Lecsúszó képeslap
2013. június 15.
Nem teszem fel a régi képeslapok kapcsán előforduló kérdéseimet, hogy mikor és hol készülhetett a mellékelt fotó. Inkább egy halom, általam használt sztereotípiával kezdem ennek a húsz-huszonöt éves, a Tiszaligeti Strandot mutató lapnak a bemutatását.
Az első - amivel visszautalok az előző héten bemutatott, a Skálát ábrázoló lapra -, hogy a vacak minőségű képeslapok ideje akkor jött el, amikor megszűnt a mindenféle központi irányítás. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy a központosítás jó volt. Hanem, hogy a szabadság nem mindig jár együtt a minőség megjelenésével. Sőt! Ez a szolnoki képeslap például egy családi albumba való, közepes minőségű fotóból, irtózatosan rossz papírra, gyenge nyomdai kivitelben készült. És kerülhetett forgalomba.
Talán ebből következik a második, általam már mantrázott tétel is. Nem kizárt, hogy a hirtelen gyatra minőségűvé váló képeslapok kezdték elriasztani az embereket az anzikszok küldésétől. Ez pedig fokozatosan hozzájárulhatott - még a világháló megjelenése előtt - a képeslapok eltűnéséhez, és így a képes üdvözlet küldése kiment a divatból. Ezért is lehet, hogy ennek a képeslapnak a hátulja üres - ahogy sok nyolcvanas-kilencvenes években kiadott lapé is -, így legnagyobb bánatomra nem merenghetek a küldő és a címzett kapcsolatán, vagy a szövegben rejtőzködő történeteken.
A harmadik, amit nem tudok kihagyni, hogy kis túlzással, de ez a lap is szinte bárhol készülhetett volna. Avagy, más olvasatban: nagyon helyi szeműnek kell lenni ahhoz, hogy csak a képről be tudjuk azonosítani az ábrázol helyet. Azaz Szolnok szépségének vagy különlegességének a közvetítéséhez a felhasznált fotó nem sokat tesz hozzá. És ez a tendencia - ne szépítsük - a hatvanas-hetvenes években kezdett felerősödni, amikor a képeslapok nem az adott város egyedi, jellegzetes szépségeit akarták megmutatni, hanem a fejlődés során elért sikereit. Nekünk már van vasbeton szállodánk, toronyházunk, a Középület Tervező Vállalat által egyenre álmodott iskolánk. A nyolcvanas évek végén meg már vízi csúszdánk is.
Amiről persze el kell mondanom, hogy valamikor a nyolcvanas évek második felében maga volt a csoda. Nem emlékszem, hogy a Tiszaligeti Strand e képen is látható első, kék csúszdáját pontosan mikor állították fel, nekem 1987-88 rémlik. Az biztos, hogy akkoriban jártunk Miskolcon, ahol a helyi strandot csak azért kerestük fel, mert ott már volt ilyen hatalmas csúszda. És bár majdnem megfagytunk, de nem lehetett kihagyni, hogy a belépőn túl 20 forintot - az akkor elég sok pénz volt, 2-3 napi tízóraim ára - fizessünk egyetlen csúszásért. Ami elsőre nem volt túl felemelő élmény, másodikra meg nem volt pénzünk. Úgyhogy a Tiszaligetben felállított, és emlékeim szerint a belépés után ingyenesen használható csúszda elképesztően nagydolognak számított. Bár, ma már nem értem, hogy ebben a felmászok, lecsúszok, szemem-orrom-szám tele lesz vízzel dologban mi a jó, volt egy nyár, amikor fél napokat töltöttünk ezzel.
Mint ezen a képeslapon is kivehető, ezzel a haverokkal nem voltunk egyedül. Mint látható, nemcsak az indulási ponton, de előtte a lépcsőn is hosszú sor áll a csúszás lehetőségéért.
