[Ajánlom]
Rétes, haverok, Lóci
2015. június 17.
Hétre értem haza, de negyed nyolckor már a Maláta téren voltunk. A tizedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál első estéjének mérlege négy kiváló koncert, számtalan régen látott ismerős- köztük olyan, akivel negyedszázad után beszéltünk - és olyan rétes, amit eddig nem tudtam megfogalmazni.
Immár hagyomány, hogy a Tiszavirág Fesztivál - legalábbis számomra - a Tiszai hajósok terén, pontosabban a Maláta téren felállított színpadnál kezdődik, ahol a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola valamelyik formációja nyitja az eseményt. Nem csalódtam a tavaly óta sokat fejlődött ifjú ütősökben. Azt persze nem tudom, hogy ezt a "nyitást" valamiféle gesztusnak szánják-e Kovács Ákosék, a magam részéről azonban annak tekintem. Mert ez gesztus a városnak, és főleg gesztus a jövő zenészeinek, akik pár év múlva talán már saját jogon is színpadra állhatnak itt.
Persze bevallom, hogy nem nézhettem végig az utánpótlás koncertjét, mert elsodort és beszippantott a fesztivál. Egyrészt mert nem akartam lemaradni más koncertekről, másrészt a vacsorámat a park fái alatt akartam elfogyasztani, harmadrészt pedig mindenütt régen látott ismerősök jöttek szembe.
A tízedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál első napja zeneileg nekem nagyon bejött. Az ütősök után ugyanis Lóci játszikat néztem és hallgattam a Pálinkaland zseniális, lakókocsiból átalakított színpadán. A Petőfi TV-ben is többször feltűnő és a Cseh Tamás Program által is méltán támogatott fiatalember remek választás volt. Karakteres szövegeivel, agyament összekötőivel és szórakoztató zenéjével remélem, még sokra viszi. Amit talán az is megelőlegez, hogy a koncert végén komoly érdeklődés mutatkozott az első, természetesen dedikált CD-jére.
Lóci után nálam Palya Bea következett, akit élőben még soha nem láttam, és tényleg meglepett. Úgy éreztem, szétfeszíti a színpadot. Valami elképesztő energiákat mozgatott meg. A népes közönség - akik között lényegében mozdulni sem lehetett a színház sarkánál - láthatóam imádta. A zenei bolyongást a belga Jaune Toujours koncertjével zártam. Azt hiszem, ha gyorsan kellene néhány okot mondanom, miért is szeretem ezt a fesztivált, benne lenne, hogy azért, mert számomra ismeretlen, de azonnal megszerethető zenekarokat hoz Európából Szolnokra.
Természetesen nemcsak mannával él a földi halandó. Igen, túl vagyok az első mustár-kenyér-sültkolbász összeállításon, de most mégsem erről akarok írni. Hanem a rétesről, amit a Borházak utcájának pavilonjai között, a gimi előtt helyben nyújtanak, töltenek, sütnek és árulnak. Lehet, hogy illett volna már találkoznom az alkotókkal, én mégis most fedeztem fel ezt a csodát, holott évek óta vágyok arra, hogy igazi rétest ehessek. Amit eddig nem tudtam körülírni, és most is csak azt tudom mondani, hogy számomra a rétes az, amit ott csinálnak. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy este tízkor ne vegyek még néhány adagot, mert az a mákos-szilvás meg barackos-túrós mesébe illő.
Ám lehet, hogy mindezek semmit sem érnének a fesztivál közönsége nélkül. Akik között régen látott ismerősök éppúgy felbukkantak, mint naponta más helyzetben látott arcok, vagy éppen olyanok, akikkel hetek-hónapok óta jó lenne már szót váltani, de nem sikerült. Mert nem volt ok és alkalom. De most újra van. Remélem, ma este is találkozunk.
Album

Kihalt szolnoki főtér
Szolnok főterét minimum negyven évvel ezelőtt, egy kora nyári napon, dél körül örökítette meg Csobaji Előd, a Képzőművészeti Alap fotósa. A teret akkoriban uraló Munkásmozgalmi emlékművet ügyesen elrejtette, miként az embereket is. Mintha Patyomkin-város lenne a képen, nem pedig egy nyolcvanezres megyeszékhely.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Mikor, mi a Hősök terén?
Nem tudjuk, pontosan mikor állították fel és mikor bontották el. Nagyjából négy és fél évtizeden keresztül állt a Hősök terén, az SZTK előtt a talán "szovjet katonai emlékmű", aminél olykor évente négyszer is koszorúztak. Főleg, mert közel másfél évtizedig ez volt a helyi felszabadulási emlékmű is.