[Ajánlom]

Hárman az életünkből

2018. október 26.

Látszólag Olaszországban járunk, bár legalább két-három évtizeddel korábban játszódik a történet, Molnár László rendezésében a Hárman a padon épp annyira mai, hogy szívbe markoljon és elgondolkodtasson. Amihez nemcsak jó darab jó adaptálása, de három kiváló színész is kell.

Az elsőre blőd, egyszerű történetekből is lehet fontos gondolatokat, mondandót és főleg értékeket kihozni. Csak akarni vagy tudni kell (a kettő sorrendje lényegtelen). Mert nem mondhatjuk bonyolult sztorinak azt, amikor egy városka eldugott padján megismerkedik két hetvenhat éves ember, akik beszélgetni kezdenek, amibe olykor egy idősebb hölgy is bekotnyeleskedik. Azt is hozzátehetjük, a jó színházhoz még bonyolult szcenika sem kell. Mert, miként Aldo Nicolai darabjában Szolnokon láthatjuk, a helyszín, a berendezés, de még a világítás és a jelmezek sem nagyon változnak a két óra alatt. Mégis nagyjából hetven évet járunk be, minimum három különböző sorsot ismerünk meg. Négy színházi ember színházteremtő képességének köszönhetően.

Annak ellenére, hogy a Hárman a padon szabadban játszódó történet, kiválóan alkalmas - főleg, ha azzá teszik - intimebb, szobaszínházi produkciónak. Szerencsére Szolnokon nem erőltették fel a nagyszínpadon, hanem a Szín-Mű-Helyben állították színre úgy, hogy sokszor azt érezhetjük, a park bokrai mögül, vagy egy szomszédos padon ülve - és hasonló cipőkben járva - hallgatjuk ki vagy csöppenünk bele Bocca Libero, Luigi Lapaglia és Ambra édes-bús meséjébe.

A jeleneteket elválasztó könnyed, olasz slágerek kiváló kontrasztjai mindannak, amiről Karczag Ferenc, Mészáros István és Gombos Judit a színpadon, a pad körül beszélgetnek. Elsőre úgy érezhetjük, hogy Itáliába járunk, ám hamar rá kell döbbennünk, hogy az a pad Szolnokon is állhatna, a három szereplő pedig akár Béla bácsi, Lajos bácsi és Anna néni is lehetne. Akik valószínűleg becsülettel végiggürcölték az életüket, öregségükre pár nélkül maradtak, és a két férfi, az előttünk megelevenedő napjaikat a róluk gondoskodni próbáló gyerekeikkel élik. Ami nem egyszerű. Ami csak hazugságokkal, megalkuvásokkal, három generáció nagyon különböző problémáinak szinte lehetetlen közös nevezőre hozásával lehetne zökkenőmentes. Egy olyan rövid, de véres XX. század végén, és egy ki tudja, milyen XXI. század elején, amikor a generációk együttélése, egymáshoz való viszonya, kötelessége és felelőssége ezeréves állandókat áthágva változott meg. Emiatt a padon olykor összefutó három emberben és a beszélgetéseikből kirajzolódó családjaikban nincsenek jók vagy rosszak, csak kényszerek és lázadások. Aki megnézi ezt az előadást, és úgy jön ki, hogy itt-ott nem ismer magára vagy szűkebb környezetére, az hazudik.

Nagyon jó újra ereje teljében színpadon látni Karczag Ferencet, aki kiváló a kicsit hiú, kicsit szenilis, nem kicsit vaksi, lázadó öregember szerepében. A múltat olykor jelenként értelmező visszaemlékezései pedig szívbemarkolóak: mert hányszor fordul elő velünk is, hogy évtizedekkel ezelőtti dolgokat csak azért változatlannak gondolunk, mert azóta nem találkoztunk velük. Mészáros István Pulcher önmagánál legalább negyedszázaddal idősebb figurát alakít, és néha annyira elviszi a karakter, hogy egy eddig nem ismert színészre kell rácsodálkozni. Nemcsak átugrik évtizedeket, de tőle sajnos ritkán kért személyt épít fel tökéletesen. Gombos Judit pedig a két meglett ember között, mint egy tűzről pattant tinédzser, örök Évaként, kiválóan hergeli a férfiakat, ezáltal is pörgetve a történetet. Az pedig mindhármuk - sőt a rendező révén, mind a négyük - külön érdeme, hogy nem engedtek a könnyű ripacskodás csábításának, hanem inkább választották a nehezebb, színészhez méltó, sztorit építő, emberábrázolás feladatát.

Sajnos havonta csak két-három alkalommal kerül színre a Molnár László rendezte Hárman a padon a Szín-Mű-Helyben, így érdemes résen lenni, és az alig nyolcvan szék valamelyikére időben lecsapni. Főleg, ha nem bánják, hogy bár elsőre úgy fogják érezni, vígjátékot látnak, ki fog derülni: ez egy kortárs, a mi életünkről szóló keserű dráma.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A szolnoki Ferencváros
Nagy Zsolt, a megyei napilap egykori fotósa nem repülőn szállt 1975 körül az átépülő Szolnok fölé, hanem az akkor már majdnem átadott Vízügyi Székházból örökítette meg a mi Ferencvárosunk keleti szélét. Azaz a még gyér forgalmú, a Horánszky nyomvonalát részben már elhagyó Ady Endre utcát.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnoki guanó
Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Közgé névadójának emléke
Szolnok második legrégebben működő középiskolája 1955 óta viseli a reformkor akadémikus mérnökének a nevét. Szobra hatvan vagy hatvanegy éve áll a lassan hetvenéves épület előtt. Alkotója idén hunyt el. Majdnem egyidős volt az iskolával.

A Szoborpark további képei