[Helyszínelő]
Térdig a lilában
2022. június 20.
A Milléri Levendulakertben való bóklászás ugyanolyan kihagyhatatlan júniusi szolnoki programmá lett, mint a Tiszavirág vagy az ArtJáró Fesztiválok. Nagyjából még két hétig lehet térdig a lilában járni, vagy valami árnyékos helyről az impresszionistákat megidéző hullámzó színeket bámulni.
A kora nyári forróságban ülsz egy diófa alá rakott szalmabálán, és nézed, ahogy a szinte érzékelhetetlen szellő lebegteti a több ezer virágfejből álló levendulatakarót. Hirtelen nem tudod eldönteni, hogy a szemed káprázik, vagy valóban lehet olyannak látni a világot, ahogy az impresszionista festők ránk hagyták. Közben az agyad még zakatol, és az is felvetődik benned, hogy ha alig van szél, akkor lehet, nem is a levegő, hanem a virágokon dolgozó ezernyi méhecske mozgatja a lila hullámokat. Még ott vagy a valóságban, de aztán fordul a légmozgás iránya és olyan illat legyint arcon, amitől végképp átkapcsolsz. Ülsz egy szalmabálán, ahogy utoljára talán gyerekkorodban, csak úgy ráérősen nézel ki a fejedből, mint talán az utolsó unatkozós vakáció idején, és a levendula ezer emléket ébresztő illata hirtelen időben és térben is távolba repít. Kilépsz önmagadból. Talán csak percekre kapcsolsz ki, mégis, amikor visszahuppansz a valóságba, úgy érzed, mintha órákat pihentél volna.
Azt hiszem, a Milléri Levendulakert számunka ugyanolyan kihagyhatatlan, már-már kötelező kora nyári program lett, mint az éppen véget ért Tiszavirág vagy a két hét múlva startoló ArtJáró Fesztiválok. Főleg, hogy most már nem tengelytörő úton hagyhatjuk el Szolnokot Besenyszög irányába, hogy aztán az új kereszteződésben jobbra, Nagykörű felé fordulva kocsikázzunk a cél felé. Csak azok kedvéért, akik tavaly vagy tavalyelőtt még nem jártak ott: nem kell elmenni az autópályáig. De, ha kint van a kert zászlója, szinte eltéveszthetetlen. Bár az is épp elég, ha jobbra néznek, és ahol feltűnik a lila szőnyeg, lassítanak, majd leteszik az autót. Vagy a bringát, ha vannak annyira bátrak, hogy a szűk úton el mernek addig karikázni. Talán egyszer majd oda is visz bringaút, mert micsoda "világraszóló" attrakció lehetne a Millér után a Milléri Levendulakertet is mutogatni.
Még akkor is, ha csak pár hétig tartó csodáról van szó. Meg akkor is, ha máshol nagyobb, különlegesebb tájba illesztett levendulásokban lehet bóklászni. A Millérinek van ugyanis két különlegessége. Az egyik, hogy itt van, Szolnok határában, a közelünkben. A másik, hogy a néhai hobbikertek újbóli értelmezését, felfedezését is megmutatja. Esküszöm, kedvem lenne a közelben egy hobbitelek múzeumot nyitni, ahol levendulázás előtt, után meg lehetne mutatni, miként is jöttek létre ezek a kis telkecskék, milyen eszközök és tárgyak között műveltek csodát sokszor olyanok, akiknek semmi közük sem volt a kertműveléshez, csak hobbit akartak. Vagyis kaptak a szocializmustól, hogy addig se foglalkozzanak mással. Személyes történelmünk kultúrkincsei ezek a helyek, amelyeket a Milléri Levendulakerthez hasonló ötletek menthetnek át a következő generációknak.
Mert a Milléri Levendulakert egy triviális ötlet. Egy korábban errefelé ritka haszonnövény, trendi dísznövényként való bemutatása. Megszámlálhatatlan tő, amelyek között és körül apró figyelmességek - a szalmabálám -, ötletek - képkeret - bukkannak elő, amelyek mind azt jelzik: nemcsak levendula, illat, de szeretet is belengi ezt a helyet. Ahol olykor még programok is várják az arra járókat, akiknek persze a legnagyobb attrakció, hogy levendulát szüretelhetnek. Amit, ha ügyesen raknak el, akár egy évig is a kora nyár illatával tölthetik be a lakást. Hányszor álltam meg az elmúlt évben betűhegesztés közben, mert az íróasztalom melletti vázában szépen megszáradó milléri levendula valamiért ontani kezdte az illatát! És most itt a friss pótlás.
Ha az időjárás is kegyes lesz a helyhez, akkor nagyjából még két hétig, július 3-ig lehet bóklászni térdig a lilában. Mert utána következik a profi betakarítás, és préselni viszik azokat a lila virágszálakat, amit addig nem gyűjtenek be az amatőr metszőolló csattogtatók.
Album

A Városháza az előző századfordulón
Szigeti Henrik munkássága illetve az ezen a hosszúcímzéses képeslapon lévő postabélyegző alapján azt mondhatjuk, hogy az anzikszhoz használt, a Városházát és a Kossuth tér egy részét ábrázoló fotó valamikor 1893 és 1903 között készült. Amikor a Városháza földszintjén még üzletek voltak.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Régi tábla, eltűnt cégek
A Kolozsvári úti óvoda bejárati ajtaja mellett, véletlenül bukkantam erre az emléktáblára. Tökéletes fotót nem tudtam készíteni róla, de a tartalma miatt nem bírom megállni, hogy ne örökítsem meg. Elemezni és magyarázni való tábla.