Maradj otthon mozi: Ebéd közben elintézzük

A Veri az ördög a feleségét majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm. Sőt, ha nem ismernénk még ma is a színészek egy részét, és nem tudnánk semmit a filmről, simán elhihetnénk, hogy egy jobb technikával felvett házi "videót" látunk, amin valamelyik lelkes rokon megörökített egy nagycsaládi ebédet. Az előkészületeivel és az utózöngéivel együtt. Talán azért is, mert akinek volt szerencséje a hetvenes-nyolcvanas években, vidéken részt venni nagyobb családi összejöveteleken, az sokszor azt érezheti: igen, ez nekem is megvan, ez mind ismerős, nálunk is így volt. Az ideges, kiborulós készülődés, a kertből begyűjtött, saját termesztésű zöldségek, a házi csirkék levágása, a mindenféle asztalok összetologatása és a rántott húsos, réteses, saját boros "nagy zabálás". András Ferenc tehát miközben groteszk játékfilmet forgatott, pontosan azok között és ott maradt, akikről, és akiknek mesélni akart.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy András Ferenc a legvidámabb barakk játékfilmes bemutatóinak egyik legfontosabb művésze. Pályája lényegében a hatvanas évek végén Fábri Zoltán (Húsz óra, Az ötödik pecsét) rendezőasszisztenseként indult A Pál utcai fiúk forgatásán, hogy aztán a hetvenes években sorra rendezze saját filmjeit. A Veri az ördög a felesége mellett még legalább két olyan játékfilmje van a Kádár-korból, ami megkerülhetetlenné teszi, igaz, azok már a nyolcvanas évekbe engednek bepillantást: a Dögkeselyű és A nagy generáció. Tiszteleghetünk előtte azzal, hogy ha e három filmen kívül soha, semmit nem csinált volna - holott még közel harminc egyéb filmet jegyez -, már akkor is a legnagyobbak között kellene számon tartanunk.

A Veri az ördög a feleségében tényleg az a legszebb, hogy a Pásztor Erzsi által megtestesített Kajtárné családjának augusztus 20-ájában minden benne van, ami a korabeli Magyarországot jellemezte. Például a katolikus egyházhoz fűződő különös viszony, az augusztus 20-ai körmenetekkel, népünnepéllyé változtatott vidéki búcsúkkal, a békepapok miséivel és persze a budapesti katonai parádéval. Vagy éppen a szocializmus építésén munkálkodó és éppen kitüntetett, szakszervezeti bizalmiként is funkcionáló vasutas férjjel, aki azért családja boldogulását a szőlőtől és a bögrecsárdától várja. Miként a gyerekek sem a szocialista nagyüzemben és a KISZ-ben képzelik el a jövőjüket, hanem a maszekvilágban. És, akkor még nem is beszéltünk a nagypapáról, aki évtizedes emlékeiben él, amiben a catarrói matrózlázadás vörös színezete éppúgy benne van, mint a Szent Jobbot szállító vonat vezetése. Miközben mindezek ellenpontja a Budapestről Mercédesszel érkező, gyomorbajos fontos elvtárs, aki a feleségével együtt rácsodálkozik a maszek szocializmus építésére, illetve akitől tulajdonképpen mindenki kérni akar valamit. Valami apróság elintézését, amitől a rendszer működik.

A film motorja egyértelműen a kiborulásig pörgő, családját verbálisan aprító, a vendégekkel mézes-mázos Pásztor Erzsi. Akik már látták ezt a filmet, azok leginkább a gyönyörű Pécsi Ildikóra emlékeznek, akik Vetró elvtárs titkárnőjeként és egyben a vendéglátók családtagjaként egyengeti a történetet. Ugyanakkor az összes többi, ma már ismeretlen szereplő is zseniális. Talán éppen azért, mert olyanok, mintha egy dokumentumfilm hétköznapi szereplői lennének, azaz az ország lakóit vitték filmvászonra.

Ha nem hisznek nekem, és a lassan oldódó karantén közepette azért van szűk két órájuk egy jó, magyar filmre, akkor a Nemzeti Filmintézet honlapján megtalálják András Ferenc 1976-ban felvett és 1977-ben bemutatott alkotását. Szerintem megéri elmerülni a Kádár-korban, és még attól se kell kiborulni, ha nemcsak azt érezzük, hogy ez a lassan félévszázados alkotás ma is szórakoztató, hanem azt is, hogy olykor ma is veri az ördög a feleségét.

A film elérhető: https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/veri-az-ordog-a-feleseget