Szobor Park Szolnok



A mi József Attilánk

2016. október 28.

Lehet azon vitatkozni, hogy a szolnoki József Attila szobor hasonlít-e a költőről ismert portrékra, bennünk élő képre vagy sem. Azt azonban ne vonjuk kétségbe, hogy az egyik legtöbbször megmintázott költőnknek Szolnokon is helye van. Azt meg fogadjuk el véleményként, hogy a mainál talán jobb helyen is állhatna a mi József Attilánk - de hozzá ne nyúljon valaki!

Egy gyors kvízben vajon hány szolnoki lakos tudná megmondani, hogy a három leggyakrabban megmintázott jeles magyarnak - Kossuth, Petőfi és József Attila - hol találhatóak szobrai a városban? Kossuthéról elárulom, hogy ma már nem közterületen, hanem egy középületben áll, Petőfi esetében pedig több köztéri alkotást is meg lehetne nevezni. József Attila kapcsán viszont nem csodálkoznék a rossz válaszokon, ugyanis nehéz vele "összefutni", hiszen a Nagy Imre körút és a József Attila út kereszteződésében, lényegében egy nagyobb járdaszigeten találjuk a szobrát. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez az egyik legnehezebben megközelíthető, legzajosabb helyen lévő szobrunk, ami emiatt legtöbbször magányosan álldogál az egyébként szépen gondozott parkban, és immár 38 éve figyeli meredten a város forgalmát.

Ha már kérdéssel kezdtük, folytathatnánk kérdéssel. Miszerint miért éppen 1978-ban állítottak Szolnokon szobrot József Attilának? Hiszen sem születésének (1905), sem halálának (1937) nem volt kerek évfordulója. Azon kívül, hogy vannak olyan személyek, akiknek lényegében bármikor lehet szobrot állítani, mi, szolnokiak ennél cizelláltabb választ is tudunk adni egy ilyen kérdésre. Mégpedig azt, hogy azért 1978-ban leplezték le Simon Ferenc alkotását, mert nagyjából addigra készült el a József Attila út, azaz a városon áthaladó 4-es rekonstrukciója, illetve a szobor mögötti lakótelep, így kvázi ez a köztéri műalkotás több, állami nagyberuházás végére (vagy majdnem végére) "tette ki a pontot".

Ettől persze lehet feszegetni azt is, hogy vajon járt-e a költő valaha Szolnokon. Nem vagyok életének kutatója és alapos ismerője, tehát nem tudom, hogy van-e erre vonatkozóan bármilyen dokumentum, a magam részéről mégis bármekkora összeggel fogadni mernék az igenre. Két ok miatt. Egyrészt, mert József Attila lényegében gyerekkorától beutazta az országot, annak is a keleti felét. Másrészt akár Öcsöd, akár Makó esetében kézenfekvőnek tűnik, hogy a XX. század elején már több vasúti fővonalak kereszteződésében fekvő Szolnokot érintenie kellett utazásai során. Akár Budapestre tartott, akár éppen onnan jött. Tehát, ha máshol nem is, de jelenlegi szobra közelében, azaz a szolnoki vasútállomáson akár többször is megfordulhatott fájóan rövid életében.

Van még egy dolog, amit nem vitathatunk el a mi József Attila szoborunktól. Alkotója helyi kötődését. Ugyanis az 1957-től tavaly bekövetkezett haláláig a Szolnoki Művésztelepen dolgozó Simon Ferenc az a művész, akinek ma a legtöbb szobra áll a városban. Még akkor is, ha az első, 1963-ban a Városháza - akkor Tanácsháza - házasságkötő termében leleplezett Fészekben című alkotásáról immár egy évtizede nem tudjuk, hová tűnt. Nem akarok senkit további kérdésekkel zaklatni, így inkább elárulom, hogy ezzel és az immár 38 éves József Attila szoborral együtt 15 köztéri alkotása van/volt Simon Ferencnek Szolnokon.

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Helyben Budán szolnoki lappal
Egy 1905 és 1910 között készült szolnoki képeslappal üzent Vilma Mariskának. Ez nemcsak azért érdekes, mert az anziksz képes oldalán a Gorove út eleje látható, hanem mert a címzés alapján egyértelmű, hogy Vilma Budapestről küldte Budapestre ezt a szolnoki lapot.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A szolnokivá lett Hild emlékére
Hild Viktor 47 évesen lett szolnoki az előző századfordulón, ám a rákövetkező bő negyedszázadban máig meghatározó személyisége lett a városnak. Emléktáblája egykori szolnoki otthonának falán található, az Arany János utca 19. szám alatt.

A Szoborpark további képei