[Ajánlom]

Két jó barát az ablakban

2020. december 14.

A koronavírus miatti korlátozások idején is lehet kiállítást rendezni. Csak megfelelő hely kell hozzá. Mint amilyen a RepTár hangárjának Indóház utcára néző ablakai. Itt látható a lengyel-magyar barátság egy ritkán emlegetett időszakának felelevenítése. Nem tökéletes, de hiánypótló tárlat.

A koronavírus járvány miatti kényszerű bezárások után több múzeum és kiállítóhely is az ablakain keresztül próbál kapcsolatban maradni a látogatóival és rajongóival. Képzőművészeti tárlatok, helytörténeti érdekességek, népművészeti tárgyak kerültek egy sor intézménynek azokba az ablakaiba, amelyek az utcára nyílnak, így a közterekről is könnyen elérhetőek. Azaz tárlók, kiállítási, kvázi kulturális kirakatok lettek a különböző méretű ablakokból. Immár Szolnokon is, hiszen a RepTár hangárjának az Indóház utcára néző, földig érő ablakaiban - amelyeken keresztül eddig a benti gépek és tárgyak után ácsingózhattunk - megnyílt az első ilyen kiállítás, amely a lengyel-magyar kapcsolatoknak egy általam alig ismert momentumát elevenítik fel.

Két évvel ezelőtt emlékeztünk az első világháború befejezésének századik évfordulójára, idén pedig a Versailles-i békerendszer centenáriumára. Ám arról alig esett és esik szó, hogy az öldöklés 1918-ban Kelet-Európában nem ért véget, és nemcsak nálunk zajlott egy különös háború a Tanácsköztársaság idején, majd egészen 1920 tavaszáig, a román megszállás megszűnéséig, hanem a Kárpátokon túl is. Az első világháború végén ismét függetlenné vált Lengyelország keleti határait ugyanis a győztesek nem jelölték ki, sőt magára is hagyták ezt a vidéket. Így a második Lengyel Köztársaságnak a függetlenné váló Ukrajnával és a polgárháborús Szovjetunióval is meg kellett vívnia a saját harcait területének pontos kijelölése érdekében. Mindennek pedig az lett a következménye, hogy Lengyelország szélein még jó két és fél évvel az első világháború hivatalos befejezése után is ropogtak a fegyverek.

És itt jön a képbe Magyarország, Szolnok és a RepTár ablakaiban látható kiállítás. Merthogy 1920 nyarán Magyarország életmentő segítséget nyújtott Lengyelországnak azáltal, hogy több tízmillió lőszert szállított a még hadban álló "barátnak". Miként az Indóház utcában látható kiállításból kisilabizálható, a lőszerek többségét a csepeli Weiss Manfréd Művek állította elő. Ám ennél meglepőbb számomra, hogy a lengyelek sikeréhez hozzájáruló segítség nem a legrövidebb útvonalon, hanem Románián keresztül ért célba. Merthogy az ugyancsak frissen alakult Csehszlovákia - ahová a mai Kárpátalja is tartozott akkor - inkább a szovjetek által kikényszerített semlegességet választotta. Így csak kerülővel lehetett Magyarországról Lengyelországba lőszert szállítani.

Az eredetileg lengyel szövegekből álló tablókiállítás jól érzékelteti, hogy ez a bizonyos, 1921-ig tartó háború, illetve a magyar segítség mély nyomokat hagyott a lengyelekben. Talán ennek is köszönhető, hogy a tablók összeállítói nem feledkeztek meg a lengyel-magyar barátság, segítség két másik, XX. századi eseményéről sem. Lengyelország 1939-es német-szovjet lerohanása után Magyarország megnyitotta a határait a lengyel menekültek előtt, sőt nem is zárta le az ország német megszállásáig. Ez pedig azt jelentette, hogy több százezer lengyel menekülhetett hozzánk a nácik és a kommunisták elől. Alig egy évtizeddel a második világháború után pedig a lengyelek voltak a magyarok segítségére, hiszen 1956. október 23-a után azonnal vért gyűjtöttek, ami két nappal később meg is érkezett a harcoktól dúlt Budapestre.

Egy percig nem állítanám, hogy ez egy jó kiállítás. Azt viszont igen, hogy fontos, és számomra nagyon szimpatikus, ahogy a RepTár felvállalja a lengyel-magyar barátság ápolását. Kényszer hozta ezt a tárlatot, így talán felesleges számon kérni a szolnoki vonatkozások hiányát, inkább maradjunk annyiban: érdekes lenne egyszer megtudni, a lengyelek 1939-es segítéséhez Szolnok hogyan viszonyult.

Ugyanakkor nem lehet szemet hunyni afelett, hogy a lengyel tablók fölé kihelyezett fordításokra rá fért volna egy szerkesztő és egy korrektor. Mert akkor nem silabizálni, kibogarászni kellene, hogy miről is szól egy-egy tabló, hanem csak befogadni.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Hét évtizedes hódolók
Nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok a tiszavárkonyi Lukács Zsuzsanna úrleányról, akinek 1944 májusában 18 fiatalember küldte az üdvözletét a "rep. táborból". Remélem azt, hogy Zsuzsika a falu legszebb lánya, akinek a tizennyolcak közül talán valaki nem sokkal később bekötötte a fejét.

Az Album további képei
 

AKB

Elfeledett óra
Nem sokkal fél három után jártam a Kossuth és a Jókai út találkozásánál. Az órára pillantottam. És megállapíthattam, hogy ősz óta senkit sem érdekel, hogy a Szolnok főutcáján lévő nyilvános óra pontos vagy sem. Bár emlékeim szerint évek óta így van ez. Tavasszal már majdnem pontos lesz. De mi értelme egy ilyen órának? Haszontalan. Elfeledett. Csak csúfítja, és nem szolgálja a várost.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hiányzó Örkény
Fél évszázaddal ezelőtt olyan színházi előadást láthatott a szolnoki színház közönsége, ami mindörökre megérdemli a világpremier jelzőt. A Macskajátékot író Örkény István nemcsak a Szigligeti "házi szerzője" volt, de családi kötődése révén szolnoki is. És éppen neki nincs szobra a városban.

A Szoborpark további képei