Ahogy ti zenéltek

Így visszagondolva, eddigi életemben mindössze két albumot akartam nagyon megszerezni. És csak most áll össze bennem, hogy mindkettő Bikini lemez volt. Igaz, pár év alatt megváltozott a név mögötti banda, és a vágyott hanganyag is. Az 1983-as Hova lett még egy kicsit Beatrice volt, az 1986-os Ezt nem tudom másképp mondani meg már egy kicsit Rolls Frakció. Az előzőn még Nagy Feró, az utóbbin már D. Nagy Lajos énekelt. A Hova lettet egy nyaralás alkalmával vettem meg, és annyira hallani akartam, hogy addig kuncsorogtam egy szálloda fiatal portásánál, amíg hajlandó volt azt ott lévő, a hallban szóló lemezjátszóra feltenni a korongot. Csak az egyik oldalt hallgathattuk meg, mert az Ótyi-tótyi - Ping-pong című dal annyira kiverte a kevés vendégnél meg valami kisfőnöknél a biztosítékot, hogy a B oldalra már csak a vakáció után, otthon kerülhetett sor. Rongyosra hallgattam azt a lemezt.

Az Ezt nem tudom másképp mondani című, elvileg harmadik Bikini lemez dalait viszonylag sűrűn játszhatta az akkor kizárólagos Petőfi és Kossuth rádió, de gyanítom, hogy legalább egy hozzá kapcsolódó klip a Magyar Televízió kevés könnyűzenei műsorában is felbukkanhatott. Különben honnan tudhattam volna a létezéséről? Valahogy az maradt meg bennem, hogy az "ezt nem tudom másképp mondani, szeretlek" sor volt a hívó szó.

Úgyhogy a valahonnan lévő 90 forintommal suli után rohantam a Jólét buszmegálló előtti falához épített könyvesbódéhoz, és megvettem a kirakatból az egyetlen albumot. Azt, amin a Bikini B betűje még úgy nézett ki, mint néhány Betarice felirat első betűje, amin két kutya mellett egy térd és mell között megörökített nő volt, és a sárga alapon fehér pöttyök engem a babos kendőre emlékeztettek.

Hiba volt egy napsütötte könyvesbolt kirakatából vásárolni. Mert volt két szám a lemezen, amiket soha se lehetett rendesen meghallgatni, mert vagy megakadt, vagy továbbugrott a tű. (Úgy érzem, lassan lábjegyzetelni kell az ilyen cikkeket, mert mi az, hogy tű, meg ugrál, meg album, pláne fizetni dalokért! Boomerség.) Mindenesetre azt a kicsit hibás lemezt is rongyosra hallgattam a nyolcvanas évek második felében, majd ugyanúgy feledésbe merült, mint az együttes, aminek - legalábbis számomra - később már nem sok köze volt azokhoz az első lemezekhez.

Aztán három és fél évtizeddel később újra elővettem a Bikini Ezt nem tudom másképp mondani című lemezét, igaz, már CD-n. (Mert egy időben sportot űztem abból, hogy tinédzser korom lemezei ilyen formában is meglegyenek, de peresze már nem nagyon hallgattam őket.) Szerencsére viszonylag nyugodt körülmények között volt nagyjából negyven percem, hogy az elejétől a végéig, az eredeti sorrendben, meghallgassam az egész albumot. És eldobtam az agyamat. Ezt nem tudom másképp mondani: ez a lemez számomra most sokkal jobb, mint 1986-ban volt. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy ez az album életem tíz legfontosabb lemezének egyike.

Az Ezt nem tudom másképp mondani ugyanis egy klasszikus koncepció lemez. Szerintem csak egyben értelmezhető. Márpedig egyben végighallgatva egy szabályos időutazás a késő Kádár-korba, a nyolcvanas évek Magyarországára. Ráadásul egy nagyjából életközépi válságban kínlódó, negyvenfelé közelítő férfi szemén keresztül. Egy vagy legfeljebb néhány nap történetei a lehangolón és reménytelenül ólomszürke, akkor már éppen sehová se tartó álszent és hazug országban. Ahol lassan szopogathattuk a cukrot, miközben már volt, akinek összejött, de a többségnek nem, és a szolnoki 8-as buszon is pont olyan volt a hajnal, mint a D. Nagy hangjával rajzolt pesti villamoson. Csak most jövök rá, hogy a lemez végére került szerelmes számok (Mielőtt elmegyek, Ezt nem tudom másképp mondani) nem is feltétlenül szerelmes dalok.

Igazából ez az egész Nagy Feró és Trunkos András legjobb anyaga, ami talán azért jelenhetett meg az egyre slendriánabb szocializmusban, mert D. Nagy Lajos szájába adták. Most már néha sajnálom is, hogy emiatt retró slágerek lettek ezekből a dalokból. Amelyek kiragadva, teljesen mást jelentenek, mint az egész részeként. A neten is elérhető, fussanak neki újra! Főleg, ha annak idején szintén fontosnak tartották, hogy a lemezjátszójuk mellett sorakozó albumgyűjteményben ez is ott legyen a megjelenés után szinte azonnal.