[Ajánlom]
Valaminek az előszele?
2023. február 13.
Úgy érzem, a Damjanich múzeum idei első kiállításában nem az az igazán különleges, hogy egy-egy Gácsi Mihály, Gyulai Líviusz, Kondor Béla vagy éppen Sváby Lajos grafika is látható, hanem az az együttműködés, aminek Az élő grafika című tárlat az első látható eleme. Nagy dolog születhet.
A lassan teljesen indokolatlanná váló, ráadásul egyre kuszább és átláthatatlanabb közintézményi spórolás - lásd szolnoki hógyártás vs. bezárt galéria - közepette alig vártam, hogy végre új kiállításra mehessek a Damjanich múzeumba. Ami a fizikai körülményei tekintetében egyre alkalmatlanabb arra, hogy 21. századi, pláne az Európa Kulturális Fővárosa címre ácsingózó város, a település határain túliaknak is megmutatható közgyűjteménye, kiállítóhelye legyen. A folyosó galériának nevezett beépített gang, az időszaki kiállítóteremnek becézett egykori udvari lakás mind-mind olyan kényszermegoldások, amelyeken hét évtized alatt sem sikerült Szolnoknak túllépnie. Miközben - óriási szerencsénkre - a falak között dolgozók többsége méltatlan körülmények között is megpróbál csodát tenni. Most például Képíró Ágnes, a Damjanich János Múzeumhoz nem oly rég csatlakozott művészettörténész vezetésével. Ráadásul olyan csodát, ami akár szét is feszítheti nemcsak a múzeum, de a város lehetőségeit és határait is.
Az élő grafika című, az időszaki kiállítóterembe és a folyosó galériába berendezett tárlaton persze el lehet merülni a többségében a háború környékén és után született, általában Derkovits-ösztöndíjjal jutalmazott, a "nagy generáció" tagjai közé sorolható alkotók munkáiban éppúgy, mint a "kis generáció", azaz a "nagy generáció gyermekeinek", a hetvenes évek szülötteinek képeiben. Az alkotók nagy többsége ma is élő művész, akiknek nemhogy életművük nem lezárt, de akár még új korszakot is indíthatnak. Így a nagy nevek - nyugodtan kimondhatnák: a magyar képzőművészet sztárjai - Gácsi, Gyulai, Kondor, Sváby mellett kevésbé ismert, ám nem kevésbé jó grafikusok képei is ott lógnak a múzeum falain. Érezhetnénk kicsit eklektikusnak is a tárlatot, ha nem eleve egy olyan kiállításra érkeznénk, ahol alig van egy alkotótól két grafika, ahol a bemutatott képek születési dátuma is vagy fél évszázadot ölel át. Ha semmi mást nem vennénk itt észre, akkor is nyugodtan mondhatnánk, hogy Szolnokon jelenleg a hazai grafikusművészet egyik átfogó albuma látható. Egy olyan album, amiben élvezettel és kifejezetten jól szórakozva lehet lapozgatni, néhány képben pedig úgy elmerülni, mint egy hosszabb mozifilmben. Ha csak egy picit is adnánk magunkra és Szolnokra, akkor jelenleg a város nem El Greco budapesti kiállításának reklámjaival, meg az uszítás számaival lenne tele, hanem Az élő grafika hirdetéseivel.
Főleg, hogy van egy olyan érzésem, aki ezt a kiállítást megnézi, az majd elmondhatja magáról, valami különleges együttműködés, Szolnokot a hazai képzőművészet térképére egy újabb csillaggal felhelyező esemény részesévé vált. Az élő grafika kiállítás anyagát Képíró Ágnes kurátor ugyanis az 1990 óta működő, Tenk László festőművész és Tenk Zsóka gobelinszövő T-Art nevű magángyűjteményéből válogatta. Nem véletlenül, hiszen a Damjanich múzeum és a T-Art Alapítvány tavalyi megállapodása értelmében a magángyűjtemény 600 kortárs képzőművészeti alkotása fokozatosan letéti anyagként Szolnokra kerül, ahol nemcsak tárolják, de digitalizálják, szakszerűen feldolgozzák és rendszeresen be is mutatják majd azokat. Azaz valami olyasmivel gazdagodunk, ami nemcsak hazai, de európai mércével mérve is ritkaság, és egyben felelősség is. Ezeknek az alkotásoknak - és a remélhetően a jövőben folyamatosan érkezőknek - ugyanis nem a nagyközönség elől elzárt raktárban lenne a helye, hanem állandó kiállításon. Igen, egy olyan szolnoki múzeumban, látványraktárban, alkotói és közösségi térben, ami a hazai grafikusok mellett éppúgy vonzana külföldieket, mint magyar és nem magyar turistákat. A magyar grafika bemutatásának fellegvárává válhatnak Szolnok, ami már az EKF tekintetében is értelmezhető vállalás lehetne.
Lehet, hogy nagyon belefeledkeztem Szabó Vladimir A húsiparos rémálma című rézkarcába? Elképzelhető, hogy a vasárnap délelőtti, magányos kiállítás látogatásom közepette megzavart Tulipán László Falusi búcsújának forgataga? Netán teljesen összekuszált Rékassy Csaba, akár szárnyas oltárnak is tekinthető, egyben már-már monumentális 15 rézmetszete, ami a szolnoki múzeum időszaki kiállítóterének az egyik falát teljesen elfoglalja? Nem tudom, de bármelyiket vállalom. Mert a képek láttán nagyon bele tudnék szeretni az általam vizionált útba. A gondolatot gondolatra rakó élménybe.
Album

Elvtársi üdvözlet húsvétra
Ennek a közel száz éves képeslapnak legalább annyira érdekes a szöveges oldala, mint a képes. Egy gyorsan változó világban adták fel 1919-ben. A lap régi, a bélyeg köztársasági felülbélyegzett, a címzettben ?elvtárs? megnevezés szerepel, de azért húsvéti üdvözletet hordoz.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Hősök a XX. században
Eredetileg csak az első világháborúban elesett szolnoki férfiaknak állított volna emléket, ám későbbi sorsa és megítélése tipikus példája lett Magyarország XX. századi történetének és a történelemfelfogások rendszerekhez kapcsolódó változásainak. A nem az eredeti helyén álló alkotást a városi köznyelv ?meztelenszoborként? emlegeti.