Kérdezem

Csipkévé csavargatni a múltat

2017. május 18.

A Levéltári esték májusi előadására Szathmáry István újságírót kérték fel, aki május 18-án Egynapos halhatatlanság címmel az újságírás és a múlt kutatásának illetve bemutatásának kapcsolatáról beszél, és reményei szerint vitatkozik is. A "cérnából csipke készítés" titkairól kérdeztem.

- Újságíróként, avagy történészként és kutatóként mutassuk be?

- Ha bárki kérdezi a foglalkozásom, mindig újságírót mondok. Ebben a viszonylag széles, de nem mindig elmélyült ismereteket kívánó hivatásban találtam meg önmagam. Volt, hogy történésznek neveztek, ez ellen azonban mindig tiltakozok. Az más szakma, más követelményekkel és látásmóddal. A történelem iránti fogékonyságomat Sárospatakon és a Lónyaiban tanult apámnak, meg karcagi tanáraimnak köszönhetem.

- Jól emlékszem, hogy nem is újságíróként kezdte? Hogy lett sajtómunkás?

- Saját fafejűségem miatt páros lábbal rúgtak ki a jogi kari felvételiről 1968-ban. Fogtam magam, beálltam olajbányásznak, amiben az is közrejátszott, hogy a saját lábamra akartam állni. 33 évet húztam le az olajiparban, voltam fúrós, terepi geofizikai munkás, közben megszereztem a geológus technikusi képesítést, azzal fejeztem be a cég másfél évtizeddel ezelőtti összeomlásakor az ottani pályafutásomat. Szakirányú diplomát már utána, múzeumi sajtós koromban szereztem Jászberényben. Közel harminc éve vagyok újságíró, mivel a két foglalkozásom sokáig átfedésben volt egymással. Az Új Néplaphoz 1990-ben korrektort kerestek, magyarból jó voltam, jelentkeztem, felvettek. Délelőtt az olajiparban dolgoztam, délután sajtóhibákat vadásztam. Közben jött a ?lépésváltás?, és fölajánlották, hogy újságíróként is dolgozzak. Hivatás lett belőle. Az Új Néplap mellett jött a Magyar Nemzet, mellette szórványosan írtam a Napi Magyarországba, a Nyugati Magyarságba, a Heti Világgazdaságba, a Reformátusok Lapjába, meg ki tudja még hova. Mivel soha nem voltam státuszban, a piacon mérettem meg maga. Nyugdíjba vonulásom előtt tíz évig voltam főállásban a megyei múzeumi igazgatóság sajtósa.

- Mióta foglalkozik azzal, hogy a város múltját újságokon keresztül eljuttassa a szolnokiakhoz?

- Erre nehéz válaszolni, mert olyan régen kezdődött, hogy nem is emlékszem rá pontosan. Amikor belefogtam azt hittem, csak néhány cikk lesz belőle, hiszen azt hajtogatták, ennek a városnak nincs igazán múltja. Nincs az ördögöt! Még az unokám is megélne belőle, csak meg kell keresni. Tele van kincsekkel a levéltár, a könyvtár meg a múzeum.

- Van kedvenc témája, történelmi korszaka?

- A két háború közötti korszak a vesszőparipám, utána jön a hódoltság kora és általában a középkor. De ezek mellett leragadni unalmas lenne az olvasóknak. Keresgélek, és ami megtetszik, azzal foglalkozom. Mostanában találtam rá egy igazi kincsesbányára: idős, pontosabban nálam idősebb emberek emlékanyagát veszem fel. Egy részét megírom, a többit megőrzöm. Lebilincselően sokszínű világba tudok így betekinteni, aminek kis szeletébe igyekszem az olvasókat is elkalauzolni.

- Mennyire van idő, energia alaposan kutatni? Avagy inkább megpróbálja szintetizálni az összegyűjthető tudást?

- Sajnos nem elég az időm, mert érzem, hogy kezd késni a benső órám. Rendszeresen járok levéltárba, mellette oklevélgyűjteményeket, tanulmányköteteket is használok. Rengeteg ismeretet kapok a levéltárosokkal, történészekkel, helytörténészekkel folytatott beszélgetésekből. Gyakran kérem tőlük az általam írtak ellenőrzését, hiszen mint mondtam, nem vagyok történész. Ezt meg is kaptam egyszer egy helytörténésztől, amiben egyébként igaza volt. Azt mondta mosolyogva: gyakran úgy írom a történeti tárgyú cikkeimet, hogy találok egy szál cérnát, és addig csavargatom, míg csipke lesz belőle. Ez így van, hisz újságíró vagyok, nem tudós ember.

- Egyébként tősgyökeres szolnoki? Mi az első szolnoki emléke?

- Karcagi vagyok. Kisgyerekként jártam először Szolnokon, és halványan emlékeztem egy szép épületre, ahol egy éjszakát töltöttünk. Utólag jöttem rá, hogy a Tisza Szálló volt. Utána többször voltam itt rokonoknál, helyben voltam katona, végül egy életre itt ragadtam.

- Honnan jött a mostani előadás ötlete? És miért éppen Szipál Márton került a meghívóra?

- A Levéltár tisztelt meg a felkéréssel, és a korábbi előadók listáját nézve felköthetem a textilt. Szipálról írtam már, személyesen egyszer volt hozzá szerencsém. Tavaly hunyt el, de nem ezért került a meghívóra. Mókás fotójával és a címmel is azt szerettem volna beharangozni, hogy ne várjanak tőlem véresen komoly dolgokat.

- A szolnokiakat érdekli a város múltja?

- Szerintem kétféle embert érdekel a téma. Aki tősgyökeres szolnoki, meg aki nem az. Az előbbinek visszaköszönnek dolgok, az utóbbi meg tudatosan választotta a várost, így tudni is szeretne róla valamit. Persze sok embernek nincs ideje, fogékonysága erre, de azért akadnak érdeklődők elegen.

- Kiket látna szívesen a hallgatóság soraiban?

- Mindenkit, aki megtisztel a jelenlétével, hisz nélkülük, meg az olvasók nélkül szögre akaszthatnám a tollat. Szűkítve a kört, olyanokat, akikkel esetleg vitába is szállhatok. Ahogy időnként a cikkeim miatt is sikerül, amikor levélben, telefonon, vagy élőben kiegészítik, esetleg cáfolják némelyik állításomat. Az újságírás számomra akkor ér legtöbbet, ha párbeszéddé válik.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Ságvárin az ötvenes évek végén
A szolnoki Szapáry utcában felépített Nemzeti szálló e kép készítésekor még fogadott vendégeket, igaz már nem a 7-es számú telken állt, hanem Ságvári utca 22. volt a címe. Fodor Dániel egykori szállodája a fotózáskor alig hatvanéves lehetett, és a mellette álló Czinóber-ház is csak 25 körüli akkor.

Az Album további képei
 
hirdetés BlogSzolnok ANNO - Meg nem valósult álmok

AKB

Hova visz?
Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A hídépítés záróköve
A belvárosi Tisza-híd Verseghy park felőli oldalán, a rámpa alatti átjárótól balra egy gránitszínű emléktábla található, amit nyugodtan tekinthetünk az 1959-62-es beruházás zárókövének. Még akkor is, ha a "híd épült" kifejezés ez esetben kicsit megtévesztő, bár az évszám is lehet félrevezető.

A Szoborpark további képei