Január elejétől délután háromtól hétig hivatalosan is nyitva vagytok. Miért érdemes ide lejönni, mi fog itt történni?

- Egyrész ez egy olyan hely szeretne lenni, ahová a fiatalok lejöhetnek, ha éppen nincs más dolguk, vagy akadt egy üres órájuk, és nem az utcán akarnak csámborogni. Mivel ez egy önfenntartó szervezet és önfenntartó hely, minimális klubtagságiért cserébe ide tényleg le lehet jönni játszani, beszélgetni vagy éppen tanulni. Emellett azonban sokkal fontosabb, hogy közösségi programokat szeretnénk csinálni. Kis túlzással csupa olyan dolgot, amit együtt lehet és érdemes csinálni. Lesznek tematikus klubok, koncertek, filmvetítések, főzős programok. Szeretnénk, ha a közösségi szolgálatot nálunk is teljesíteni lehetne. Illetve az is célunk, hogy az iskolai közösségek megtaláljanak bennünket, és mondjuk, egy osztály nálunk szervezzen magának valamilyen programot.

- Mindez csak diákoknak vagy fiataloknak?

- Mindenki és minden előtt nyitott a hely, ha elfogadja a szabályainkat. Tényleg csak pár napja nyitottunk, és azt érzem, ennek a hetvenezres városnak szüksége van az ilyen helyekre. Sorra jönnek a megkeresések, hogy ki, mit szeretne itt csinálni. És természetesen nemcsak fiatalok. A következő hetek egyik fontos feladata, hogy kialakítsuk azt a kiszámítható programstruktúrát, ami alapján minden érdeklődő tudni fogja, mikor érdemes hozzánk lejönnie.

- Mennyire konkurenciája ez a hely, akár a Szifonnak, akár a könyvtár ifjúsági részlegének?

- Szolnokon legalább harmincezer olyan diák és fiatal vagy kevésbé fiatal van, akiknek szükségük lenne ilyen helyekre. Szerintem jól kiegészíthetjük egymást. A könyvtárral például közös programjaink is lesznek.

- Hogyan fognak idetalálni mindazok, akiknek kitaláltátok a Szőlőszemet?

- Mivel maga az alapítvány nem most kezdett dolgozni, nagyon jó kapcsolataink vannak az iskolákkal. Alakul az a fiatalokból álló önkéntes csapatunk is, akik elég sokat vannak itt, és viszik a hírét a helynek. Egyébként azt gondolom, a legfontosabb reklámunk a szájról-szájra terjedő jó hírünk lehet, hogy a közösségeink, a programjaink miatt érdemes hozzánk lejárni, vagy akár csak egy-egy rendezvényre eljönni.

- Akkor a 2019-es első kalapácsütéssel kezdődött munka befejeződött, készen vagytok?

- Van még munka bőven, de szerintem februárra már úgy fogunk működni, ahogy annak idején megálmodtuk. Jelenleg is van kint önkéntesünk Németországban, Spanyolországól nemrég jött haza, és folyamatos a szlovén együttműködés is, amikből az következik, hogy hamarosan nálunk is lesznek külföldi önkéntesek, akik segítik majd az itteni programokat. Most nagyjából márciusig látunk előre. Nekem is kell egy nagy levegőt vennem, mert iszonyatosan sok munka volt a helyet létrehozni, most pedig neki kell kezdeni működtetni, a finanszírozását megteremteni. De működni fog, mert ez egy jó hely lesz.

(A rendezvényeken készült képek a Tesz-Vesz Alapítvány közösségi oldaláról valók.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Tanácsháza akár tíz év különbséggel
A szolnoki városháza - városi tanácsháza - két képeslappá lett fotójáról az utcai lámpák és a Kossuth tér növényzete alapján elsőre könnyen azt gondolhatnánk, hogy majdnem ugyanarról a helyről ugyanaznap készült. Ám, ha jobban megnézzük a két képet, akár tíz év is lehet a korkülönbség.

Az Album további képei
 

AKB

Tiszaligeti félmunka
Szolnok a félmunkák városa. A tiszaligeti Aréna utcában - a pólócsarnok mellet visz a futópályához - nagyjából 3 hónapja ritkították az erdőt, és azonnal aprították a nyesedéket. Aztán hazamentek a legények. A nyesedékhalmok egy része pedig azóta is ott rohad az út szélén. A fűrészre, az aprítógépre volt pénz, a szállításra nem? Vagy más dolga lett volna? Netán ez valami terv? A város rendjéért felelősek közül 3 hónapja senki nem járt arra? Gyorsan-gyorsan egy képviselőjelölt kamerával szaladjon, mert három hétig még bennük bízhatunk!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kitessékelt Ede
Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.

A Szoborpark további képei