Borat az Oscaron?

Úgy látszik, innentől kezdve minden október 23-ára kapunk majd egy történelminek beállított, ám mégis kétes szándékú és minőségű magyar mozit az adófizetők pénzéből, ami közelmúltunk eseményeiről mesél sajátos szemszögből. Rettegve és előre is elképedve várom, mikor lesz játékfilm a Nagy Imre temetésből, a Bokros-csomagból, a Tocsik-botrányból, a szovjet csapatok kiűzéséből, vagy éppen a Fidesz 2002-es és 2006-os vereségéről. Természetesen történelmi tényeket meghamisítva, vagy kutatásokkal alá nem támasztott sejtéseket tényként kezelve, utólag pedig arra hivatkozva, hogy ezek csak játékfilmek, amelyekben a művészi szabadság miatt sok mindent meg kell engedni. Hát valahogy így gondolkodhatott Borat, a Kazah nép gyermeke például a nőkről, amikor művelődni ment Amerikába.

Pedig a Blokád akár egy nagyon jó, a hazai filmiparból még mindig hiányzó hősfilm is lehetett volna. Olyan hősfilmre gondolok, mint például a Sully - Csoda a Hudson folyón, amikor egy megtörtént eseményből építenek úgy izgalmas sztorit, hogy közben az egyszerű emberekből szerethető hősök, a nép hősei válnak. Ám talán senkit, vagy legfeljebb keveseket fog el emiatt a hányinger. Ugyanis nem mások kárára, nem egy adott nézőpont vagy vélt irány kiszolgálására építenek hősöket az alkotók, hanem a mozi és a közönség kedvéért. Igaz, más a helyzet ott, ahol az eredményt a mozipénztárnál és nem az állami támogatások odaítélésénél kell mérni. Ott, ha nem csönget a pénztár, nem nagyon van következő film. Itt, ha nem elég hosszú a nyelv, nincs következő film?

Az 1990-es taxisblokád rengeteg, filmes feldolgozásért kiáltó konfliktust teremtett, amelyekhez anélkül is hozzá lehetett volna nyúlni, hogy az események pontos feltárása 32 év alatt sem történt meg. Mert micsoda feszültség volt csak abban, hogy a széplelkű, politikailag naiv bölcsészeknek és ügyvédeknek hirtelen egy legatyásodott, rendszert váltó országot kellett kormányoznia nyakában a régi apparátussal. Vagy abban, hogy az ellenzékiek hirtelen azokkal a rendőrökkel kerültek egy oldalra, akik két évvel korábban még hajkurászták és lehallgatták őket. Nem is beszélve a gazdasági sokkról, amit sem akkor, sem azóta, senki nem akar benyelni, mert minden magyar azt hiszi, megúszható. És akkor még nem is beszéltünk a személyes tragédiákról - lekésett temetésekről, majdnem autóban szülésekről, utakon ragadt külföldiekről -, ami benne volt abban a három zavaros napban.

Ehelyett egy alapvetően indokolatlan 1956-os párhuzamot megidéző, se nem játék-, se nem dokumentumfilmet kaptunk, aminek egyetlen, nagyon jól tetten érhető motívuma Göncz Árpád néhai köztársasági elnök lejáratása, ki nem mondva, de sokszor érzékeltetve, hogy a liberálisok meg az SZDSZ szervezte azt az egész felfordulást. És közben olyan sunyi sejtetések kerülnek filmvászonra, minthogy Antall József Göncz Árpád besúgása miatt került 1956 után a rendőrségre. Fittyet hányva ezzel azokra az aprócska, ám de el nem hanyagolható tényekre, miszerint Göncz éppen tíz évvel volt idősebb Antallnál, és már akkor a kommunisták által letartóztatott Kisgazda volt, amikor a későbbi miniszterelnök még csak a középiskola padjait koptatta. Ráadásul 1956 után Antall visszamehetett tanítani - a Blokád szerint a "zsidók miatt" -, miközben Gönczöt életfogytiglanra ítélték, és a szabadulása után, Kádár alatt sem külföldi konferenciákra járt, hanem megtűrt szakfordító volt. De kit zavarnak ma már a tények? Meg a halottak.

Ha képesek lennénk elengedni a Blokádban lévő ordas és szándékos hazugságokat, mozinézőként, a magyar filmek rajongójaként akkor is fel kell tennünk a kérdést: "fiúk, ezt így hogyan, ez most komoly?". Tényleg ezzel a képi világgal akarunk nekivágni a következő Oscar-díjnak? Azt akarjuk bemutatni, hogy azokat a trükköket, amikért a Forest Gump már 1995-ben Oscar-díjat kapott, azokat a magyarok még csak nem is értik, nemhogy alkalmazni tudnák? A frissen forgatott és a korabeli képek összedolgozása egy telefont használó középiskolásnak is jobban menne, mint az állami pénzen alaposan kibélelt Blokád alkotóinak. Ami pedig a valós személyek fizikai megjelenítését illeti, az nagyjából a kilencvenes évek elején rendezett béna hasonmásverseny selejtezője. Gorbacsov és Kohl kancellár miatt visítani fognak Hollywoodban! Kónya Imre, Horváth Balázs és Bod Péter Ákos karaktere és szerepe a magyar filmekben csak akkor működik, ha Csőre Gábor, Görög László vagy Hamuann Máté olyanra van maszkírozva, mint a 32 évvel ezelőtti kormánytagok? Ha igen, akkor szerintem csak úgy van esélyünk filmes díjakra, ahogy a Boratot alakító színésznek később A diktátor című filmjében. Ez a cél?

Köbli Norbertet eddig az egyik legjobb magyar forgatókönyvírónak tartottam. A játszma, az Apró mesék, a Trezor, az Örök tél, a Szürke senkik, a Félvilág, a Berni követ és a Szabadság - Különjárat az elmúlt évtized legjobban megírt hazai mozijai. És bár Tasnádi István szavait tudnám mentségül idézni - miszerint a forgatókönyvíró örüljön, ha a végére a címét meghagyják -, inkább mégis az elképedésemnek adnék hangot. Neki miért volt erre szüksége? Miért adta nemcsak a stáblistához, de még a kampányhoz is a nevét? Hol tartunk, ha egy Köbli Norbertnek bokáznia kell és szart magára kennie a megbízásokért? Lehetett volna Göncz Árpádtól mit tanulni. Miként a néhai miniszterelnöktől is, aki valóban történelmi személyiség lett, aki abban a helyzetben is képes volt józan politikus maradni, és 32 évvel később sem szorul rá, hogy az ő neve mögé bújva kenegessenek másokat szarral.